57 évvel ezelőtt indult el a Delta

Írta: KMMI | Forrás: hirado.hu | 2021. január 31.

1964. január 31-én került először adásba a leghíresebb magyar tudományos ismeretterjesztő műsor. A Delta alapkoncepciója a műsor kezdetétől az volt, hogy a legfrissebb tudományos eredményeket, és technikai vívmányokat bemutassa a nézőknek. 

57 évvel ezelőtt indult el a Delta

Kezdetben egy rövid ideig Lénárd Judit volt a Delta műsorvezetője. Kudlik Júlia 1965-től vette át a műsorvezetést, nevével szinte egybeforrt a Delta. 1996-ig, több mint 30 évig vezette a műsort. Kudlik Júlia több mint negyven éven át volt a Magyar Televízió meghatározó alakja. A Delta mellett több Táncdalfesztiválnak és számos népzenei vetélkedőnek is házigazdája volt. A kilencvenes években a Juli Sulival meghonosította a főzős és életmódműsorok műfaját Magyarországon. Feltűnt a Szeszélyes évszakokban és egyéb szórakoztató produkciókban is, de olyan közhasznú műsorokat is vezetett, mint az Állatok védelmében vagy a Gazdit keresünk.

Emlékezetes a Delta főcíme is, amire még ma is biztosan sokan emlékeznek. Ebben látható egy deltaszárnyú brit bombázó, egy alacsonyan elhúzó MiG-19-es, a Himalájáról készített légifelvételek, az Antarktiszon hóban gázoló felfedezők, és lánctalpasok, vulkánkitörés.

A zenét a holland Tom Dissevelt és Kid Baltan szerezte 1957-ben a Song of the Second Moon-t (A második hold dala). Ők a hatvanas évek elektronikus zenéjének úttörői voltak, speciális hangeffektusokkal tarkított számaik igazán forradalmiak voltak.  Az alábbi videóban az MTVA Archívumnak köszönhetően minden eddiginél jobb hangminőséggel hallgathatja meg az ismerős dallamot.

A Delta másik meghatározó alakja Várhelyi Tamás főszerkesztő volt, aki 1967-től 1994-ig irányította a műsor elkészültét.
A Delta a Magyar Televízió egyik legnézettebb műsora volt. Mindig törekedtek benne arra is, hogy a nemzetközi újdonságok mellett a magyar eredményeket is bemutassák.

1976-tól az egyik első műsor a Delta volt, 2001-től Delta 2000 néven újraindult. Végül a műsor 2012-ben szűnt meg. Összesen több mint 1500 adást élt meg a sorozat.

Ma már megszámlálhatatlan nemzetközi ismeretterjesztő csatornát nézhetnek az emberek a tévében. Számtalan forrásból értesülhetünk a tudományos eredményekről, vagy a természet szépségeiről. Azonban az is fontos, hogy ezeket a dolgokat a magyar valóságban is elhelyezzék, valamint a hazai fontos eseményeket is bemutassák a nézőknek.

Ezért is fontos, hogy ma már önálló kulturális, oktatási és ismeretterjesztő csatornája is van a magyar közmédiának. Az M5 és a hazai készítésű tudományos műsorok, természetfilmek fontos szerepet játszanak a tudomány-népszerűsítésben.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI