A PCS kulturális programjai az összetartozás jegyében

Írta: | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. június 10.

Az összetartozás tüzének lángja lobbant fel azok lelkében, akik ellátogattak a beregardói Perényi Kultúrkúriába június 9-én. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet (PCS) színes kulturális programmal várta a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A nemzeti összetartozás napjához kapcsolódva a Pro Cultura Subcarpathica kiállítást, vetítést, kézműves bemutatót és foglalkozást szervezett a kultúrkúriában.

A PCS kulturális programjai az összetartozás jegyében

Pallagi Marianna, a PCS igazgatója köszöntötte a jelenlévőket és ismertette a rendezvény programját. Az érdeklődők elsőként A Szakkör elnevezésű program kiállítási darabjait tekinthették meg, amelyet a PCS a Nemzeti Művelődési Intézettel közösen valósított meg 2022-2023 folyamán. A programban a PCS 13 szakkört valósított meg a Beregszászi és az Ungvári járásban.  A szakkörök témái a csipkeverés, mézeskalácskészítés, gyöngyfűzés, hímzés, vesszőfonás, gyertyaöntés, tojásfestés, makramé voltak.

Molnár György, a Nemzeti Művelődési Intézet partnerségi központvezetője ismertette a Kárpát-medencében futó A Szakkör programot. Kiemelte, hogy Kárpátalján többlet jelentősége van a szakköröknek, a háború nyomása alatt és légkörében a résztvevők az alkotó munka során kikapcsolódhatnak néhány órára és elfeledkezhetnek a szörnyűségekről.

Györkené Csákány Marianna felemelő énekelőadását követően a moziélmény kapott főszerepet. A Petőfi-emlékévhez kapcsolódva Magyarország Kijevi Nagykövetsége jóvoltából elkészült a János vitéz animációs film ukrán felirata. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa közreműködésével a János vitéz vetítése kárpátaljai turnéra indult, amelynek egyik állomása a Perényi Kultúrkúria volt. Dr. Albertné Simon Edina ungvári konzul ismertette a szecesszió, a pop art és a magyar népi díszítőművészet sajátos ötvözetéből született alkotást és alkotóit, valamint a Petőfi-emlékév jelentőségét.

Az udvaron az érdeklődők megtekinthették, hogyan készül egy fonott kosár és elsajátíthatták az elkészítés fortélyait, a kisebbek papírvirágokat készíthettek. Aki mindeközben megéhezett, kemencében sült lekváros és almás kalácsot kóstolhatott.

ekről.

 

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI