A kolozsvári ünnepi könyvhetet új helyszínen tartják

Írta: Tudósító | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2015. május 24.

Kolozsváron ötödik alkalommal szervezik meg idén az ünnepi könyvhetet, ezúttal a budapestivel egy időben, de új helyszínen – mondták el egy csütörtöki sajtótájékoztatón a szervezők. A rendezvény színpadját és a könyves standokat ezúttal a középkori vár falai mellett haladó Fogoly (Potaisa) utcában állítják fel. Ugyancsak június 4. és 7. között, és ugyanazon a helyszínen mutatja be turisztikai kínálatát Nyíregyháza város, és a szervezők azt remélik, hogy a két rendezvény kiegészíti, erősíti egymást.

A kolozsvári ünnepi könyvhetet új helyszínen tartják

H. Szabó Gyula, az erdélyi könyves céh alelnöke elmondta, idén a 125 éve született Makkai Sándor írót, erdélyi református püspököt állítják a rendezvények középpontjába. Tematikus beszélgetéseket terveznek Makkai írói és egyházi munkásságáról, valamint az itthon maradás-elvándorlás kérdéséről is. Utóbbiról Makkai Sándor váltott ki heves irodalmi, közéleti vitát Erdélyben az 1930-as években, miután Magyarországra telepedett.

Doki Emese, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnökségének a munkatársa, az elmúlt évi rendezvények főszervezője elmondta, a korábbi gyakorlattól eltérően az erdélyi magyar kiadóknak nem kell bérleti díjat fizetniük a standokért.

Ambrus Zsombor, az idei főszervező elmondta, a könyvhét színpadján idén is egymást követik a zenei, tánc- és bábszínházi előadások, és a rendezvény az írókkal való találkozásra is lehetőséget teremt.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI