A 2013-as esztendőben is kiosztották a Magyar Kultúra Lovagja címeket

Írta: Tudósító | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. január 24.

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma a Kultúra Lovagrendje nemzetközi tanácsadó testülete javaslata alapján Egyetemes Kultúra Lovagja, Magyar Kultúra Lovagja és posztumusz a Magyar Kultúra Lovagja címet adományozott 2013. január 19-én Budapesten, a Hagyományok Házában 12 ország 36 személyiségének, köztük Punykó Mária pedagógusnak Kárpátaljáról.

A 2013-as esztendőben is kiosztották a Magyar Kultúra Lovagja címeket

A díjazottról röviden:

Kárpátaljai pedagógusként a magyar nyelv és irodalom elkötelezett tanítója. Beregújfaluban az iskolai órák mellett a tanulást segítő szabadidős elfoglaltságok – szakkör, kirándulás, önképzés – szervezője. A fiatalok magyarságtudatának alakítója. Együtt diákjaival a népi hagyományok, szokások, dalok, elbeszélések gyűjtője. A településen végzett sikeres nevelői tevékenységét látva a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség felkérése által egész Kárpátalja magyar fiataljainak nevelője. A magyar irodalom és a szép magyar beszéd megszerettetője. Számtalan tanulmányt publikált, szerkesztett. Ezen belül „A Magyar nyelv 6. osztály” című tankönyv társszerzője, és „Tűzoltó nagymadár” címmel összegyűjtött népmesék és mondák kiadója. A magyarországi civilkapcsolatok segítője, támogatásaik előkészítője, a szórványoktatás támogatója. Kárpátalja egyetlen magyar nyelvű gyermeklapja, az Irka főszerkesztője.

Gratulálunk a kitüntetettnek!

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI