A szeretetet és az örömöt jelképezi az adventi koszorú ma fellobbanó harmadik gyertyalángja. A katolikusok rózsaszínű, a protestánsok pedig piros gyertyát gyújtanak.
Advent a várakozás időszaka. Már csak néhány nap és a keresztény kultúrkörben eljövend az év egyik legszentebb pillanata: Jézus születése. „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak” – olvasható A prédikátor könyvében. Advent harmadik vasárnapján annak az örömnek a rendelt ideje van, amely szűz Mária szívét is átjárta, a pásztorokat pedig a betlehemi bölcsőhöz vezette.
Ezt jelképezi
az adventi koszorún mind erősebbé váló gyertyafény, amely ugyan még a sötétségben fogant, de ahogyan sorban egymás után gyúlnak meg a gyertyák, úgy lesz mind erősebb a fényük, s úgy nő az isteni jelenlétet szimbolizáló világosság.
A mai nap az öröm vasárnapja és Jézus eljövetelének közeledtét jelzi, de azért ne feledjük Pilinszky János tanítását se: „Az ember itt kevés a szeretetre. / Elég, ha hálás legbelül / ezért-azért; egyszóval mindenért” (Pilinszky János: Az ember itt).
Az adventi hetek már mögöttünk hagyott időszakában a keresztény kultúrkör népei a Megváltó világra jötte előtt élt emberek várakozására is emlékeztek. Ézsaiás próféta még azt mondta, hogy „a nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog” (Ézsaiás 9:1). János evangélista azonban már előre, az adventi koszorú egy hét múlva fellobbanó lángja felé tekintve írta: „Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (János 8:12).
Most, advent harmadik vasárnapján az Ézsaiás próféta és a János evangélista által leírtak között állunk, mintegy félúton. Szűz Máriára emlékezünk, aki világra hozta Jézust, hogy beteljesedjenek Ézsaiás profétikus szavai.
Adjuk is át a szót a szent szerzőnek, Lukács evangélistának, aki azoknak a napoknak a történéseit írta le: „Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.”
Lukács evangélista nem véletlenül írta le ilyen bő terjedelemben a pásztorok történetét. A keleti kultúrában a pásztor az az ember, aki testesül-lelkestül együtt él a nyájjal, aki vezeti a rábízottakat, és ezért a közösség megbecsült tagja. Jézus maga is élt ezzel a képpel, s önmagára utalva mondta: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért” (János 11).
Ferenc pápa Lukács evangélistára utalva azt tanítja, hogy a pásztorok késlekedés nélkül útnak indultak. A Biblia tanulsága szerint az angyal látogatásakor éjszaka volt, mégis rögvest felkerekedtek, mert tudták: a fontos dolgokat nem szabad halogatni.
Ez a mi feladatunk is, és nem is kevés. Az, hogy a betlehemi pásztorok módjára keressük Jézust, mindennap menjünk oda a szívünkben felépített jászol elé, lelkünkkel pedig kitörölhetetlenül forrasszuk egybe a szeretet isteni parancsát.
Ne feledjük Ady Endre óvó szavait: „Karácsonyi rege / Ha valóra válna, / Igazi boldogság / Szállna a világra.”
