A történelem során fontos szerepet játszott az emberek életében a só. A hűtőgépek feltalálása előtt a zöldségeket és húsokat sózással tartósították. A modern orvoslás előtti időszakban a gyógyítás egyik eszközeként alkalmazták. Felső légúti megbetegedések ellen bevett módszerként használták gyulladáscsökkentő hatása miatt. A só kibányászása, tisztítása és szállítása nem volt egyszerű procedúra, így nagyon értékes ásványnak számított hosszú évszázadokon keresztül, sok helyen fizetőeszközként is alkalmazták.
Tiszaújlak Kárpátalja Árpád-kori települése. A nagyközséghez köthető legfontosabb történelmi események a 18. század elején zajlottak. Nagyon fontos szerepet játszott a királyságon belüli sókereskedelemben. A máramarosi sóbányákban – ilyen volt például az aknaszlatinai sóbánya – kitermelt sótömböket a Tiszán vízi járművek segítségével juttatták el a tiszaújlakiak kikötőjébe.
A tiszaújlaki sóházat 1417-ben Zsigmond király alapította, ahol a sószállítás adminisztrációját végezték, illetve sóraktárként és elosztóként is üzemelt. A sóházból szárazföldi közlekedéssel – akkoriban szekerek segítségével – folytatódott a só útja a végső felhasználási színhelyéig.
Esze Tamás Tarpán élő jobbágy sószállítással foglalkozott Tiszaújlak és Debrecen között. 1702-ben vitába keveredett a tiszaújlaki sóház tisztjével, aki lopással gyanúsította Tamást. Azt a sót, amelyet éppen szállított, elkobozták szekerével együtt, tarpai házát pedig kifosztották. Esze Tamás nem feledte ezt, és amint lehetősége adódott, a Rákóczi-szabadságharc kitörésekor (1703) azonnal bosszút állt megsértőin. Környékbeli hazafiakból verbuvált két gyalogos csapatával és 40 lovasból álló hadtestével 1703. május 24-én 7 órakor elfoglalta az újlaki sóházat. Ez volt a szabadságharc első hadi eseménye.
A tiszaújlaki sóház a település központjában található. Az objektum alaprajza elnyújtott téglalap alakú, egyemeletes, kontyolt nyeregtetős, napjainkban palával fedett épület. Mai formája alapján nehezen lehet meghatározni, hogy tartalmaz-e középkori sóházból megmaradt elemeket. Utcára néző homlokzatának minden ablakát befalazták vagy megnagyobbították. A homlokzat síkjából sekély középrizalit ugrik előre, ennek földszintjén nyílik a ház kosáríves záródású kapuja.
Napjainkban az épület eléggé elhanyagolt állapotban van. A falára a KMKSZ márványtáblát állított Esze Tamás haditettének emlékére. A következő sorok olvashatók a táblán: „Ebben az épületben sóház volt, melyet 1703. május 24-én 7 órakor reggel 2 gyalogos csapattal és 40 lovassal ESZE TAMÁS kuruc vezér megtámadott. A 14 muskétásból és egy hadnagyból álló őrségből négyet levágtak, a többi közéjük esküdött.”
Az emléktábla avatásán Bencze Rudolf, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke elmondta: „A török kiűzése után erősödött az osztrák hűbéri elnyomás, ami az 1703–1711-es Rákóczi-szabadságharc kitöréséhez vezetett. A felkelés kezdete Esze Tamás és Kiss Albert nevéhez köthető, akik 1703. május 21-én Mezőváriban és Tarpán zászlót bontottak. Másnap Beregszászban újra bemutatták a zászlókat, és kiáltványt tettek közzé. A városban csatlakozókkal együtt Tiszaújlakra vonultak, ahol kiürítették a sóraktárakat, és leszámoltak az ott működő tisztviselőkkel és a katonasággal. A tiszaújlakiak tömegesen csatlakoztak a felkeléshez. Később, 1703. július 14-én a kuruc sereg itt szerezte első katonai győzelmét is: Tiszaújlak határában megfutamították a tiszai átkelőhelyet őrző labancokat, és július 16-án átkeltek a folyón. Tiszaújlak lakossága 52 katonát adott Rákóczi seregébe, többségük Kővár és Szatmár ostrománál halt hősi halált.”
Az elmúlt évek során a sóháznál összegyűlnek a helyi magyar és ruszin társadalmi szervezetek képviselői és a környékbeli falvak lakói, hogy megkoszorúzzák az Esze Tamásnak állított emléktáblát.
