A dolhai várkastély

Nagyszőlőstől 43 kilométerre, a Dolha patak és Borzsa folyó találkozásánál fekszik a XIV. századi eredetű település, Dolha. A falu számos látnivalóval büszkélkedhet. Református temploma XV. századi eredetű és a gótika jegyeit viseli magát. Turulmadaras emlékoszlopa a Rákóczi-szabadságharc hőseinek állít emléket. Legimpozánsabb építménye azonban a Teleki-kastély, melyet leginkább dolhai várkastélyként ismerünk.

Nevét nem a településről kapta – hisz annak korábbi elnevezése Hosszúmező volt–, hanem arról a nemesi családról, mely letette a kastély alapjait.

A Dolhay család már a XV. században vagyonos birtokos volt Bereg vármegyében. Jeles alakja volt Dolhay Ambrus, aki a török elleni csatákban tanúsított hősiességéért Hunyadi János kormányzótól Bereg megyében számos birtokot kapott. 1460-ban Mátyás király megengedte neki, hogy egy kőházat építtessen a saját birtokán, ott, ahol ezt a legalkalmasabbnak találja.

Dolhay a kőház helyett egy várat építtetett Hosszúmezőn. Azonban az erőd nem állhatott sokáig, a Dolhay család hűtlensége miatt az országgyűlés 1471-ben elrendelte annak lerombolását. Egy évvel később Mátyás király elengedte Dolhay Ambrusnak a birtokaiból járó 1472. évi adókat, hogy azon az összegen új otthont építhessen magának. A korábbi vár anyagából állítólag később templomot és paplakot építettek. Egyes részei még ma is láthatóak a várkastély pincéjében.

A most álló várkastély csak két évszázaddal később, az 1600-as évek végén épült fel, amikor Dolhay György volt Hosszúmező birtokosa. Thököly Imre bizalmasaként tartották számon. A Rákóczi-szabadságharcban aktív szerepet vállalt. 1703–1705 között huszti főkapitányként tevékenykedett. Hosszúmezői birtokán csaptak össze 1703. június 8-án az Esze Tamás vezette kuruc felkelők a Károlyi Sándor szatmári, illetve Csáky István beregi főispánok vezette nemesi seregekkel. Az ütközet után Dolhay György temettette el az elesett kurucokat. Maga Dolhay György 1708 elején hunyt el, a huszti református templom sírboltjában temették el.

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye, a Turul 1893. évfolyamában Petrovay György részletesen írt a Dolhay család eredetéről és történetéről.

Itt olvashatunk az első várról is: „Azon dolhai vár, melyet Ambrus építtetett, s utóbb az országgyűlés lerontatott, bizonyosan ott feküdt, hol most is fennáll egy kápolna, melyet a reformátusok használnak azóta, mióta a Dolhayak is erre a vallásra tértek. Tudjuk, hogy Ambrus udvari káplánt tartott s az építési modor is a XV. századra vall. A vár lerombolásakor meghagyatott a felszentelt imaház s a Dolhayak alája temetkeztek, a sírboltban ma is sok emberi csont és koporsó-szög található. Ide a kápolna mellé takaríttatta az utolsó Dolhay az elhullott kuruczokat, azok pihennek a mintegy hat méter hosszú és két méter széles sirhalom alatt, s nem tatárok, mint a nép hiszi, – valamint a kápolna mellett húsz év előtt pinczeásás közben talált sok csont is bizonyosan a kuruczok maradványa.”

A Rákóczi-szabadságharc bukása után a Dolhay család hosszúmezői birtoka, rajta a várkastéllyal, az erdélyi Teleki családhoz került.

Fejér vármegye főispánja, Teleki László 1712–1722 között, barokk stílusban állíttatta helyre a kastélyt. Utódai tovább építették azt. A század közepén várszerű erődítménnyé alakították át: egyemeletes, erkélyes, nyolcszögű sarokbástyákkal erősített, lőréses védőfallal vették körül, mely 65×65 méteres négyzetes teret zár körül. Ekkor készülhetett az északkeleti védőfalhoz kapcsolódó gazdasági épület is. 1774-ben épült meg a sátortetős sarokbástyákhoz hasonló kapubástya. A század végére, 1798-ra nyerte el a kastély végleges, ma is látható formáját.

A kastélyépület szabályos téglalap alaprajzú, s az északnyugati védőfalhoz csatlakozik. Földszintes, manzárdtetővel fedett, a főhomlokzata rizalittal és falpillérekkel tagolt. Nagyméretű, téglalap alakú ablakai barokk kőkeretekkel ékesek, s a főhomlokzaton a sajnálatos elhanyagoltság ellenére is láthatók a szép barokk díszítés nyomai.

A Telekiek nemcsak a várkastéllyal törődtek. Felvirágoztatták Dolha és a környező települések (Zádnya, Szuhabaranka, Kovácsrét, Bereznik, Ravaszmező) gazdaságát. Jelentős manufakturális termelést indítottak: mészégetőt, papírmalmot, a vasöntödét, szövőgyárat, fűrésztelepet működtettek. Híres volt lipicai ménesük, gulyájuk.

Mindez 1920 után megváltozott.

A Magyarország című hetilap 1939. november 26-i számából tudhatjuk, hogy a Csehszlovák uralom alatt, 1929-ben a Teleki család kénytelen volt eladni az uradalmat, melyet a Máltai Lovagrend vett meg.

A vétel csak úgy jöhetett létre, hogy a lovagrend a cseh kormány kívánságára egy Mathias Karéi nevű prágai közgazdászra bízta az uradalom vezetését.

„Mathias Karéi, a cseh közgazdasági szakember megállapította, hogy az uradalom működése nem rentábilis. Mint teljhatalmú úr ezért megkezdte a lebontást. Először feloszlatta a lipicai lovakból álló ménest, majd a gulyát adta el, az istállókat leromboltatta, a gazdaságot megsemmisítette és a fölöslegessé vált alkalmazottakat elbocsátotta. Így kerültek magyarok, ruszinok, szlovákok és németek a jólétből éveken át tartó kétségbeejtő nyomorba. Majd Mathias Karéi jószágigazgató 1930-ban megállapította, hogy a vasgyár sem rentábilis. Az 1830 ban létesített vasgyárat éppen alapításának százéves évfordulóján teljesen leromboltatta és ugyanezt tette a hatalmas vaskohókkal is. Az embereknek, újabb tömegét taszította így nyomorba. Minden kiderül, a Máltai Lovagrendnek nem volt módjában ellenőrizni ezt a garázdálkodásszámba menő gazdálkodást, csak akkor ébredtek tudatára, hogy mi történt, amikor már késő volt s amikor már a nagy adó, valamint más tartozásoktól csak úgy menekülhettek, hogy az uradalmat átadták a cseh államnak, persze potom pénzért.”

A várkastély sorsa is megpecsételődött: a csehek körzeti kórházat nyitottak benne. 1946-tól pedig az Ilosvai Járási Kórház tüdőbeteg-gondozó intézetét rendezték be a kastélyban.