Ábrázolásmódja az élet szeretetét hirdeti – Villásek Tibor kiállítása

Írta: Sz. J. | Forrás: KMMI | 2021. február 17.

Tovább folytatódik az a kulturális misszió, amely a magyar diplomáciai jelenlét szerves részét képezi, s amelynek célja, hogy országhatáron belül és kívül népszerűsítse a kárpátaljai magyar kultúrát, egyszersmind bemutassa a magyarországi kulturális értékeket a régióban – hangzott el annak a kiállításnak a megnyitóján, amelyen Villásek Tibor festőművész képeit tekinthette meg a műpártoló közönség. Az egyéni tárlatnak Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy Mihály kiállítóterme adott otthont. Megnyitó beszédében Szilágyi Mátyás főkonzul arról a sokoldalú kulturális misszióról beszélt, amelynek köszönhetően az utóbbi időkben számos festőművész és szobrász, illetve több alkotói kollektíva számára teremtettek bemutatkozási lehetőségeket. A magyarok mellett több ukrán, ruszin művész munkásságát is megismerhettük itt. Bár a járvány még mindig korlátozza a lehetőségeket, a karanténszabályok betartásával továbbra is igyekeznek bemutatni a neves kárpátaljai képzőművészeket, a kultúra különböző területein létrejött értékeket. Ebben az évben először a neves kárpátaljai festő, Villásek Tibor festményeit állították ki.

Ábrázolásmódja az élet szeretetét hirdeti – Villásek Tibor kiállítása

Villásek Tibor tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Ipaművészek Révész Imre Társaságának, egyik alapítója a Kárpátaljai Magyar Kulturális Egyesületnek. 1996-tól rendszeresen részt vesz nemzetközi alkotótáborokban Ukrajnában, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában és Németországban. A művész a kárpátaljai festőiskola hagyományainak folytatója. Számára születése óta természetes az alkotás, a képességeit nagy szorgalommal fejlesztette. Persze az is lényeges, hogy olyan környezetben nőtt fel, amelyben a művészettel való találkozás mindennapos volt, hisz nagyapja, nagybátyja és édesapja is festőművész volt. Nagyapja testvére volt Erdélyi Béla, akit ma is az egyik legnevesebb kárpátaljai festőművészként tartunk számon.

Villásek Tibor kedvenc tematikája a tájképfestészet. A realista, impresszionista, posztimpresszionista stílusok és a kárpátaljai festőiskola legnemesebb hagyományai nyomán alakította ki egyéni stílusát. De ami a művészetét egyedivé teszi, az az, hogy ábrázolásmódja az élet szeretetét hirdeti. Vásznain ragyogó színekkel jelenik meg az őt körülvevő táj szépsége. Kárpátalja, a Kárpátok, a környező természet egy életre elegendő témát nyújt számára. A festményeiről optimizmus és humanizmus sugárzik.

Megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel Popovics Béla munkácsi pedagógus, turisztikai szakember is, akit büszkeséggel tölt el, hogy a művész barátjának tudhatja magát. A család, a barátok és munkatársak, valamint a jó ismerősök mellett életünknek fontos része az a táj, ahová születtünk, s amely körülvesz bennünket – hangsúlyozta. A Villásek Tibor által vászonra vitt gyönyörű vidék megannyi szépség mellett optimizmust is sugároz, és talán azt is, hogy időnként meggondolatlanul hagyjuk el szülőföldünket, hisz lehetne más megoldást is keresni.

Gratulált a kiállításhoz Andrij Seketa, a megyei tanács elnökének első helyettese is, aki örömmel nyugtázta, hogy a művész szülőföldje, az erdős Kárpátok, és ezen belül az ökörmezői táj hiteles ábrázolója.

Végül Villásek Tibor mondott köszönetet a bemutatkozási lehetőségért.

A megnyitó hangulatát Halász Bertalannak, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola oktatójának virtuóz harmonika játéka tette meghitté.

Galéria

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI