A legjobbak között Az ismeretlen Kárpátalja természetfilm

Írta: (se) | Forrás: karpataljalap.net | 2020. április 22.

Bejutott a legjobb háromszáz közé Az ismeretlen Kárpátalja című alkotás Közép-Európa legnagyobb természetfilm-fesztiválján, a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. A mű a Kárpátaljai Magyar Filmgyártásért Alapítvány égisze alatt jött létre, a rendező Bunda Rita, az operatőr Bunda Szabolcs. A szerzőpárosnak ez a negyedik filmje, 2016 óta minden évben bemutatnak egy-egy új alkotást. A korábbi dokumentum-, portré- és nagyjátékfilm mellett ezúttal természetfilmet forgattak, melyet idén januárban láthatott először a kárpátaljai közönség. Narrátorként Vass Magdolna beregszászi színésznő működött közre, míg a hangmérnöki feladatokat Szabó Dezső látta el.

A legjobbak között Az ismeretlen Kárpátalja természetfilm

Bunda Szabolcs operatőr lapunknak elmondta, a filmfesztiválra közel száz országból több mint 2000 alkotást neveztek be. Két szemle valósul meg a rendezvény keretében, a nemzetközi, illetve a Kárpát-medence értékei filmszemle – ők utóbbiba jelentkeztek.  Az előválogatón sikeresen túljutottak, így kiérdemelték a kiemelt filmeknek járó Festival laurel kitüntetést. Ez egyben azt is jelenti, hogy Az ismeretlen Kárpátalja szerepelni fog a fesztivál filmkatalógusában. „Április 25-ig fény derül arra is, hogy bekerül-e az alkotásunk a fesztivál vetítési programjába.” A végső válogatóra szeptember 11–13. között kerül sor (eredetileg májusra tervezték a finálét, de a világjárvány okozta karantén miatt őszre halasztották).

Bunda Rita rendezőnő elárulta, egy baráti beszélgetés során jutottak arra, milyen jó lenne Kárpátalja csodás tájait új szemszögből bemutatni. „Kedvem is volt a természetbe visszahúzódni, s szerettem volna, ha nem marad ki év, és idén is jelentkezhetünk újabb alkotással a korábbiak után. A helyszínek listájának összeállításakor azokat igyekeztem előtérbe helyezni, amelyek valamilyen oknál fogva különösen megérintettek. Nagyon fontosnak tartottam, hogy drónnal készített légifelvételek kerüljenek a filmbe, hiszen azok teljesen új perspektívából, soha nem látott szemszögből mutatják be szülőföldünk tájait. Kárpátalja a miénk, ezért szerettük volna, hogy aki megtekinti a filmet, annak megdobbanjon a szíve a látottak hatására.”

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI