Alkotóhét Beregszászon. Horváth Anna gazdag szellemi hagyatéka – Az alkotás öröme

Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfo.net | 2023. július 04.

Az alkotás folyamata sok-sok örömmel jár, és rengeteg szellemi energiát szabadít fel bennünk. Aki alkot, az szabadon gondolkodik. És a képzelete is szabadon szárnyal. Ez az élet egyik legnagyobb ajándéka.

 

Bár ezt így konkrétan a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) által szervezett Horváth Anna napközis alkotóhét több mint ötven fiatal résztvevője közül kevesen fogalmazták meg, a gyurmázást, a korongozást vagy akár a viaszkarcolást láthatóan valamennyien nagyon élvezték. 

Alkotóhét Beregszászon. Horváth Anna gazdag szellemi hagyatéka – Az alkotás öröme

Októberre remélhetően elkészül a beregszászi római katolikus templom szomszédságában a Horváth Anna Alkotóház. Azt szeretnénk, hogy a kivételes képességű művésznő, aki a beregszászi közösség életére igen nagy hatást gyakorolt, szellemi öröksége a művészet iránt érdeklődő fiatalok munkáiban, törekvéseiben tovább éljen – mondja Tarpai József, a KMNE elnöke, az alkotóhét megálmodója, akivel az alkalomnak helyet adó Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház tágas udvarán beszélgettünk. – Horváth Annát elsősorban keramikusként tartják számon, ám a kisplasztika, a grafika és a festészet terén is jelentőset alkotott. Ezen a héten a táborba jelentkezők mindegyik műfajban kipróbálhatták magukat. Méghozzá nagyszerű mentorok irányítása mellett.

Mint megtudtuk, az első napon a 6-16 éves korosztályt felölelő fiatalok Hubal Ljudmila ungvári iparművész szakmai irányítása mellett agyagból különböző állatfigurákat készítettek, majd másnap Hidi Endre nagydobronyi keramikus segítségével a korongozás rejtelmeibe nyertek bepillantást, pénteken Homoki Gábor tiszapéterfalvai festőművésszel alkottak a gyerekek. Ottjártunkkor, a hét közepén pedig Matl Péter munkácsi szobrászművész irányításával gyurmából készítettek különböző figurákat. Az ügyes kezek révén életre kelt a jóságos vízitündér, a világ legszelídebb vadásza, a népszerű ifjúsági regény, a Tüskevár Matula bácsija, az Omega együttes számából ismert gyöngyhajú lány, s természetesen a nagyszerű mozihős, a Pókember. 

Kutasi Csaba tiszapéterfalvai grafikus, festőművész arról számolt be, hogy a táborozók nagy örömmel próbálták ki magukat mind a portréfestésben, mind a különböző nyomatok készítésében, valamint a viaszkarcolásban. Mivel Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeljük, ennek megfelelően a gyerekek az egyik napon a költőóriás ismert verseihez készítettek illusztrációkat, mondta el Kutasi Csaba. 

Sokakat megihletett az Anyám tyúkja, az Itt van az ősz, Mi kék az ég, Piroslik már a fák levele verssorok.

Az alkotóhét vezérgondolatát Matl Péter a következőképpen fogalmazta meg:  

Ezen a nagyszerű alkalmon fiataljainkat arra buzdítottuk, hogy legyenek nyitottak a világ felé, s hogy az érzéseiket, gondolataikat a művészet nyelvén próbálják megfogalmazni. Valószínű, hogy közülük nem mindenki válik nagy művésszé, de továbbra is próbálják ki magukat azokban a technikákban, amelyek leginkább közel állnak hozzájuk. Ez több mint egy komoly játék. A művészetek megismerése az alkotás folyamatában való elmélyülés segít abban, hogy fiataljaink személyisége kiteljesedjen. 

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI