A beregszászi színház is képviseli magát a Zsámbéki Nyári Színházban

Írta: | Forrás: MTI | 2023. augusztus 07.

Bemutató, felolvasószínház és határon túli vendégprodukció is szerepel a Zsámbéki Nyári Színház augusztusi műsorán – áll a szervezők MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A beregszászi színház is képviseli magát a Zsámbéki Nyári Színházban

Augusztusban érkezik a zsámbéki szabadtéri színpadra a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház A helység kalapácsa című produkciója. Az előadást augusztus 18-án láthatja a közönség.

A közleményben kiemelik, hogy a Zsámbéki Nyári Színház az évek során egyre szorosabbra fűzte kapcsolatát a határon túli színházakkal. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház produkciójának meghívásával ezt az együttműködést kívánják feléleszteni.

„Ezt a társulatot kiemelten fontos műhelynek tartjuk az ott folyó markáns, progresszív, újító jellegű művészi munka miatt, emellett e meghívással a külhoni magyar művészeket is szeretnénk segíteni és támogatni nehéz és bizonytalan helyzetükben” – idézik a közleményben Russói Tamást, a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület elnökét.

 Lackfi János Milyenek a magyarok? című könyvének színpadi változatát augusztus 19-én Őze Áron rendezésében mutatják be, Holecsko Orsolya és Auksz Éva szereplésével és a The Sharonz zenéjével. A közleményben kiemelik, hogy Lackfi János fontos szereplője a színház idei évadának. A Rocky színpadi változata után augusztusban a Milyenek a magyarok? című szórakoztató, szatirikus, önironikus Lackfi-kötet szövege elevenedik meg a zsámbéki ősfák alatt. Az előadás magunk mélyebb megismerésére és szembenézésre invitál, megértésre és elfogadásra tanít – emelik ki a közleményben.

Mint írják, Thuróczy Szabolcs, aki visszatérő vendég Zsámbékon, az idén Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című kocsmaáriájával áll színpadra. A produkcióban augusztus 6-án a főhős, Oszkár néhol nosztalgikusan költői, néhol sokkolóan ismerős és karcos világa Keresztes Tamás rendezésében elevenedik meg – írják a közleményben.

Új tematikával folytatódik a #kedvesZsámbék! című felolvasószínházi sorozat, ezúttal a Természet, a falu és a város témákhoz kapcsolódó műveket válogatott Seres Tamás rendező.

A sorozat ötödik éve változatos irodalmi szövegekkel és ismert művészekkel várja a közönséget. Az idén az augusztus 13-ai előadásban Trill Zsolt, Hámori Gabriella, Csákányi Eszter és Csorba Lóránt találkoznak a színpadon.

A nyári programsorozat augusztus 27-én zárul a Kártyajáték című produkcióval, amelyben Vecsei H. Miklós és Beck Zoltán látható – áll a közleményben.

A Zsámbéki Nyári Színház előadásairól bővebb információ a https://zsambekiszinhaz.hu/musor-2023/ linken érhető el.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI