83 éve, 1939. december 15-én mutatták be Vivien Leigh és Clark Gable főszereplésével a Margaret Mitchell regényéből készült Elfújta a szél című alkotást, amelyet a kritikusok a mai napig minden idők egyik legsikeresebb filmjeként tartanak számon.
Amikor David O. Selznick egy hónappal az Elfújta a szél megjelenése után 50 ezer dollárért megvásárolta a korábban ismeretlen, ám első regényével Pulitzer-díjat nyerő írónőtől, Margaret Mitchelltől a megfilmesítés jogát, még nem tudta, hogy filmtörténelmet ír. Korábban még senki nem fizetett ennyit egy szerző aláírásáért.
A film alapjául szolgáló regényt Mitchell 1926-ban, egy bokatörés után lábadozva, unalmában kezdte papírra vetni.
Az atlantai születésű, tűzrőlpattant asszony, aki egyébként nagyon hasonlított később világhírűvé vált hősnőjéhez, Scarletthez, ágyhoz kötött, egyhangú óráit olvasással töltötte.
Férje hamarosan megunta, hogy ládaszámra hordja haza az olvasnivalót, ezért meglepte egy használt, hordozható Remington írógéppel, és a következőket mondta: „Drágám, a matematikakönyveken kívül már mindent elolvastál a könyvtárból, itt az ideje, hogy szórakozásul magad írj egyet.”
Műve 1936. június 30-án jelent meg, és bár hallatlanul drágán, három dollárért árulták, fél év alatt több mint egymillió példány kelt el belőle.
A cselekményt szinte mindenki ismeri: egy család, pontosabban Scarlett O’Hara sorsát meséli el, amelyhez a díszleteket a rabszolgatartó Dél adja a polgárháború idején.
A háború előtt Scarlett legnagyobb gondja az volt, hogy miként csavarja el udvarlói fejét. A háború kitörése után a megélhetést biztosító családi birtokot próbálta kézben tartani. Valódi drámája azonban az, hogy álmai férfiját sosem kaphatta meg.
Ebből a történetből állította össze David O. Selznick minden idők legnagyobb kasszasikerét. Vállalkozása nehezen indult, kezdetben egyetlen megfelelő színésznőt sem talált saját stúdiója, az International Pictures berkein belül, a válogatás ezért két évig húzódott.
Mindenkire gondolt, aki számított Hollywoodban, Katharine Hepburntől Susan Haywardon át Carole Lombardig.
A legesélyesebb színésznő sokáig Charlie Chaplin szeretője, Paulette Goddard volt, de amikor kiszivárgott, hogy a pár vadházasságban él, a stúdió a botránytól tartva törölte a színésznőt a jelöltek listájáról.
Végül a kevéssé ismert angol Vivien Leigh mellett döntött, mert úgy érezte, hogy a híres színésznők korábbi szerepei csak beárnyékolnák a történetet.
Leigh akkoriban Laurence Olivier szeretője volt, miközben egyikük sem vált el korábbi párjától, így a stúdió – megelőzve a második Scarlett feláldozását a közerkölcs oltárán – megtiltotta nekik, hogy találkozzanak a forgatás alatt.
Rhett Butler szerepének eljátszására mindenkinek Clark Gable jutott először eszébe, ő azonban karriergyilkosságnak tartotta a szívtipró megformálását, és kitartóan ellenállt a felkérésnek.
Az Elfújta a szélre afféle női filmként tekintett, nem beszélve arról, hogy Rhett szerepében nem szeretett volna a vásznon sírni. Selznick végül egy igen csinos összegről szóló csekkel tudta meggyőzni a vonakodó sztárt.
Az Elfújta a szélhez számtalan „leg” fűződik, majdnem minden szavazáson a legjobb filmek között tartják számon, és az inflációval kiigazítva ez minden idők legtöbbet jövedelmező alkotása is.
A film összesen 15 Oscar-jelölést kapott, és tíz aranyszobrocskát el is nyert: ezt a rekordot csak húsz évvel később múlt felül a Ben-Hur.
A Mamát játszó Hattie McDaniel volt az első afroamerikai, akit Oscarra jelöltek, és meg is kapta a díjat. Gable és Leigh legendás csókjelenete „minden idők legjobb filmes csókja”, a film végén Rhett Butler szájából elhangzó „Frankly, my dear, I don’t give a damn” („Őszintén szólva kedvesem, fütyülök rá!”) mondat pedig az Amerikai Filmintézet szavazásán minden idők legjobb filmidézete lett.
Az ominózus mondat a harmincas évek erkölcsi cenzúráján fennakadt ugyan, de végül a bemutató előtt másfél hónappal a cenzorok mégis rábólintottak és engedélyezték minden további használatát akkor, ha „elengedhetetlen és szükséges egy történelmi tényeken vagy folklóron alapuló jelenet megfelelő történeti ábrázolásához”.
Margaret Mitchell és férje tíz évvel a filmbemutató után, 1949. augusztus 11-én moziba indultak. Éppen átkelni készültek az úttesten, amikor hirtelen megjelent egy autó.
A férje visszalépett, Mitchell pedig előre. Az írónőt elütötte az autó, és soha többé nem nyerte vissza az eszméletét. Öt nappal később, negyvennyolc évesen halt meg anélkül, hogy egy másik könyvet is kiadott volna.
A képen: a film poszterje 1939-ből
