140 éve született Micimackó szülőatyja, A. A. Milne

Írta: | Forrás: mult-kor.hu | 2022. január 18.

140 éve, 1882. január 18-án született Londonban Micimackó szülőatyja, A. A. (Alan Alexander) Milne. A Micimackó Magyarországon 1935-ben jelent meg Karinthy Frigyes humoros magyarításában, szinte minden létező nyelvre lefordították, még eszperantóra és latinra is. Az utóbbi a magyar születésű, végül Brazíliában letelepedett Lénárd Sándor műve, és máig egyetlen latin nyelvű könyvként szerepelt a New York Times bestseller-listáján.

140 éve született Micimackó szülőatyja, A. A. Milne

A skót származású író a tanár szülei által alapított londoni iskolába járt, majd Cambridge-ben tanult matematikát (élete végén a Micimackó kéziratát a kollégium könyvtárára hagyományozta). Első irodalmi próbálkozásai a Punch szatirikus hetilapban jelentek meg, tanulmányai befejeztével a lapnál helyezkedett el.

Milne ismert pacifista volt, az első világháború kitörése után azonban besorozták (a francia fronton szerzett élményeiből született 1934-ben a háborút elítélő Peace With Honour című műve), a Somme-i csatában is részt vett, ahol 1916. július 7-én megsérült. Korábban egyébként a legtöbb katonához hasonlóan a tetvek által terjesztett fertőző betegséget, a lövészároklázat is elkapta.

A sikert 1924-ben kiadott Amikor még kicsik voltunk és az 1927-es Hatévesek lettünk című verseskötet hozta meg számára. A világhírnevét és a halhatatlanságot a minden korosztály számára alapolvasmányt jelentő, könyv alakjában 1926-ban napvilágot látott Micimackónak köszönheti.

Micimackó (angolul Winnie the Pooh) hivatalos születésnapja is ismert: Christopher Robin (vagyis az író fia) 1921. augusztus 21-én kapta első születésnapjára játékmackóját.

A folytatás, a Micimackó kunyhója 1928-ban jelent meg, a Micimackó-könyvek elmaradhatatlan kísérői Ernest H. Shepard illusztrációi. Milne 1952-ben megbetegedett, hátralévő éveit mozgássérülten élte le sussexi otthonában, ahol 1956. január 31-én halt meg.

Micimackó Magyarországon 1935-ben jelent meg Karinthy Frigyes humoros magyarításában, szinte minden létező nyelvre lefordították, még eszperantóra és latinra is. Az utóbbi a magyar születésű, végül Brazíliában letelepedett Lénárd Sándor műve, és máig egyetlen latin nyelvű könyvként szerepelt a New York Times bestseller-listáján.

Micimackót számtalanszor vitték színpadra, Walt Disney rajzfilmet készített belőle – sőt, a Disney-cég 2001-ben 240 millió fontért 2026-ig, a szerzői jog lejártáig teljes egészében megszerezte a népszerű mesehőssel kapcsolatos rajzfilmkiadási és egyéb jogokat.

A világ legnépszerűbb medvéjének csillaga van a hollywoodi hírességének sétányán, Budapesten utcát neveztek el róla. A Micimackó a múlt század legnépszerűbb regényei közül a tizenhetedik, idehaza A Nagy Könyv című olvasásnépszerűsítő mozgalomban bekerült a legjobb tizenkettő közé.

A csekély értelmű medvebocs és barátai, Nyuszi, Malacka, Kanga, Zsebibaba, Tigris, Füles és Bagoly természetesen emberi karakterek, a Százholdas Pagonyban zajló történetekben magára és embertársaira, kissé nevetséges erényeikre és nemkívánatos gyarlóságaikra ismerhet az olvasó.

Számos ország a tanrendjébe is bevette Milne művét, amely filozófiai értekezéseket is ihletett. A Micimackó első kiadása 1995-ben 6750 fontért kelt el egy árverésen, az eredeti illusztrációkért 2008-ban 370 millió forintnak megfelelő összeget fizettek. Milne ismert volt színpadi szerzőként is, több mint huszonöt színdarabja született, számos regényt, novellát és verset írt, a Micsoda négy napból Angliában film készült.

Hírek

  • Több mint könyvklub: közösséggé vált az Ungvári Magyar Olvasóklub

    Egy könyv köré ülni le beszélgetni ma Ungváron jóval több, mint kulturális program: közösségteremtés, identitásőrzés és lelki kapaszkodó is. Az Ungvári Magyar Olvasóklub egy éve indult útjára egy személyes ötletből, mára pedig befogadó, élő közösséggé vált. A klub alapítójával, Balogh Renátával az i...

  • Megnyílt a XV. Hollósy Simon Alkotótábor kiállítása Beregszászban

    A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) február 4-én nyitotta meg idei kiállítási évadát Beregszászban. A Na’Conxypan Galéria falain a XV. Hollósy Simon Alkotótáborban született munkákból válogatott tárlat fogadja az érdeklődőket.

  • Lucsok Péter Miklós OP könyvének bemutatója Beregszászban

    Ismerjük a mondást: a szó elszáll, az írás megmarad. Ha valaki könyvet ír, akkor a mondanivalója fontos. Ha papírra veti, akkor fontosabb, mint egy elmondott szó, mint egy beszélgetés. Hatványozottan igaz ez egy püspök esetében, akinek minden szava tekintély, leírt szavai pedig átelmélkedett, áti...

  • Farsangolás az MCC-ben

    A farsangi időszak idén is vízkereszt napján kezdődött és viszonylag korán zárul, hiszen a húsvét április elejére esik. Hamvazószerda február 18-án lesz, így 2026 farsang farka az azt megelőző napokra esik. A farsang a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és tavasz jelképes küzdelmének megjelenít...

Események

Copyright © 2026 KMMI