Mai kultúránknak, további lényeges eleme, hogy magát egyrészt mint valamiféle kultúrát, másrészt mint egy kultúrát a sok közül fogja fel, tehát reflektál önmagára. Ez feltételezi a tárgyiasítás mozzanatát, azaz a 'kultúra' már nem pusztán egy fogalom, hanem egyfajta tárgy is, mely tárgyat, mint tõlünk részben függetlenné vált objektivációt, különbözõ szempontok szerint lehet és kell is vizsgálni.

"/> Mai kultúránknak, további lényeges eleme, hogy magát egyrészt mint valamiféle kultúrát, másrészt mint egy kultúrát a sok közül fogja fel, tehát reflektál önmagára. Ez feltételezi a tárgyiasítás mozzanatát, azaz a 'kultúra' már nem pusztán egy fogalom, hanem egyfajta tárgy is, mely tárgyat, mint tõlünk részben függetlenné vált objektivációt, különbözõ szempontok szerint lehet és kell is vizsgálni.

" />

Mi a Kultúra?

Mai kultúránknak, további lényeges eleme, hogy magát egyrészt mint valamiféle kultúrát, másrészt mint egy kultúrát a sok közül fogja fel, tehát reflektál önmagára. Ez feltételezi a tárgyiasítás mozzanatát, azaz a 'kultúra' már nem pusztán egy fogalom, hanem egyfajta tárgy is, mely tárgyat, mint tõlünk részben függetlenné vált objektivációt, különbözõ szempontok szerint lehet és kell is vizsgálni.

Hírek

  • Kopriva Attila kiállítása Hajdúböszörményben

    A hajdúság központjában, a magyarországi Hajdúböszörmény városában július 7-én ünnepélyes keretek között megnyitották Kopriva Attila kárpátaljai festőművész tárlatát. A Világaim címet viselő kiállításnak a Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház ad otthont.

  • Tesla állítólag a Nobel-díjat is visszautasította Edisonnal való konfliktusa miatt

    1856. július 10-én Nikola Tesla, a valaha élt egyik legzseniálisabb feltaláló, akinek a nevéhez több száz szabadalom fűződik, jóllehet ötleteinek java részét mások védették le.

  • Dr. Kosztyó Gyula: „Az elveimből nem engedek…”

    Kitartó, szorgalmas és őszinte. Falusi gyerekkorból, elsőgenerációs diplomásként, majd doktori fokozattal a tarsolyában jutott el oda, hogy ma a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárának levéltárosa és az Erőszakkutató Intézet kutatója. Többezer levéltári oldalból épített...

  • Néger Krisztina tárlata az ungvári várban

    Ungváron a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban rendezték meg Néger Krisztina ungvári keramikus és iparművész legújabb, A színek mágiája az időben című tárlatát. Az ünnepélyes megnyitóra július 3-án délután került sor a vármúzeum kiállítótermében.

Copyright © 2025 KMMI