A Fölszállott a páva gyerekversenyzői is fellépnek a január 6-i újév-köszöntő esten a Művészetek Palotájában

Írta: Tudósítónk | Forrás: Vajma.info | 2015. december 24.

A Fölszállott a páva harmadik évadának gyerekversenyzői is fellépnek a január 6-i újévköszöntő esten a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A karácsonytól vízkeresztig tartó újesztendei ünnepkör népszokásai, játékos varázslatai mind hosszú életet, friss egészséget kívánnak embernek, jószágnak. Az ünnepkör gazdag népszokásaiból, dalaiból, táncaiból, játékos varázslásaiból válogatott a január 6-i műsor szerkesztője és műsorvezetője, Berecz András - olvasható a Hagyományok Háza ajánlójában.

A Fölszállott a páva gyerekversenyzői is fellépnek a január 6-i újév-köszöntő esten a Művészetek Palotájában

A Hagyományok Háza és az MTVA közös produkciójaként megvalósuló, "Alsó szép ég, fölső kék ég" mottójú újév-köszöntőn a Fölszállott a páva gyerekversenyzői mellett szólistaként fellép Berecz István, Csizmadia Anna, Gombai Tamás, Herczku Ágnes, Kádár Ignác, Komáromi Kristóf, Navratil Andrea, Szabó Dániel és Vizeli Balázs.

Színpadra lép a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara (zenekarvezető: Pál István Szalonna), az Eszterlánc zenekar és az Ordasok Táncegyüttes. Közreműködnek a néphagyomány mesterei a Kárpát-medencéből: gyergyóremetei, orotvai zenész és táncos mesterek, buzai énekes asszonyok, Gilyén Miklós Küküllődombóról, valamint a bagi Muharay Elemér Népi Együttes.

A műsor rendezője Mihályi Gábor, a háttérvetítés képeit Ádám Gyula állította össze.

"A reménység öröme szállotta meg az embereket, s kisöpörte szívükből az esztendő gondjait. Csak éneket termett a száj vagy jó szót. A vérből sem hullott indulat azon az este, hanem megnyugodva csörgedezett a vér, akár Betlehemben a patak, minek a vizéből szelíden ittak a csordapásztorok gazdátlan juhai", idézik az ajánlóban Tamási Áront.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI