• Kovács Elemér

    Írta: | Forrás: | 2018. december 27.

    Kovács Elemér

    Közíró, újságíró

    (Beregszász, 1957. október 26.)
    Földműves családban született. 1974-ben érettségizett a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolában. 1975-ben felvételizett az Ungvári Állami Egyetem magyar nyelv és irodalom szakára, 1980-ban az Ungvári Állami Egyetemen magyartanári oklevéllel diplomázott. Egyetemi tanulmányai befejeztével 1980-tól a Kárpáti Igaz Szó főmunkatársa. Tagja a József Attila Irodalmi Stúdiónak. 1988. január 30-án egyik alapító tagja a József Attila Alkotóközösségnek. Tagja az Ukrán Nemzeti Újságírószövetségnek.

  • Kovács Eleonóra

    Írta: | Forrás: | 2018. december 27.

    Kovács Eleonóra

    Egyetemi tanár, blogíró

    (Szalóka, 1989. október 20).
    Tanulmányait 1995-ben kezdte a Szalókai Általános Iskolában. 2004-2007 között a Nagydobronyi Református Líceumban, 2007–2012 között az Ungvári Nemzeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Jelenleg az Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar Magyar Történelem és Európai Integráció tanszék tanára, a Debreceni Egyetem doktorandusz-hallgatója. Az irodalom mellett a történelem, elsősorban a Hunyadi család története iránt érdeklődik.

  • Kovács Vilmos

    Írta: | Forrás: | 2018. december 27.

    Kovács Vilmos

    Költő, író, szerkesztő

    (Gát, 1927. június 5. – Budapest, 1977. november 13.)
    Kétkezi munkásember családjában született. Iskoláit Beregszászban kezdte, 1945-ben Munkácson fejezte be a polgári iskolát, felsőkereskedelmi érettségit tett. Beregszászon könyvelő, 1947-től a gáti tanács vb. titkára. 1949-től a munkácsi városi adóhivatal könyvelője, főkönyvelője, tanácsosa, főtanácsosa. 1952-ben Munkácson ukrán tannyelvű esti középiskolában tanult, 1952–57-ben a Csernovici-Lvovi Pénzügyi Közgazdasági Főiskola levelezős hallgatója, de tanulmányait nem fejezte be. 1955-től a munkácsi járási ukrán lapnál könyvelő, gondozta a kulturális rovatot és vezette a helyi irodalmi stúdiót.

  • Kovács Miklós, Sz.

    Írta: | Forrás: | 2018. december 27.

    Kovács Miklós, Sz.

    Kisebbségi politikus, közíró, publicista

    Szürte, 1967. április 8.)
    Az ungvári magyar iskolában érettségizett. 1985-ben felvételt nyert az Ungvári Állami Egyetem történelem szakára, amelyet 1991-ben fejezett be. Sorkatonai szolgálatát 1985–1987 között Szentpéterváron, Milovicén töltötte le. Tanulmányokat folytatott az ELTE politológia tanszékén, a "Századvég" politikai iskolában, valamint az Egyesült Államokban a "The Leadersship Institute"-ban. Két alkalommal (1990–1994; 1994–1998) választották az ungvári járási tanács képviselőjévé. 1998–2002 között az Ukrán Legfelsőbb Tanács (parlament) képviselője, az Emberi Jogi, Vallási és Nemzetiségi Állandó Bizottság tagja.

  • Kótyuk István PhD

    Írta: | Forrás: | 2018. december 27.

    Kótyuk István PhD

    Nyelvész, műfordító, tankönyvíró, gyermekíró, főiskolai tanár (írói álneve Kincses István)

    (Nagyrát, 1934. január 11.– 2020. október 21.)
    Földműves családból származik. A általános iskolai tanulmányait Ráton kezdte el, majd a Husztról Munkácsra áthelyezett tanítóképzőben szerzett elemi iskolai tanító oklevelet 1953-ban. Az 1950-es években Huszton indult, majd Ungvárra áthelyezett tanárképző főiskola magyar szakán kezdte tanulmányait, ám a főiskolát megszüntették. Így az Ungvári Állami Egyetem orosz nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát 1958-ban.

  • Kőszeghy Elemér

    Írta: | Forrás: | 2018. december 27.

    Kőszeghy Elemér

    Költő, újságíró, szerkesztő, kisebbségi politikus

    (Fertősalmás, 1960. június 22.)
    Az általános iskolát szülőfalujában végezte. Ezt követően pedagógus diplomát szerzett a Munkácsi Tanítóképzőben (jelenleg Munkácsi Humán-Pedagógia Főiskola), majd az Ungvári Állami Egyetem francia nyelv és irodalom szakán diplomázott. A diploma kézhezvétele után, 1985-től a Kárpáti Igaz Szó munkatársa. 2003 tavaszán a lapalapítók kinevezték a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztőjévé.

  • Kurmai-Ráti Szilvia

    Írta: | Forrás: | 2018. december 27.

    Kurmai-Ráti Szilvia

    Meseíró

    (Nagydobrony, 1984. november 13.)
    Tanulmányait 1991-ben kezdte a nagydobronyi középiskolában. 2002-ben felvételt nyert a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, ahol 2007-ben diplomát szerzett angol-történelem szakpáron. 2007–2011 között a Beregszászi 8. Sz. Mikes Kelemen Középiskolában dolgozott előbb angoltanárként, majd szervező pedagógusként. 2010-től a Vitamin + ifjúsági magazin kultúra rovatának szerkesztője. 2010–2011 között a Sion rádió meserovatának szerkesztője.

  • Tóth Mihály PhD

    Írta: | Forrás: | 2018. december 27.

    Tóth Mihály PhD

    Kisebbségi politikus, jogász, szakíró

    (Mezőkaszony, 1954. október 5.)
    1972-ben érettségizett a Beregszászi 2. Számú Középiskolában, 1977-ben építészmérnöki oklevelet szerzett a Dnyepropetrovszki Közlekedési Főiskolán. A szovjet hadsereg kötelékében részt vett a Bajkál-Amuri vasútvonal építésében. Főmérnökként dolgozott különböző megyei kommunális gazdaságok (Beregszász, Ungvár, Munkács stb.) rendszerében. Volt Beregszász polgármestere (1987-1989) és Ukrajna elnökének beregszászi járási megbízottja (1992-1994). A KMKSZ jelöltjeként képviselő a beregszászi járási, illetve a megyei tanácsban.

  • Zubánics László PhD

    Írta: | Forrás: | 2018. december 27.

    Közíró, lapszerkesztő, helytörténész, egyetemi tanár, kisebbségi politikus

    (Gut, 1971. május 20.)
    Földműves családban született. Tanulmányait a Guti Általános Iskolában és a Jánosi Középiskolában végezte. 1988–1993 között szerzett történelem szakos diplomát az Ungvári Állami Egyetemen. Diplomamunkáját Magyarország, ezen belül Kárpátalja történetéből írta. Diákéveiben a Társ című ifjúsági lap szerkesztője. Előbb pedagógusként tevékenykedett: a Guti Általános Iskolában magyar nyelvet és irodalmat tanított, majd a Beregszászi 11. Sz. Ruhaipari Szakközépiskolában történelmet oktatott. 1996-tól a Beregi Hírlap rovatvezetője, majd főszerkesztő-helyettese, 1998–2011 között főszerkesztője. 2010-től az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára, majd docense, tanszékvezető.

  • Barzsó Tibor

    Írta: | Forrás: | 2018. december 27.

    Barzsó Tibor

    Szerkesztő, műfordító

    (Szolyva, 1931. december 8. – Ungvár, 2012. augusztus 23.)
    Tanulmányait a Munkácsi Árpád Fejedelem Gimnáziumban, majd az Ungvári Tanárképző Főiskolán folytatta. Rövid tanári pályája magyar nyelv és irodalom tanárként a beregsomi iskolához kötötte. Innen a Kárpátontúli Ifjúság című laphoz került. Így vette kezdetét gazdag újságírói, szerkesztői, fordítói pályája. A Kárpáti Kiadó magyar szerkesztőségének vezetőjeként négy évig gondozta a magyar kiadványokat. Ekkor kötött szoros barátságot Kovács Vilmossal.

Emlékhelyek

  • Arany János miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Arany János miniszobra Ungváron

    Arany János miniszobrát ünnepélyes keretek között 2018. október 25-én leplezték le az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UMOTI). Az egyetem idén számos jubileumot méltat: a Magyar Filológiai Tanszék megalak...

  • Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Újabb miniszobrot avattak Ungváron 2019. január 23-án a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet együttműködésével. Mihajlo Kolodko szobrá...

  • Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    Helyszín : Kijev (Киїів)

    Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    A kijevi Magyar dombon került felavatásra a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére 1997. december 13-án a kijevi honfoglalási emlékjel. A két, ember nagyságú vörösesbarna gránittömbből álló emlékjel központi motívuma egy közel negyven kilogram...

Események

Copyright © 2024 KMMI