Július 12-én a Péterfalvi Művelődési Házban sor kerül az I. Kárpátaljai Táncházzenészek Találkozójára a Hagyományok Háza Halózat kárpátaljai kirendeltsége szervezésében.
2017. július 12.
Helyszín: Tiszapéterfalva | Jellege: Koncert, hangverseny
Július 12-én a Péterfalvi Művelődési Házban sor kerül az I. Kárpátaljai Táncházzenészek Találkozójára a Hagyományok Háza Halózat kárpátaljai kirendeltsége szervezésében.
Délelőtt zárt szakmai fórum a Táncházzenészek számára.
16.00 órától a program nyitott az érdeklődők előtt.
Koncertet adnak a kárpátaljai magyar népzenei együttesek. Közös örömzenélés és táncház.

Telefon: +380664751900
Novemberben mutatják be a magyar mozikban az Úri muri, megazisten! című filmet, amit Vidnyánszky Attila rendezett Móricz Zsigmond regényéből, Berettyán Sándor, Kovács Frigyes, Katona Kinga, Tabajdi Anna és Vecsei H. Miklós főszereplésével.
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a 2026-os évadot az Ádám és Éva naplója című előadás bemutatójával indította, amelyben Orosz Ibolya és Oleh Melnyicsuk lép színpadra, hangfelvételeken pedig közreműködik Ferenci Attila. A produkció Mark Twain gondolataiból építkezik, színpadi formába pedig ...
80 évvel ezelőtt, 1946. február 10-én született Munkácson Jávori Ferenc „Fegya” Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, érdemes művész, a Budapest Klezmer Band alapítója.