„Szükség van a kommunizmus szörnyűségeinek felidézésére”

Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2012. november 05.

Szükség van a krónikásokra, történészekre, akik sokat segítenek abban, hogy felidézzék a kommunizmus szörnyűségeit, a múlt fájdalmait, tanulságait – mondta Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke a Mindszenty József bíboros életéről szóló konferencián szombaton Budapesten, a Parlament felsőházi termében.

„Szükség van a kommunizmus szörnyűségeinek felidézésére”

Kiemelte: a történészeknek fel kell idézniük az internálótáborokban történteket, a széthullott családok és a megalázó élethelyzetek emlékeit is.

A Mindszenty Társaság Isten szolgája című konferenciáján Lezsák Sándor, a testület elnöke bemutatta a Mindszenty Társaság legújabb, Szenteltessék meg a Te neved…

című kötetét, amelyben egyebek mellett írnak Mindszenty bebörtönzéséről a nyilas rémuralom alatt, tevékenységéről a Beneš-dekrétumok ellen és a politikai rendőrség általi megfigyeléséről. Az Országgyűlés alelnöke az MTI kérdésére úgy fogalmazott: „a mai nappal is közelebb vagyunk” Mindszenty József boldoggá avatásának időpontjához, ez ügyben „reménykeltő mondatokat kaptunk Erdő Péter bíborostól, hogy talán elhárultak olyan akadályok, amelyek korábban nehézkessé tették az eljárást”. Hozzátette: „lelkünkben őt már boldoggá avatta a tisztelet és a szeretet”.

Kovács Gergely okleveles posztulátor (szentté avatási eljárási tisztviselő) beszámolt arról: a boldoggá avatási eljárás vizsgálati anyagának öt kötetéből kettő elkészült, jövőre lehet kész mind az öt, ezután kezdődhet a Vatikánban az iratok tényleges római értékelése.

Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek beszédében Pázmány Péter és Prohászka Ottokár mellett a reformáció utáni három legnagyobb magyar katolikus főpásztor egyikének nevezte Mindszenty Józsefet, a „fehér vértanút”, aki „nagy elkötelezettséggel dolgozott a magyarság megmaradásáért”.

Bank Barbara történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) munkatársa előadásában arról beszélt, hogy Mindszenty József 1945–1946-ban különböző fórumokon nyíltan beszámolt az internáltak fogvatartási körülményeiről, miközben a korabeli kommunista lapok gúnyosan írtak a táborokban tett látogatásairól. Elmondta, az ötezer embert fogva tartó úgynevezett buda-déli internálótábort Mindszenty rendszeresen látogatta, tisztában volt az ottani ellátás hiányosságaival, és azt is tudta, hogy melyik katolikus pap hol sínylődött rabként. Mindszenty több alakalommal is írásban fordult a belügyminiszterhez papjai érdekében – tette hozzá.

Tabajdi Gábor, az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézetének munkatársa előadásában rámutatott: az 1945 utáni „átmenet éveiben” a kommunista politikusok az Országgyűlésben démonizálták, a legyőzendő ellenség szimbólumává tették Mindszenty alakját, sőt hazaárulónak, majd fasiszta, imperialista kémnek nevezték. Mindszenty József nevét az ötvenes évek első felében Rajk László kommunista mártírsorsú belügyminiszter, Grősz József kalocsai érsek és Tito jugoszláv elnök mellett negatív felhanggal emlegették, az 1956-os szerepét pedig „ellenforradalminak” állították be.

Vörös Géza történész, az ÁBTL munkatársa előadásában Mindszenty József 1971–1975 közötti emigrációjáról megjegyezte: a Vatikán, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és a korabeli magyar pártállam is „nagy megkönnyebbüléssel” vették tudomásul, hogy Mindszenty 1971-ben elhagyta Magyarországot. Elmondása szerint a diplomatának álcázott magyar hírszerző tiszteknek sikerült elérniük, hogy Mindszenty ne kapjon hivatalos fogadtatást 1971 utáni külföldi útjain, az ügynökhálózat pedig lehallgatókészülékeket, speciális fényképezési eljárásokat és a postai küldemények ellenőrzését is foganatosította vele szemben. Az is előfordult, hogy Mindszenty a neki címzett levelet soha nem kapta meg, ugyanis mintegy harminc, külföldi és magyarországi ügynök dolgozott Mindszenty József megfigyelésén – állapította meg.

Soós Viktor Attila, a Mindszenty Társaság titkára, a Külügyminisztérium dokumentációs osztályának munkatársa előadásában közölte: 1971-ben mások mellett Franz König bécsi érsekkel készítették elő a pártállam képviselői – ideértve Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) első titkárát – Mindszenty távozását Magyarországról. Hozzátette: az MSZMP részéről Óvári Miklós, a párt Központi Bizottságának titkára koordinálta az erről szóló tárgyalásokat.

A Mindszenty-ösztöndíjasok előadásai után átadták a Mindszenty-emlékérmeket Szabó Ferenc jezsuita szerzetesnek és a Hittel a Nemzetért Alapítványnak, amelynek nevében Horváth Attila jogtörténész vette át az elismerést. Horváth Béla volt kisgazda országgyűlési képviselő laudációjában rámutatott: az alapítvány Rákosszentmihályon régóta „segíti a plébánia áldozatos munkáját”, 2009-ben pedig a templom előtti téren felállították Mindszenty József szobrát a kerületi önkormányzat hozzájárulásával. Az alapítvány eddig félszáz előadást tartott Mindszenty József életéről országszerte, továbbá Münchenben és Bécsben – jegyezte meg. Soós Viktor Attila méltatásában elmondta: Szabó Ferenc elindította a Teológiai Kiskönyvtár sorozatot, ezenkívül többek között teológiai zsebkönyveket, hitvédelmi füzeteket szerkesztett, valamint a Katolikus Szemle és a Vigília folyóiratokban is publikált. 1953-ban belépett a jezsuita rendbe, 1962-ben pappá szentelték, 1966-ban pedig Párizsban szerzett teológiai doktorátust, majd negyedszázadon keresztül a Vatikáni Rádió szerkesztője volt. Jelenleg a Távlatok című folyóirat főszerkesztője, emellett rendszeresen jelennek meg verseskötetei is – tette hozzá.

A konferencia végén a Mindszenty Társaság megkoszorúzta az 1975-ben elhunyt Mindszenty József Parlamentben található emléktábláját.

Hírek

  • Az édesanyákat ünneplik a nagycsaládosok

    Vacsorával egybekötött lélekerősítő és közösségépítő foglalkozással vette kezdetét május 2-án a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében az édesanyák hete című programsorozat. A KMNE fennállása óta kiemelt feladatának tekinti tagcsaládjai támogatása mellett azt is, hogy k...

  • A kísérletező művész – Brinkács István kiállítása Magyarország Beregszászi Konzulátusán

    Az Ungváron született és néhány éve a szülővárosában elhunyt kiváló művész, Brinkács István munkáiból nyílt kiállítás Magyarország Beregszászi Konzulátusán. A különböző technikákkal kísérletező alkotó mostani tárlatának anyagát a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) bocsátotta rendelkezésre.

  • Nagycsaládos házaspárok táncestjén – Zenés alkalom májusfaállítással, szerenáddal

    „Gyöngéden ölelj át és ringass, szerelem” – csendült fel szaxofonjáték és harmonikaszó kíséretében az örökzöld dallam, miközben a férfiak körbeállták a nemrég felállított májusfát. A zeneszó hallatára kis idő múlva megjelentek a hölgyek is, és mosolyogva, örömteli arccal fogadták a meglepetést. Máju...

  • Látványos csillaghullás várható május első hétvégéjén

    Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön.

Események

Copyright © 2024 KMMI