„Szülőföldem szép határa…” – Nemzetközi televíziós és rádiós fesztivál Ungváron

Írta: Kocsis Julianna | Forrás: Kárpátalja.ma | 2014. szeptember 14.

Nemzetközi kisebbségi televíziós és rádiós fesztivált tartottak szeptember 11–13. között Ungváron. A XVI. „Szülőföldem szép határa..." elnevezésű rendezvény egyedülálló Közép-Kelet-Európában: a régióban nincs más, a nemzeti kisebbségek számára szervezett hasonló megmérettetés. A fesztivál célja olyan kisebbségi televíziós és rádiós programok támogatása, melyek segítik a hagyományőrzést.

„Szülőföldem szép határa…” – Nemzetközi televíziós és rádiós fesztivál Ungváron

A Magyar Rádió Zrt., az MTVA és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatásával létrejött eseményen hét ország 63 televíziós és 40 rádiós anyaga került a neves szakemberekből álló zsűri elé.

Idén először az MTVA és a mellette működő Kós Károly Kollégium jóvoltából a fesztiválhoz kapcsolódva széleskörű továbbképzés is folyt a helyi sajtó munkatársai számára. Az előadók az MTVA szakemberei voltak. A képzés során a résztvevők előadást hallhattak többek között a témaválasztás és a hírírás sajátosságairól, az új médiáról, a videó-újságírásról. Az elmélet után pedig gyakorlati foglalkozásokon elemezték a hozott anyagokat, beszédtechnikát javítottak és operatőri gyakorlatokon vettek részt.

A szervezők célja, hogy a médiaképzés a jövőben is megvalósuljon, lehetőséget nyitva ezzel a kárpátaljai médiamunkásoknak a fejlődésre, előrelépésre.

A fesztivál és a vele párhuzamosan folyó médiakurzus térségünkben kuriózum. Ukrajnában, ahol a nemzetiségi kérdések és jogok ma parázs vitát, mi több, harcokat eredményező ellentéteket gerjesztenek, különös jelentőséggel bír a kisebbségeket megillető jogok megélése, betartása. A fesztiválon résztvevők együttléte és közös munkája példa és ígéret arra, hogy ez lehetséges, sőt ez vezet csak igazán eredményre.

Hírek

  • Fotópályázatot hirdet a KMKSZ ISZ

    A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) fotópályázatot hirdet, amelynek célja, hogy a résztvevők saját szemszögükből mutassák meg Kárpátalját, annak szépségeit, értékeit, közösségeit és mindennapjait.

  • Szüreti hagyományok és népi játékok a Nagyberegi Tájház évadnyitóján

    Közel száz résztvevővel tartotta meg szüreti évadnyitó foglalkozását a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet október 14-én a Nagyberegi Tájházban. A rendezvény a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszékével k...

  • Gálaesttel ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a Magyar Állami Népi Együttes

    Gálaesttel ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a Magyar Állami Népi Együttes: október 28-án a Földtől az égig című produkció várja a közönséget az Erkel Színházban.

  • Viriditas – fiatal alkotók közös tárlata Beregszászban

    Négy fiatal művész alkotásaiból nyílt csoportos kiállítás október 14-én a beregszászi Na’Conxypan Galériában. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) által szervezett Viriditas című tárlat festményeken, grafikákon és plasztikákon keresztül mutatja be a fiatal művészge...

Események

Copyright © 2026 KMMI