A lélek rezdülései – Fiatal képzőművészek tárlata a beregszászi konzulátuson

Írta: Kovács Elemér | Forrás: karpatinfo.net | 2020. december 15.

Huszonhárom fiatal kárpátaljai művész nyújtotta be pályázatát a Magyarország Beregszászi Konzulátusa által kiírt pályázatra. Az ünnepélyes eredményhirdetésre, valamint a legsikeresebb alkotásokból készült kiállítás megnyitójára a külképviselet Munkácsy Mihály termében került sor.

A lélek rezdülései – Fiatal képzőművészek tárlata a beregszászi konzulátuson
„A művész nem azt festi, amit lát, hanem azt, amit másoknak meg kell mutatnia.” Edgar Degas kiváló francia festő szavai ezek, s jól jellemzik a mostani tárlatnak a hangulatát.
Köszöntőjében Beke Mihály András első beosztott konzul a külképviselet által meghirdetett képzőművészeti pályázat legfőbb célját a következőképpen fogalmazta meg: további inspirációkat nyújtani az alkotóknak és hogy a közönség felfedezze, megtalálja a számára legszimpatikusabb művészeket.
A mai kiállítás teljes mértékben azt igazolja, hogy az itt kiállított képek alkotói felelősen gondolkodó művészek – fogalmazott megnyitó beszédében Szilágyi Mátyás főkonzul.
Sokszínű és bonyolult világunkat hitelesen a mai ember látásmódja szerint ábrázolják. Tudatosították magukban, hogy a művészi alkotómunkára szükség és igény van minden korban, s az minden társadalmi helyzetben, életkorban hozzásegít valamennyiünket egymás és a világ dolgainak megismeréséhez, mélyebb megértéséhez.
A főkonzul hangsúlyozta: hagyományteremtés céljával írták ki a pályázatot, s remélhető, hogy jövő ilyenkor már népesebb közönség lehet a tárlat megnyitóján.
Szilágyi Mátyás Gogol, a nagy orosz író szavaival fejezte be beszédét: „Magasra emeli a művészet az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését”.
Csebikin Andrij, az Ukrán Művészeti Akadémia, illetve a zsűri elnöke köszönetet mondott a külképviselet irányítóinak e nemes kezdeményezésért, majd a fiatal alkotókról és műveikről szólva a következőket hangsúlyozta: ezeknek a fiatal tehetségeknek már van mondandójuk a világról, s jó úton járnak, hogy sajátos látásmódjukkal közöljék velünk ezeket a gondolatokat.
Kopriva Attila zsűritagnak jutott az a feladat, hogy megnevezze a győzteseket és átadja a díjakat. Első helyezett Lakatos Szerhij, második Kerecsanyin Petro, a harmadik helyen pedig Maszljanko Renáta végzett.
Kopriva Attila bejelentette, hogy a pályázaton résztvevő művészek közül tíz alkotót meghív az általa jövőre szervezendő plein air táborba.
Erfán Ferenc és Matl Péter, a másik két zsűritag az általuk képviselt alapítványok nevében különdíjakat adott át a fiatal művészeknek.
A megnyitón Pősze Attila, a beregszászi művészeti iskola tanára virtuóz szaxofonjátékával igazi ünnepi hangulatot varázsolt.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI