A Vérke története

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2010. október 27.

Babják Zoltánt nem íróként ismerik az emberek. Egy időben Beregszász alpolgármestereként tevékenykedett, most a Global Project Invest Lam­pertsas projektcég igazgatója. Mégis úgy döntött, könyvet ír a Vérke történelméről. – Egy olyan könyvet tartok a kezemben, amilyenre régóta vártam – hangsúlyozta Kádár Rozália nyugdíjas pedagógus a kiadvány beregszászi bemutatóján.

A Vérke története

– A Vérkének történelme van, mégpedig olyan, amit érdemes tudnunk a jövőnk érdekében. Én még emlékszem az 1960-as évek Beregszászára. Olyan volt, mint egy kis gyöngyszem. A rendezett kisvárost pedig a Vérke csendes, tiszta folyócskaként szelte át. Ez a városnak hangulatot adott, emellett szórakozási lehetőséget teremtett. Gyönyörű volt a strand Búcsúnál. Akkor kulturáltan lehetett szórakozni, strandolni, s fagylaltozók, lángossütők várták a vendégeket. Gyönyörű volt a kőhíd alatti halászcsárda. Jó hangulatban fogyaszthattuk ott el a finom ételt, a lábunknál csörgedezett a Vérke, melynek patyolattiszta volt a vize.

A későbbiekben, sajnos, mostohagyermek lett ez a kis csatorna. Elfeledkeztünk róla, az idő, a „kultúra” megtette a hatását, a Vérke elszennyeződött. Ez a könyv most újra felhívja rá a figyelmünket. Az én generációmnak ez történelem, emlék. A fiatalságnak viszont bemutatja, milyen is volt és milyen lehetne a folyó. Úgy gondolom, ha képviselőjelöltjeink elolvassák ezt a könyvet, és ha eddig nem szerepelt terveik között a rendbetétele, azt most hozzákapcsolják. Hogy az ne szégyenfoltja, hanem ismét gyöngyszeme legyen Beregszásznak.

– A könyvem legfontosabb mondanivalója az: a Vérke nagyon fontos része Beregszásznak – hangsúlyozta a szerző. – Olyan ere a városnak, amely 50 és 100 év múlva is itt lesz. Hogy milyen állapotban, csak rajtunk múlik. Ha egy picit is tudtam segíteni a könyv megírásával, akkor már léptünk. Nagyon sok olyan dolog történt az elmúlt években,   amelyek dicséretre méltóak, viszont végre már a folyót is rendbe kell tenni, ki kell tisztítani.

Gajdos István, Beregszász polgármestere is gratulált a szerzőnek, majd csatlakozva az elmondottakhoz, részletezte a város Vérkével kapcsolatos terveit. Azon reményének adott hangot, hogy a folyó hamarosan visszanyeri egykori szépségét és hangulatát.  

Hírek

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Szülővárosában koncertezett Farkas Sándor zongoraművész

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház ismét különleges eseménynek adott otthont. Október 29-én a nagyteremben nem volt szabad hely, s ez nem véletlen, hiszen ezúttal Farkas Sándor zongoraművész látogatott el szülővárosába, hogy barátok, egykori kollégák, ismerősök számára teremtsen különleges hangulatot. Zon...

  • A zene hangján emlékeztek 1956 hőseire Ungváron

    Örmény József zongoraművész hangversenyével tisztelegtek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója előtt november 3-án a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában. A Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával megvalósult koncert egyszerre kínált méltó alkalmat az emlékezésre és ...

  • Hidi-kerámia alkotótábor zárókiállítása Nagydobronyban

    Nyáron a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) tagjai számára egy régi álom valósult meg: idősebb Hidi Endre neves keramikusművész műhelyében megrendezték a Hidi-kerámia alkotótábort. A résztvevők több héten át ismerkedhettek az agyagozás alapjaival és betekintést ...

Események

Copyright © 2026 KMMI