113 éve született Radnóti Miklós

Írta: | Forrás: vers.hu | 2022. május 05.

Radnóti Miklós (született Glatter) 1909. május 5-én született Budapesten. Születése édesanyjának, Grosz Ilonának és ikertestvérének életébe került. 1921-ben édesapja, Glatter Jakab is elhunyt. Ezután nagybátyja, Grosz Dezső neveltette. Budapesten tett kereskedelmi iskolai, majd gimnáziumi érettségit. 1927-28-ban a csehországi Reichenberg (Liberec) textilipari főiskoláján tanult.

113 éve született Radnóti Miklós

Ezután barátaival együtt indította az 1928 című folyóiratot. 1929-től kezdve már csak Radnóti néven publikált (megváltoztatva vezetéknevét). Első versei megjelentek a Jóság című antológiában és többek között a Kortárs, a Nyugat, a Népszava, a Szocializmus, a Munkás Kórus, a Munka és a Valóság című folyóiratokban. 1930 tavaszán Budapesten jelent meg első verseskötete, a Pogány köszöntő, a Kortárs kiadásában.

1930 őszén beiratkozott a szegedi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karára, magyar-francia szakra. Tanárai közül Zolnai Béla francia filológiát tanított, előadásai hívták fel Radnóti figyelmét az új francia lírára. Emellett különösen szerette országos hírű költő és tudós tanárát, Sík Sándort, aki újkori magyar irodalmat oktatott.

Második verseskötetének az Újmódi pásztorok éneke (1931) verseinek több mint a fele Szegeden keletkezett. A kötetet azonban elkobozták, Radnótit pedig izgatás és vallásgyalázás címén nyolcnapi fogházra ítélték, ezt Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették.

Szegeden 1930 őszén nyomban kapcsolódik az akkoriban kibontakozó értelmiségi mozgalomhoz, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tizenöt tagja közé lép. Közülük a legismertebbek: Baróti Dezső irodalomtörténész, Berczeli Anzelm Károly költő és drámaíró, Buday György grafikusművész, Erdei Ferenc szociológus, Gáspár Zoltán publicista és kritikus, Hont Ferenc színházi rendező és teoretikus, Ortutay Gyula néprajztudós, Radnóti Miklós, Tolnai Gábor irodalomtörténész. Radnóti lelkesen vett részt a fiatalok tevékenységében, ő is járta a falvakat, ismerkedett az alföldi parasztság gondjaival. A mozgalom révén került szorosabb kapcsolatba a szocializmus eszméivel és a hazai munkásmozgalommal.

A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma kiadásában jelent meg Radnóti két verseskötete: a Lábadozó szél (1933) – amelynek egyik leghosszabb költeménye, az Ének a négerről, aki a városba ment önálló kötetként is napvilágot látott (1934) – és az Újhold (1935).

1931 július-augusztusában Radnóti Párizsban tartózkodott. (Később még két alkalommal járt ott.)

1934-ben bölcsészdoktorrá avatták, doktori értekezésének címe Kaffka Margit művészi fejlődése. Ezután készítette el francia szakdolgozatát, melynek tárgya a gyarmati egzotizmus a háború utáni francia irodalomban. Így szerezte meg 1935-ben a tanári oklevelet.

1935. augusztus 11-én házasságot kötött a szerelmes verseit már kora ifjúságától ihlető Gyarmati Fannival. Radnóti őt Fifinek becézte. Szerelmes verseit a Virágének című kötet tartalmazza.

1936-tól Budapesten élt, hiába volt tanári oklevele, katedrához mégsem jutott. Magánórák adásából, szerény tiszteletdíjakból tartotta fenn magát. Ebben az évben tette közzé a Nyugat a Járkálj csak, halálraítélt! című verseskötetét. 1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott. 1938-ban újabb kötete jelent meg Meredek út címmel. 1940-ben adta ki Ikrek hava című prózai írását gyermekkoráról. Ezzel egy időben a Válogatott verseket, 1942-ben Naptár című rövid ciklusát jelentette meg.

Zsidó származása miatt 1940. szeptember 5. és december 18. között munkaszolgálatos volt Szamosveresmarton. 1942. július 1-jétől Margittán, Királyhágón, Élesden, majd a hatvani cukorgyárban, végül a fővárosban szolgált. A háborús cenzúra nem egy versének közlését törölte, így leginkább csak műfordításaival fordulhatott olvasóihoz. A fordítások javát az Orpheus nyomában (1943) című kötetben gyűjtötte össze.

1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos lett. A német Todt-szolgálatnak a szerbiai Bor közelében felállított táborába, Lager Heidenauba hurcolták; rézbányában és útépítésen dolgozott. 1944. szeptember 17-én innen indították el utolsó útjára. Erőltetett menetben nyugat felé hajtották a beteg, kimerült, elkínzott munkaszolgálatosokat. Radnótit a Győr megyei Abda község határában 21 társával együtt 1944. november 9-én agyonlőtték.

Utolsó versei (bori notesz-a) viharkabátjának zsebében a tömegsírba kerültek. A még maga összeállította, de utolsó verseivel bővített kötete Tajtékos ég címmel jelent meg a Révai kiadásában, 1946-ban.

Az 1934 júliusától 1943 március közepéig vezetett Naplója nemcsak beszédes történelmi dokumentum, hanem teljes értékű irodalmi alkotás is.

Hírek

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

  • Új foglalkoztatókönyv segíti a kárpátaljai értékek megismerését – 1000 példány jutott el a tehetséges gyermekekhez

    A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület számára kiemelten fontos, hogy a fiatal generációk megismerjék és továbbvigyék szűkebb pátriánk kulturális örökségét. Ennek jegyében jelent meg idén legújabb kiadványunk, Tóthné Espán Margaréta Asztélyból perecet, Beregről szőttest, Csongorról seprűt – ...

  • Tóth Péter Lóránt előadása Batáron és Csepében

    Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi versvándor-tanár több mint egy évtized alatt huszonhárom országba, közel nyolcszáz településre jutott el, hogy sok százezer diáknak és felnőttnek közvetítse a magyar irodalmat. Kárpátaljára már tizenhárom éve rendszeresen ellátogat, megyénkben közel nyolcvan települ...

Események

Copyright © 2026 KMMI