Amire csak a fák emlékeznek

Kopriva Nikolett költő 1996-ban született Kisvárdán, de Munkácson, Kárpátalján nevelkedett. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen diplomázott esztétika szakon 2019-ben, jelenleg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. 2020-ban az Előretolt Helyőrség gondozásában jelent meg első verse kötete, Amire csak a fák emlékeznek címmel.

– Mi az, amire csak a fák emlékeznek?

– Ezt nem árulhatom el. Szeretném, ha az olvasó döntené el, számára mi az.

– Érthető, hiszen nemrég jelent meg a köteted. Tehát a verseid tekintetében meghagyod az olvasóknak az önálló képalkotást?

– Igen. Szárnyaira bocsátottam, és semmiképp sem szeretném, hogy befolyásolja az olvasót, hogy én mit gondolok. Fordított esetben én sem szeretem, ha befolyásolnak az olvasásban. A vers és az olvasó kapcsolata privát, és ezt esetlegesen a vers szerzőjének sem kell megzavarnia. De ugyanez érvényes a szerző és verse kapcsolatára is.

Egyébként sokkal érdekesebb meghallgatni, ki hogy értelmez egy verset, mit mond neki a vers, mint leleplezni.

– Eddig milyen visszhangja van a kötetnek? Milyen visszajelzéseket kaptál a szakmától és az olvasóktól?

– Egyelőre egészen pozitív, bár többen jelezték, hogy kicsit túldíszítettek, helyenként túlírtak a verseim. Ezen komolyan elgondolkodtam, jelenleg nagyobb letisztultságra törekszem. Több értő kritika, recenzió is megjelent a kötetről, melyeknek elképesztően örülök, egyes soraik engem is rádöbbentettek dolgokra az írásaimmal kapcsolatban. Az idei Tokaji Írótáborban pedig átvehettem a Magyar Írószövetség 2021. évi Debüt-díját a Fákért, ami megtisztelő és fontos szakmai visszajelzés volt számomra.

– Gratulálok! Ha jól tudom, akkor a díjjal automatikusan tagja lettél a Magyar Írószövetségnek. Ez az első szakmai szervezet, aminek a tagja vagy?

– Igen, az első. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója vagyok emellett, de ez oktatási színtér, s egyben jó közösség.

– A könyveddel kapcsolatban eszembe jutott, hogy miért az írás, miért a líra, hiszen édesapád neves festőművész, elindulhattál volna abba az irányba is.

– Kezdetben engem is csábított a képzőművészet, de hamar kiderült, hogy nem tudom kellően magas szinten művelni, és a szabályok között mozognom is nehéz. Meghagytam hobbinak, s különösebb terveim nem voltak vele. Nagy meglepetés volt számomra, amikor Tóth Márta, a nagyszőlősi Révész Imre Galéria tulajdonosa felvetette, hogy kiállítást szeretne szervezni nekem, amire sor is került 2021 júliusában Átváltozás címmel. Ez mindenképp motivál, s alkotásra buzdít. Az írás szintén gyerekkorom óta az életem része, korábban egy burkot jelentett, amiben el tudok vonulni a hétköznapi világtól, s a képzeletemben élhetek. Akkoriban hosszadalmas regények írásával szórakoztattam magam, majd kisebb lélegzetű novellákkal. Verseket csak elvétve írtam, viszont amikor szárnybontogatóként tapasztaltabb írók/költők olvasták az irományaim, a lírai vonalra biztattak főképp, s ez volt az, ami végül komolyabban a líra felé mozdított. Ezért hálás vagyok nekik. A prózához való visszatérést is tervezem a közeljövőben.

– Hogyan kerültél az Előretolt Helyőrség Íróakadémiára?

– Vári Fábián László hívta fel a figyelmem a pályázatra.

– Hogyan történik itt a képzés? Milyen tantárgyak vannak? Milyenek a vizsgák? Amikor elvégzed az akadémiát, milyen végzettséget adó diplomád lesz?

– A Covid miatt az előző tanévben online folytak a szakmai hétvégék, így elég rég volt személyes kontakt. Egyébként változó, attól függően, hogy lírai vagy prózai vonalon vagy. Sokféle óra van, ami a verstan, prózaírás, esszéírás, dráma, filozófia, irodalomtudomány területein ad lehetőséget elmélyedésre, illetve a különböző kreatív feladatokból kifolyólag sok költővel/íróval van lehetőség együtt dolgozni. Nagyon színes a paletta. Emellett mindenkinek van egy mestere, akivel folyamatos munkát folytat. Végeredményben kötetek születnek.

– A te esetedben tavaly megszületett a végeredmény, a könyv. Vári Fábián Lászlót említetted, rajta kívül kik a mentoraid, tanáraid? Kiknek a munkássága hatott a leginkább rád és a költészetedre?

– Végh Attila a tanárom évek óta, illetve Zalán Tibornak és Horváth Viktornak is el szoktam küldeni a munkáim időnként, hálás vagyok, hogy számíthatok a véleményükre. Hogy kik hatottak rám? Nagyon szeretem Sziveri Jánost, Hervay Gizellát, Dsida Jenőt, József Attilát, Kosztolányi Dezsőt. Szeretem az amerikai Whitmant, Kerouacot, Bukowskit. Emellett nagy hatást gyakoroltak rám a preszókratikus filozófusok, a sztoikus filozófusok, valamint Plótinosz és Szent Ágoston gondolatai. Azt nem tudom, a költészetemen ez mennyire érzékelhető, feltételezem, hogy ha rám hatottak, a verseimre is, de ez nem volt tudatos.

– Említetted, hogy nem szeretnéd befolyásolni azokat, akik a verseidet olvassák, de mégis mi az, amit mindenképpen szeretnél eljuttatni hozzájuk? Mi az üzeneted? Miért írsz, mi a célja?

– Alapvetően önző vagyok ebből a szempontból, mert elsősorban nem az olvasó miatt írok, hanem azért, mert írnom kell. Ez egy szükséglet, mint az evés vagy alvás, amit ha nem csinálok, elvonási tüneteim lesznek. Korábban nem foglalkoztam azzal, mennyire fogyasztható az, amit írok, de idővel rájöttem, igenis fontos az olvasó, s elkezdtem dolgozni azon, hogy emészthetően írjak. Az üzeneteim továbbra sem tudatosan formálom, csak írok, mert írnom kell, s reménykedem, valaki felismeri magát az írásaimban. Ha tudatosan üzenni akarnék, azt üzenném: ismerd meg magad!

– Köszönöm a beszélgetést. Még egyszer gratulálok a kötetedhez, további eredményes munkát és sikereket kívánok!

Kopriva Nikolett versei

Álmatlanság