A szeretet fényével világít és Keresztelő Szent Jánost jelképezi az adventi koszorú ma meggyulladó negyedik gyertyája. Ezzel teljessé vált a fénykör, mind a négy gyertya lángja ég.
Teljessé vált a fénykör: advent negyedik vasárnapjára a koszorú mind a négy gyertyája világot ad, fényük pedig összeadódik, hogy együttes erővel győzedelmeskedjen a sötétséget jelképező gonosz felett. Ez a fény ugyanis túlmutat önmagán: Isten Fiát jelzi.
János evangélista könyvében (8:12) olvashatjuk, hogy Jézus önmagára utalva kijelenti: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága”.
Advent negyedik gyertyája azonban még másra is utal. Felidézi a napkeleti bölcseket Betlehembe vezető csillag fényének tiszta ragyogását, valamint a Jézus nyilvános fellépését megelőző idők legnagyobb prófétáját, az Úr küldöttét, Keresztelő Szent Jánost, aki a pusztába kiáltó szóként hirdette a Messiás közeli eljövetelét. Ahogyan az adventi koszorú negyedik fellobbanó gyertyalángja is teszi.
Keresztelő Szent János egyébként Jézus közeli rokona volt. Máté evangélista tanúsága szerint (Mt 11,11) Jézus egy ízben azt mondta: „Bizony mondom nektek, asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál”.
A protestáns hagyomány más gondolatot társít advent negyedik gyertyalángjához, mert szerintük azt a békét és szeretethidat jelzi, amely Isten és az emberek közt a Megváltó születésével köttetett. Ők tehát a második isteni személyre, Jézusra gondolnak a negyedik gyertya meggyújtásakor.
Prohászka Ottokár, Székesfehérvár 15. püspöke ugyanakkor így tanított: „Adventben vízbe teszünk kökényágakat, s azok kivirágoznak, s az ember örül neki, örül az élet titkának, s a szépség kibontakozásának. Nemde ily ág legyen lelkünk is, mely az adventi vágytól új életre virágzik ki, s szeretetét s odaadását szépségében, a szív tisztaságában leheli Üdvözítője felé?”
Advent negyedik vasárnapjának titkát a Biblia hordozza, csak az alapján lehet megérteni.
Lukács evangélista ezt írta (1,39-45): „Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.”
Ez a magzat, Erzsébet méhében, nem más volt, mint Keresztelő Szent János, a „pusztában kiáltó szó”, Jézus közeli rokona, ki még vízzel keresztelt, de már arról prédikált, hogy közel a Megváltó eljövetele, addig pedig tartsunk bűnbánatot és engesztelő, s örömteli szívvel várjuk.
Advent: még a várakozás ideje, két nap múlva a szentestén azonban már örvendjünk, hogy megszületett a Megváltó.
Ez a mi dolgunk, de ne csak advent idején, hanem az év többi napján is. A betlehemi csillag fénylő ragyogásával megjelölt úton haladjunk, és ha kell, akkor akár még „pusztában kiáltó szó” gyanánt is hirdessük: Jézus megszületett!
