A Ghymes együttes Beregszászban

Írta: Szemere Judit / Beregi Hírlap | Forrás: Beregi Hírlap | 2011. június 26.

A Magyarország soros EU-elnöksége jegyében szervezett kulturális rendezvények kárpátaljai záróakkordjaként június 18-án a beregszászi szabadtéri színpadon a Ghymes együttes adott fergeteges koncertet. A zenekar első alkalommal szerepelt Kárpátalján. A fellépés előtt Szarka Tamás és Szarka Gyula, a zenekar alapítói, vezetői sajtótájékoztatót tartottak a Beregszászi Magyar Konzulátuson, amelyen a kárpátaljai magyar média képviselői vettek részt.

A Ghymes együttes Beregszászban

Megtudhattuk többek között, hogy a Ghymes együttes 1983-ban olyan szlovákiai magyar zenészekből alakult, akik előtte rockot, komolyzenét, régizenét játszottak. Jelenleg az együttes nyolc tagból áll, akik között van budapesti és székesfehérvári zenész is.

A beregszászi fellépés előtt Tóth István főkonzul köszöntötte a jelenlévőket. A koncert programja a közelmúltban megjelent Szikraszemű c. album dalaiból, valamint az elmúlt 15–20 év szerzeményeiből állt össze.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI