1825. február 18-án született Komáromban Jókai Mór író, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai, a Fekete gyémántok szerzője.
Nemesi gyökerű értelmiségi családból származott, apja Ásvay Jókay József ügyvéd és árvagyám, édesanyja Pulay Mária volt. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, közben két évet Pozsonyban töltött cseregyerekként. A komáromi gimnázium szorgos, jó eszű, érdeklődő diákja volt, aki szabadidejét is nyelvtanulással töltötte.
Nyelvtanára későbbi sógora, Vály Ferenc volt, aki korán felismerte ifjú tanítványa tehetségét, s elhatározta, hogy írót farag belőle.
Jókai azonban ekkor festőnek készült, az írással csak később, már a pápai kollégiumban „jegyezte el” magát.
1841-ben került Pápára, ahol Petrovics Sándor (később Petőfi Sándor) lett osztálytársa, s jó barátja. Pápáról Kecskemétre vitt útja, ahol jogot tanult, első irodalmi sikere is itt érte: 1843-ban A zsidó fiú című drámája dicséretet kapott a Magyar Tudós Társaság drámapályázatán.
1846-ig Komáromban, majd Pesten folytatott jogi gyakorlatot, s ügyvédi vizsgát is tett. Végül mégsem praktizált, mert első novellái és 1846-ban megjelent regénye, a Hétköznapok sikere végleg íróvá tették. 1846-ban az Életképek, majd a Jelenkor munkatársa és szerkesztője, valamint a Tízek Társaságának tagja lett.
1848 márciusában Petőfi mellett a forradalmi ifjúság egyik vezető alakja volt, részt vett a 12 pont megszövegezésében, s demokratikus érzelmei teljesebb kifejezésére nevében az y-t i-re változtatta.
Laborfalvi Róza színésznővel kötött házassága miatt azonban Petőfivel való barátsága megrendült, s anyja is kitagadta. Érthető, hiszen Róza asszony legalább 8 évvel volt idősebb az írónál, s ráadásul volt egy törvénytelen leánygyermeke is.
1848 őszén Kossuth megbízottja lett, a kormánnyal menekült Debrecenbe, ahol 1849 elején megindította a békepárti Esti Lapokat. Szemtanúja volt Buda visszafoglalásának, majd Szegedre és Aradra követte a kormányt. A szabadságharc bukása után a Bükkben, Tardonán bujkált, ebből az élményből született meg 1850-ben az Egy bujdosó naplója, mely csak „sajó” álnéven jelenhetett meg.
Közben felesége komáromi menlevelet szerzett számára, így életét már nem fenyegette közvetlen veszély, s 1850-ben visszatérhetett Pestre.
Ettől kezdve csak az írással foglalkozott, sorra jelentek meg regényei, lapokat alapított és szerkesztett: 1854-től a Vasárnapi Újságot, 1858-tól az Üstökös című élclapot, 1863-tól A Hont, 1867-től az Igazmondó című politikai lapot. 1858-ban az MTA levelező, 1861-ben rendes tagja lett. 1861-96 közt országgyűlési képviselő volt, mindvégig Tisza Kálmán bizalmasa.
1880-tól kevesebbet foglalkozott politikával, Rudolf trónörökös bevonta Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben című sorozat szerkesztésébe. 1886-ban elvesztette feleségét. 1894-ben ötvenéves írói jubileumára műveit százkötetes díszkiadásban jelentették meg, s értük százezer forint „nemzeti ajándékot” vett át.
Az írás anyagi biztonságot és jólétet is hozott számára, így jogos volt az örökséget féltő család megrendülése, mikor 1899-ben feleségül vette a 20 éves Nagy (Grósz) Bella színésznőt. Nevelt lánya, Fesztyné Jókai Róza és unokahúgai egyenesen a bolondok házába akarták csukatni a nagyon is tiszta tudatú írót.
1900-ban feleségével megtekintette a párizsi világkiállítást, s a francia írók meleg ünnepléssel fogadták.
Hetvenkilenc éves korában, 1904. május 5-én halt meg Budapesten tüdőgyulladás okozta szívbénulás következtében. A Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, ott, ahol Kossuthot néhány évvel
korában.
Műveit, irodalmi tevékenységét több korszakra osztja az irodalomtörténet.
Első, 1850-65 közti korszakának főbb műveiben (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Az új földesúr, Mire megvénülünk) a nemzeti múlt mint mítosz jelenik meg.
Következő évtizedében a reformkor hősei után a munkásbarát vállalkozót, a nagy feltalálót, vagy diplomatát mutatta be pozitív alakként (A kőszívű ember fiai, Fekete gyémántok, Az arany ember, Egy az Isten, Egy hírhedett kalandor).
Harmadik korszakában (Gazdag szegények, Tengerszemű hölgy, A sárga rózsa) témáit a XIX. század korábbi eseményeiből merítette, személyes élményekre támaszkodott, a komáromi úri köröket, a pesti külváros lakóit ábrázolta. E regényekben nagy eszmék már nem jelentek meg, főként kuriózumok foglalkoztatták.
Utolsó éveiben a későromantika és dekadencia, Baudelaire, Swinburne, Wilde művei hatottak rá. Drámáit zajos siker fogadta, mégis, már életében elavultak. Az ő műveiből készült Strauss Cigánybárójának,
és Erkel Dózsa Györgyének szövegkönyve.
Romantikus művei a mindmáig legolvasottabb magyar íróvá tették, igazi nemzeti regényt alakított ki, a maga eszközeivel a nép vágyait és csalódásait, álmait és illúzióit, olykor önámításait is kifejezte. Írásai páratlan fantáziavilágáról, biztos formakészségről tanúskodnak. Gazdag és fordulatos cselekmény, érzékletes leírások, életteli párbeszédek teszik olvasmányossá műveit.
