Barátaimtól, ismerőseimtől gyakran hallom, hogy Kárpátalján nincs megmaradás, nincs jövő. Külföldre kell költözni, ott dolgozni, akkor tud az ember igazán javakat gyarapítani magának. Hamis ez a képzet, hisz igen sokan bizonyították ennek ellenkezőjét, hogy igenis lehet itthon boldogulni. Pedagógusok, művészek, vállalkozók stb. dolgoznak azért, hogy a következő generáció is szülőföldjén élhessen.
Bunda Rita és férje, Szabolcs szintén kipróbálták az életet külföldön, de mégis haza húzta őket a szívük. Ők itthon találták meg a boldogulás útját. Mára öt saját készítésű filmet mutattak be a közönségnek, s további céljuk, hogy legyen magyar filmgyártás Kárpátalján. Ismerjük meg őket!
– Meséljenek magukról!
Szabolcs: Beregszászban születtem, általános iskolámat az orosz tannyelvű 2. számú iskolában végeztem, majd felvételt nyertem a Beregszászi Egészségügyi Szakközépiskolába (a mostani Koledzsbe). A szüleim szerették volna, ha orvosnak tanulok. Azonban az orvosi egyetemre tett felvételim nem sikerült, így beiratkoztam az Ungvári Nemzeti Egyetem kémia és biológia szakára. Ezt követően teológia szakra jelentkeztem a Kárpátaljai Apostoli Kormányzósághoz (ma Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye). Ennek keretében Magyarország több településén is tanultam, majd Rómába kerültem. Rá kellett jönnöm, hogy mégsem ez az én utam. Próbáltam ismét megtalálni a helyem a világban. Pécsre kerültem dolgozni, ahol találkoztam Ritával. A még korábban, Egerben létrejött ismeretségből előbb barátság, majd szerelem szövődött.
Rita: Huszton születtem, egy magyar családban. Többnyire ukrán környezetben éltem, ukrán iskolába jártam, a magyarságomat csupán a templomi miséken tudtam megélni. A középiskola elvégzését követően összeszedtem minden bátorságomat, és Magyarországra mentem tanulni. Az Egri Hittudományi Főiskolán franciahittanár szakra jelentkeztem. Különböző problémák miatt a hittanár képzést fel kellett adnom, és francia nyelvtanárként diplomáztam le. Majd Pécsre kerültem egyetemi képzésre. Szabolcs itt kérte meg a kezem és összeházasodtunk. Nagyon szép évek voltak ezek az életemben, sok barátot, ismeretséget szereztem.
– Ma mégis Kárpátalján élnek.
– Nehezen éltük meg a kárpátaljai magyarságunkat akkoriban az anyaországban. Nem éreztük magunkat otthonosan abban a környezetben. Emlékszem, már babát vártam, amikor ismét jött egy akadály az életünkben, amely nehezítette az ottani életet, és ekkor döntöttünk úgy, hogy haza költözünk – meséli Rita.
– Hazatérve sok barátra találtunk itthon is, ami megerősítette bennünk azt a döntést, hogy a mi jövőnk Kárpátalján van – egészíti ki Szabolcs.
– Miért döntöttek a filmkészítés mellett?
– A költözésünk után több munkahelyen is dolgoztam, majd a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány munkatársa lettem, ahol fotóztam, videókat készítettem az alapítvány munkájáról, projektjeiről. Nagyon megszerettem ezt a műfajt. Ezekhez a kisfilmekhez szükségem volt egy riporterre, így többnyire Ritát kértem meg arra, hogy legyen a segítőm. Mindig is éreztük, hogy többre vágyunk, hogy szeretnénk egy komolyabb filmet forgatni. 2016-ban pályázatot hirdettek a Gulág éve kapcsán, amire mi is beadtuk jelentkezésünket. Így születhetett meg a Hűség ára című filmünk, amire nagyon büszkék vagyunk – emeli ki Szabolcs.
– Rita, ön szinte belecsöppent a filmezés világába. Milyen érzései voltak ezzel kapcsolatban?
– Hirtelen jött minden, úgy éreztük, hogy ezt csinálni kell. Nagy lelkesedéssel vágtam ebbe bele, valahogy ösztönösen jött, hogy mi is az én feladatom. Azok, akiket felkerestünk, készséggel segítettek, interjút adtak. A gulág egy olyan téma, amely sokakat érint Kárpátalján. Kissé aggódtunk, izgultunk, hogy minden pontos, helyénvaló legyen. Nagyon örülünk annak, hogy ilyen sikeres lett a film – mondja.
– Megalakult a Kárpátaljai Magyar Filmgyártásért Alapítvány. Meséljenek erről.
– Az első filmünket követően leforgattuk a Linner doktor életét bemutató alkotást, majd következett az Este hívlak című játékfilm. Ekkor jött az ötlet, hogy szeretnénk intézményesíteni a tevékenységünket. Sokat gondolkodtunk a megnevezésen, és végül is emellett döntöttünk. Ezzel az volt a célunk, hogy népszerűsítsük a filmművészetet, a filmgyártást Kárpátalján. Szeretnénk, ha alapítványunk az egyik megtartó erő lenne az itteni magyarság számára. Látnák azt, hogy nem szükséges külföldre költözni azért, hogy boldogulni tudjanak. Itthon is lehet tanulni, fejlődni, gyarapítani – értenek egyet.
– Mára öt filmet készítettek el. Melyik a legkedvesebb önöknek?
– Az említett három film után következett az Ismeretlen Kárpátalja című ismeretterjesztő film, valamint ebben az évben elkészült a Blúz című alkotásunk is. Mindegyik más témát ölel fel, más műfajban született. Mindegyiket nagyon szeretjük. Egy kicsit olyan ez, mint egy édesanyánál, aki nem tud választani gyermekei közül. Ezek a filmek a mi gyermekeink, nem is lehetne közülük választani – vallja nagy lelkesedéssel Rita.
– Milyen terveik vannak a jövőre?
– Elég sok tervünk van, mi mindig pörgünk. A Magyarság Háza kért fel minket egy portréfilm készítésére, amelyet el is kezdtünk. Emellett készül az Ismeretlen Kárpátalja második része. Sok olyan témát kaptunk, amelyből érdemes lenne filmet forgatni. Reméljük, meg is tudjuk valósítani ezeket – mondják szinte egyszerre.
– Mi pedig további sikereket kívánunk!
