A regölés a téli ünnepkör egyik legarchaikusabb népszokása. „A regölés a télközépi szerencsekívánó köszöntés Kelet-Európában – mindenütt ismert szokásának magyar változata” írja Dömötör Tekla a népszokásról. Természetvarázslás jellegű, köszöntő népszokás, mely leginkább a Dunántúlon fordult elő. A szokás résztvevői a regösök, akik karácsony másnapjától Vízkeresztig, azaz január 6-ig járták a falut. A legénycsoportok házról házra járva regöltek, főleg lányos házakhoz tértek be, és a regölésért jutalmat kaptak. Jellegzetes hangszereik a láncos bot és a köcsögduda voltak.
A regösének ritmikus ütemű éneke a táltosok világában gyökerezik. Részei a beköszönő, jókívánságok (egészség, bőség), misztikus jelenet (csodaszarvas, vagy Szent István), összeregölés (a házban lakó fiatal lány és egy legény nevét egy énekben említve összepárosítják őket) és az adománykérés. Minden versszak között elhangzik a „Haj regö rejtem regö-rejtem” refrén.
A regösének egyik állandó összetevője a termékenységvarázsló rész, amelyben a regösök a gazdának, feleségének és háznépének termékenységet és bőséget kívánnak a következő esztendőre, továbbá egy párosító rész, amelyben legényt regölnek össze a leánnyal. Mindezeket megelőzheti egy epikus bevezetés. Itt az énekesek első személyben beszélnek, elmondják, hogy hosszú, fáradságos útról jöttek. Néha megemlítik, hogy nem rablók, hanem Isten követei, és szó esik természetfölötti látogatókról is. (Magyar Néprajzi Lexikon)
Kelj fël gazda, kelj fël,
Szállott Isten házadra,
Sorjával, seregével,
Szárnyas angyalával,
Terítëtt asztalával,
Tele poharával. (MNT II. 823)
Eredete valószínűleg egészen a magyar őstörténetig nyúlik vissza. A regölés és a regösének kérdése a mai napig foglalkoztatja a kutatókat, mivel a szokásban és a szokáshoz kapcsolódó énekben a magyar honfoglalás korszakát megelőző időkbe visszanyúló zenei eredet, és a téli napforduló megünneplésének pogány nyomai fedezhetők fel. Ezeknek köszönhetően, valamint a csodaszarvas motívum, a refrén és a dallam sajátosságai alapján a regölés olyan archaikus rítuséneknek tekinthető (néprajzi, nyelvészeti, történészi kutatások eredményei alapján) amely az ősmagyar sámánénekkel is összefügghet. A regös, mint énekmondó a nyelvészek és őstörténészek véleménye szerint a régi magyarok (honfoglalás kori, az az utáni egy-két száz év, illetve az az előtti idők magyarjai, a magyarok ősei) sámánjainak, varázslóinak, ráéneklőinek egyik elnevezése lehetett.
A regös (énekmondó) kifejezés, elnevezés a nyelvészek és őstörténészek szerint az ősi magyarok varázslóinak egyik elnevezése lehetett. A szócsalád (reges, regös, regel, regöl) vitatott eredetű. Az egyik felfogás úgy tartja, hogy ezek hangutánzó szókként keletkeztek, és a rekeg szó rokonságába tartoznak. E szavak eredetileg a regösök hangoskodására, zajongására, nyers előadásmódjára utalhattak. Mások úgy vélik, hogy a magyar nyelvben a reg alapszó annak a finnugor kori, vagy uráli ősi örökséget képező szótőnek a származéka, amely a révül szónak is az alapja volt. A szó e magyarázat szerint összefügg a sámán (varázsló), a magyar táltos extázisát, átszellemülését jelző szóval. Sőt, olyan vélemény is van, hogy a regös a magyar sámánt jelölő egyik kifejezés lett volna.
1552-ben Heltai Gáspár A reszegsegnec es tobzodásnak veszedelmes vóltáról valo Dialogus című művében említi a regelést. „A mi Urunk Jézus Krisztusnak születésének napja után következik az ördögnek nagy ünnepe, a regélő hét… A sok duska italnak, a sok regélésnek nincsen semmi vége”. Heltai regelőhetet emleget. A XVI–XVII. századi kalendáriumokban regelőhétfő volt a neve a vízkereszt utáni első hétfőnek.
A regölésről rajzfilm is készült, melyet Hegyi Füstös László (1950-1997) rendezett. A rajzfilm az évszázados hagyományról, a „regölésről” szól, a regösökről, akik házról házra járva kívánnak bőséget a ház lakosainak, régi ráolvasások kántálásával.
