Adventi koszorúk készültek a beregszászi római katolikus plébánián

Írta: Fehér Rita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. december 04.

Adventi koszorúkészítésre gyűltek össze a beregszászi római katolikus egyházközség hittanosai december 3-án reggel a plébánia hittantermében.

A gyerekek fáradságot nem ismerve vasárnap már reggel 8-kor kezdték el munkát, mely egyben kikapcsolódás és feltöltődés is volt, hiszen a karácsony, Jézus születésének az ünnepe mindenki számára egy várva várt esemény, ezért nagyon szívesen vesznek részt az előkészületekben.

Adventi koszorúk készültek a beregszászi római katolikus plébánián

A hittanosok különböző díszítéshez szükséges kellékből válogathattak: a koszorúra szalag, gyertya, toboz, kisharang, masni és sok más apróság került. A gyerekek a színekre is odafigyeltek, hiszen a hittanon megtanulták, hogy az advent liturgikus színe a lila, amely a bűnbánat színe, ezért többen lila gyertyát, szalagot használtak a koszorúkészítésnél. De a kreativitásuknak nem lehetett határt szabni, így az alkotások végül nagyon különfélék, egyediek és sokszínűek lettek.

A résztvevők elmondták, hogy azért jöttek el szívesen a foglalkozásra, mert számukra nagyon fontos az ünnepre való készülődés. A koszorúfonás számukra minden évben egy várakozással tele varázslatos időszak kezdetét jelenti.  

– A koszorúkat hazavisszük, és otthon minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát, ami azt jelzi, hogy egyre közelebb kerülünk a karácsonyhoz. Ilyenkor együtt van a család, imádkozunk, és jó hangulat uralkodik a házban – mesélte el az egyik résztvevő.

A gyerekeket anyukák, apukák is elkísérték a rendezvényre, segítették őket a koszorú elkészítésében, díszítésében. A jó csapat munkája kellemes hangulatban telt.

Amikor a koszorúk elkészültek, a hittanosok átvitték az elkészült alkotásokat a templomba és az oltár elé helyezték, János atya pedig a vasárnapi szentmise keretében megáldotta azokat.

Advent első vasárnapján valami megváltozik az emberekben. Remény és hit költözik a szívekbe, ami képessé teszi az embereket arra, hogy jobban odafigyeljenek egymásra és szeretettel legyenek egymás iránt. Mindenki törekszik arra, hogy átélje a csodát. Jó volt megtapasztalni, hogy a gyerekek hisznek a csodában! És ha hisznek benne, akkor a csoda mindenképpen valóra válik.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI