Tartalmas könyvcsomaggal gazdagodott néhány kárpátaljai könyvtár

Írta: Rehó Viktória | Forrás: karpataljalap.net | 2026. április 29.

A Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében három fordulóban új, a kereskedelmi forgalomból kikerült könyveket ajánlanak fel a Kárpát-medencei magyar könyvtárak számára. Az első szakasz, melynek során mintegy 13 ezer kötetet igényeltek a magyarországi és a határon túli könyvtárak, nemrég zárult le. A könyvek kiszállítása a napokban kezdődött meg.

Tartalmas könyvcsomaggal gazdagodott néhány kárpátaljai könyvtár

Rózsa Dávid, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója Magyarország Ungvári Főkonzulátusának közreműködésével személyesen hozta el Kárpátaljára a program keretében igényelt kiadványokat.

Kedden dr. Papp Ferenc konzul társaságában elsőként az ungvári járási Téglásra látogattak el, ahol a Szürtei kistérség könyvtárának magyar könyvállományát gyarapították a kétszáz rendelt kötettel.

– A Széchényi Ferenc Könyvprogramot 2026 márciusában indította az Országos Széchenyi Könyvtár, a Libri Bookline Zrt. és Magyarország 3 regionális könyvtára, a Győri, a Kecskeméti és a Debreceni Vármegyei Könyvtár. Ennek a programnak az a célja, hogy a Libri által felajánlott 80 ezer könyvet a Kárpát-medence könyvtárai között szétosszuk. Ez a 80 ezer példány 319 címet takar és 5 kiadó kiváló minőségű könyveiből áll össze. Ezek a kiadók a Jelenkor, a Helikon, a Park, a Libri és a Kolibri Kiadó. És lényegében minden korcsoportnak és minden érdeklődési körű olvasónak szólnak ezek a kötetek. Most zajlott le a program első fordulója, ennek keretében 26 ezer példányból válogathattak a Kárpát-medencei könyvtárak. Több mint 900 könyvtár regisztrált a programra. Ezeknek a többsége iskolai könyvtár volt, és nagy örömünkre rengeteg határon túli könyvtár is regisztrált a programba. A kötetek közül 13 ezer példány már gazdára talált. A kárpátaljai kiszállítást az Országos Széchényi Könyvtár vállalta – avatott be a részletekbe Rózsa Dávid.

Tégláson Toronyi Erzsébet, a Szürtei kistérség Központi Könyvtárának és 5 fiókkönyvtárának igazgatónője, valamint a Szürtei kistérség polgármestere, Puskár Árpád, az Oktatási, Ifjúsági, Sport, Kulturális és Turisztikai Osztály vezetője, Melnikova Alexandra és főspecialistája, Mackó Imre fogadta az anyaországi adakozókat.

– Ez az intézmény régebben Ungvári Járási Könyvtárként működött, de 2020 végén, a decentralizációs folyamat végén megszűnt. 2021 februárjától itt működik a Szürtei Kistérség Központi Könyvtára. A magyar könyvállomány gyarapítására minden adott lehetőséget megpróbálunk – akár helyi, akár magyarországi – kihasználni. 5 év kihagyás után tavaly nagy örömünkre megint tudtunk a Márai Programban pályázni, s nagyon sok szép gyerek- és tudományos könyveket, szépirodalmat kaptunk, összesen 441 példányt, melyek még feldolgozás alatt állnak, mert sok idő szükséges a fiókkönyvtáraknak történő szétosztáshoz. Egyebek mellett a külföldre települő helyi lakosok könyvfelajánlásait is szívesen fogadjuk. Most pedig a Széchényi Ferenc Program keretein belül, annak első forduló után szintén nagyon szép könyveket kaptunk – tudtuk meg Toronyi Erzsébettől, aki májusban lesz 5 éve, hogy az intézményt irányítja.

Úgyszintén jelen voltak az eseményen a kistérség, valamint az Ungvári járás magyarlakta településein dolgozó könyvtárosok is. A rendezvény egy rövid könyvtárbemutatóval zárult, a vendégek megtekintették a könyvállományt tároló helyiséget, a könyvkölcsönző részleget, az olvasótermet, ahol internet-szolgáltatás és 3 számítógép áll a látogatók rendelkezésre, gyermekirodalmi és szakirodalmi termet, valamint a helytörténeti múzeumsarkot, ahol régi használati tárgyakkal, népviseletekkel ismerkedhetnek az érdeklődők.

Ezután Rózsa Dávid főigazgató az Ungváron működő Fegyir Potusnyák Kárpátaljai Megyei Egyetemes Könyvtár Idegen Nyelvű Osztályára is ellátogatott, ahol Szluczky Éva vezető és kollégája, Horváth Ilona fogadta.

A magyarországi vendég egy értékes könyvcsomaggal kedveskedett az intézménynek, többek között a Magyarország Nemzeti Atlasza sorozat eddig megjelent 3 kötetét, egy angol nyelvűt is, az Erdélyi Szalon Kiadó jóvoltából Wass Albert könyveket ajándékozott a megyeszékhely könyvtárának.

– Az intézmény állománya közel 37 ezer dokumentumot tesz ki, ebben vannak könyvek, folyóiratok, újságok, néhány CD, hangos könyv. Az állomány körülbelül 75 százaléka magyar nyelvű, ez több mint 25 ezer dokumentumot jelent. Nagyon sok a szépirodalom, vannak gyerekkönyvek, számos nyelvtudományi kötet, magyar, angol, francia, cseh nyelvű könyv, de még eszperantó szótár is. Az olvasók legnagyobb része egyetemista, nyugdíjasok, fiatal szülők is gyakran betérnek a kisgyerekekkel, mivel a közelben működik az egyik ungvári magyar óvoda. Az utóbbi években az állomány főleg a Márai Program segítségével gyarapodott, decemberben kaptunk utoljára elég nagy számban szép- és szakirodalmi kiadványokat. Ezen a pályázaton most nem vettünk részt, de a következő alkalommal mi is mindenképpen pályázni fogunk és igyekszünk újabb érdekes könyvekkel szolgálni az olvasóink számára – mondta Szluczky Éva osztályvezető miközben körbe vezette az Országos Széchenyi Könyvtár igazgatóját.

A küldöttség kárpátaljai útja a Beregszászi Központi Könyvtárban ért véget, ahol Varga Éva elnök asszonnyal az élen a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének több mint 20 tagjával találkozhattak.

Rózsa Dávid elmondta, a Beregszászban lévő könyvtárral régre visszanyúló, nagyon jó kapcsolatot ápolnak, többször jártak már ott az elmúlt években is, s most is szívesen jöttek.

– Mi évek óta rendszeresen járunk ide, Kárpátaljára. Ez egy hosszú, tartalmas és nagyon tanulságos, s egyben felemelő nap volt. Nagyon fontos számunkra, Magyarország nemzeti könyvtára számára, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségek megőrizzék a nyelvüket, megőrizzék a kultúrájukat. Éppen ezért, amikor csak tehetjük, akkor személyesen jövünk el, és nem csak átküldjük a könyveket. Jó azt látni, s megható, hogy az itteni kollégák mennyi mindent tesznek azért, hogy a magyar szó, a magyar kultúra élő és eleven legyen itt, Kárpátalján. Mi a magunk részéről ehhez minden segítséget megadunk most is és a jövőben is. A mai napon a Széchényi Programmal kapcsolatban kaptam visszajelzéseket, amelyeket azonnal továbbítottam a kollégáknak és fejleszteni fogunk a most használt rendelőfelületen, s minden alkalommal beszélünk a helyszíneken arról, hogy mire lenne a legnagyobb szükségük. Most például szóba került, hogy a gyermekolvasók számára a gyerekkönyvek és a kifestők jól jönnének akár a kistelepüléseken, akár a városokban – zárta gondolatait Rózsa Dávid főigazgató.

Hírek

  • Tartalmas könyvcsomaggal gazdagodott néhány kárpátaljai könyvtár

    A Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében három fordulóban új, a kereskedelmi forgalomból kikerült könyveket ajánlanak fel a Kárpát-medencei magyar könyvtárak számára. Az első szakasz, melynek során mintegy 13 ezer kötetet igényeltek a magyarországi és a határon túli könyvtárak, nemrég zárult le. A ...

  • Amikor a múlt tanítani kezd – különleges szeminárium pedagógusoknak

    2025.április 24-én a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata módszertani és gyakorlati szemináriumot szervezett a magyar tannyelvű intézmények nép- és honismeretet oktató pedagógusai számára. A rendezvény az „Erő a múltból, jövő a közösségben” című interdiszciplinári...

  • Fókuszban a pásztorélet – tájházak napja a Nagyberegi Tájházban

    Életre keltek a hagyományok: népzene, kézművesség, táncház, népi játékok Szent György napjához közeledve, április 22-én ismét gyermekzsivaj töltötte be a Nagyberegi Tájház udvarát, ahol a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tájházak és Szabadtéri Mú...

  • Építészeti miniszobrot avattak az ungvári unió 380. évfordulóján

    Nem mindennapi záróakkorddal ért véget a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban az ungvári unió 380. évfordulója kapcsán rendezett nemzetközi tudományos konferencia. A vár udvarán felavatták azt a miniszobrot, amely az egykori Szent György-vártemplomot idézi meg. Az alkotás különl...

Események

Copyright © 2026 KMMI