A vértanúkra emlékeztünk

Írta: Bocskor Nikolett | Forrás: Kárpátinfo hetilap | 2010. október 18.

A Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskola idén is emlékműsorral emlékezett az aradi vértanúkra. Bacskó Magdolna igazgatónő a végzős diákokra bízta azt a megtisztelő feladatot, hogy megszervezzék az előadást. A diákok lelkiismeretes munkájának köszönhetően sikerült egy rendhagyó megemlékezést szervezni.

A vértanúkra emlékeztünk

A tanulók azt a célt tűzték ki, hogy a fontos nevek ne csak október 6-án harsogják túl a harangszót, hanem egész évben visszhangra találjanak a magyar szívekben. A szervezésben nagy segítséget nyújtott a végzős tanulók osztályfőnöke, Csok Eta, illetve iskolánk szervező-pedagógusa, Ferencz Erzsébet és az iskola énekkara. Az emlékműsort versek és idézetek tették színessé, érthetőbbé az alsóbb korosztály számára.

A műsor sikerét a taps bizonyította, és annak tudata, hogy nemzetünk hőseinek lelke talán velünk lehetett, és ők figyelemmel követik életünket, miközben arra kívánnak ösztönözni minket is, hogy büszkén viseljük sorsunkat, illetve sose felejtsük el: magyarok vagyunk!

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI