„Mert én magyarnak itt születtem…”

Írta: Szemere Judit | Forrás: Beregi Hírlap | 2011. április 14.

A magyar történelmi hagyományok ápolása és a kulturális értékek megőrzése érdekében a Nemzetközi Szent György Lovagrend Somogy és Zala Megyei Priorátusa a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettel (KMMI) közösen tehetségkutató versenyt hirdetett az általános és középiskolák 8–16 éves tanulói számára. A megmérettetésen indulók versmondás, népdal, néptánc, képzőművészet és esszé kategóriában mutatkozhattak be.

„Mert én magyarnak itt születtem…”


A rendezvényre április 8-án került sor az Európa–Magyar Házban. A fiatalokat, felkészítőiket és a vendégeket Zubánics László, a KMMI elnöke köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy magyarságunk megmaradása szempontjából nagy jelentőséggel bír anyanyelvünk, nemzeti hagyományaink ápolása, és a művelődési intézet egyik legfontosabb feladata éppen ennek az elősegítése. Az intézet fennállása óta kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, hiszen a gyerekeké, a fiataloké a jövő. Gondos Ferenc, a Nemzetközi Szent György Lovagrend Zala megyei priorja és dr. Zergényi Péter Somogy megyei prior elmondták, hogy a verseny győztesei meghívást kapnak a Zalaegerszegi Városnapok rendezvénysorozatra (2011. május 13–15.), ahol a Szent György Lovagrend Somogy és Zala Megyei Priorátusának értékes ajándékait is átvehetik.

Ezután Halász Dóra előadásában elhangzott Dupka György Levél című versének Ivaskovics József által megzenésített változata, amelynek záró sorai a rendezvény mottójául is szolgáltak.
A versennyel kapcsolatos tudnivalókat Kocsis Mária pedagógus ismertette. A zsűri tagjai Gondos Ferenc és dr. Zergényi Péter lovagok, Tombi Lajos, a Zalaegerszegi Önkormányzat képviselője, Halász László, a beregszászi járási művelődési és turisztikai osztály vezetője, Kádár Rozália nyugalmazott magyartanár, Lőrincz P. Gabriella költő, Szabó Tibor koreográfus voltak. A megmérettetésre nagyon sok tehetséges fiatal jelentkezett, sok szép szavalatot, igényesen előadott népdalcsokrot hallhatott a közönség. A néptánccsoportok a különböző magyar tájegységek táncaiból adtak ízelítőt. A verseny után a bíráló bizottság tagjai értékelték a produkciókat, felhívták a fiatalok és felkészítőik figyelmét az esetleges hiányosságokra. Végül a következő eredmény született. A versmondók közül Vaskeba Hajnalka (Beregszászi Magyar Gimnázium), Salánki Judit (BMG) és Horváth Ákos (BMG) állhattak fel a képzeletbeli dobogóra. A népdal kategória győztesei Baraté Edina (BMG), Halász Dóra (Mezővári Művészeti Iskola), Harangozó Dóra (BMG) lettek. A néptáncosok legjobbjai: a mezőgecsei kultúrház, a mezővári, illetve a gáti művelődési ház néptánccsoportja. Elbírálásra kerültek a beérkezett pályamunkák is. Az esszék közül Beregszászi Ákos munkáját tartották a legjobbnak, őt Kopor Krisztián követte, a harmadik helyet Borbély Katalin szerezte meg, mindhárman a Beregszászi Magyar Gimnázium tanulói. Rajz kategóriában Kocsis Adrienn (BMG) érte el a legjobb eredményt. Különdíjban részesült Simon Alexandra (BMG), aki három kategóriában is kimagasló teljesítményt nyújtott. A nyertesek a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet okleveleit vehették át.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI