Advent első vasárnapja

Írta: Zubánics László | Forrás: KMMI | 2011. november 27.

Az Ádvent (az Úr eljövetele) Szent András ünnepe körül – idén november 27-én – kezdődik. Négy ádventi vasárnap van karácsonyig. A katolikus templomokban ebben az időszakban nem díszítik virággal az oltárt, az orgona csak az ének kíséretére szorítkozik, a miséző pap viola miseruhát használ, de a harmadik vasárnap lehetséges a rózsaszín. Az Ádvent eredete a 4. századig nyúlik vissza. Az ádventben a keresztény ember készül karácsonyra, Krisztus születésének ünnepére, de egyben Krisztus világvégi eljövetelére is. A népi jámborság megnyilvánulásai az ádventi koszorú mellett a karácsony előtti betlehemezés, és a keresztény család közös Szent Család-járása. Amíg a betlehemezés karácsony eseményeit mondja el, addig a Szent Család-járás inkább a felkészülés ájtatossága a családi otthonokban.

Advent első vasárnapja

Ebben az időben sokszor felhangzik a csodálatos gregorián himnusz: Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum – Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Ádvent – maga az ünnep

Mit is jelent az "Ádvent" szó? Ádvent, Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet. Ádvent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka.

Mi jellemzi az ádventi lelkületet?

1. Saját gyengeségünk, megváltásra való rászorultságunk tudata, mert "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak megkegyelmez" (Jak 4,6).

2. Bűnös múltunk elutasítása, állandó fohászkodás Isten irgalmáért: "Mutasd meg nekünk, Urunk, irgalmasságodat!" (Zsolt 84,8).

3. Figyelmes, éber várakozás, reménykedő virrasztás: "Virrasszatok, mert amely órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia!" (Mk 13,35).

Melyek az Ádvent sajátos gyakorlatai?

1. Csönd, elmélkedés, imádság. Foglalkozzunk többet Isten dolgaival, ismerjük meg jobban azt, akit várunk. Legyünk többet csöndben, magunkban. Kerüljük most a hangos helyeket, izgalmakat, szórakozásokat. Járjunk Mária lelki iskolájába: figyeljük őt, imádkozzunk hozzá, vegyünk részt a Roráte (ádventi hajnali) miséken.

2. Készülés Karácsonyra. Készüljünk elő családunk karácsonyi liturgiájára. Ajándékainkat a helyes lelkület és szeretet készítse elő és hitelesítse: gondos, személynek szóló kiválasztás, és nem üzleti szellem.

3. Bűnbánat. A közelgő Karácsony várakozásában szorgosan, mégis vidáman tisztítsuk ki lelkünket minden szennytől.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI