A város területe már a kőkorban, a bronzkorban és a római korban is lakott volt. 1256-ban Syridahel néven említik először a pozsonyi káptalan IV. Béla királynak írt jelentésében. 1332-ből ismert első plébánosa, Nicolaus, azaz Miklós, majd Károly Róbert okiratában, 1341-ben meg is nevezik egyházát: a Szent Györgyről elnevezett szerdahelyi egyházat. Luxemburgi Zsigmond király idején, a polgárságról kiadott törvényei után Szerdahely is elnyeri az oppidium, azaz a mezőváros címet – ezt a 15. század első harmadától viseli. A királyi birtokban lévő település (Szerdahely) mellett, vele szinte egybeépülve több települést találunk, így Pókatelket vagy Pókaföldét, később: Újfalu, Tótújfalu (innen származik s ezt az előnevet viselik a Kondék), Nemesszeghet („Szentfundus” - a Szerdahelytől egy utcányira lévő nemesek lakta kis települést), illetve több Tejed falucskát (Teyedek, majd Elő-, Bazsó-, Lidér- és Ollétejed) stb.
Ősi templomát 1518-ban mellékhajóval bővítik ki. Szerdahelyet 1599-ben az Erdődi Pálffy család kapja meg hitbizományi birtokul, akik egyben a helyi (katolikus) egyház, illetve templom kegyurai lettek. Ez időszakban több határvillongással találkozunk, hiszen a több egymás mellett létező település más és más nemesi család fennhatósága alatt állott. Ebből a korból származik Szerdahely eredeti címere is, amely Szent Péter ábrázolja - a településhez nem kötődő szent ábrázolásával Szerdahely kegyuraira mutatott, hiszen a gellei kiváltságos körzet (Gelle központú terület) templomának szentjét emelte be címerébe. A Pázmány Péter-féle vizitációkban Szent Györgynek szentelt temploma mint neves hely van megjelölve, s említik a templom mellett álló katolikus iskoláját is. Az anyakönyvezést a plébánián 1673-tól vezetik rendesen. 1742-ben magasítják és barokkizálják katolikus templomát.
A várost a középkorban a pestis, a 18. században a kolera pusztítja - ugyanebben az évszázadban épül fel Nemesszegben a betegek ápolására az ispotály. 1842-ben és 1887-ben nagy tűz pusztítja Szerdahelyet. A településen ugyancsak a 18. században jelenik meg nagyobb számarányban a zsidóság - a közösség rövidesen majd felét alkotja a város lakosságának, s Közép-Európa egyik jelentős zsidó hitközségévé növi ki magát.
A mai város az említett több különálló település egyesítésével jött létre 1874-ben.
1910-ben 4762 lakosából 4679 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi járásának székhelye volt. A második világháborúban a város lakosságának közel felét alkotó zsidó közösséget (mintegy 3 ezer fő) elhurcolták.
1960-ban nyilvánították ismét várossá, ekkor csatolják a városhoz az addig különálló Sikabony települést is. 2001-ben 23 519 lakosából 18 756 magyar, 3588 szlovák, 353 roma, 147 cseh és 24 német volt. A város a közel 120 ezer lelket számláló Dunaszerdahelyi járás legjelentősebb kulturális, közigazgatási és gazdasági központja. Pozsony közelségének köszönhetően (mindössze 37 km) igen dinamikusan fejlődik.
Pozsonytól 48 km-re délkeletre a Csallóköz szívében fekszik.. A város területe már a kőkorban, a bronzkorban és a római korban is lakott volt. 1256-ban Syridahel néven említik először a pozsonyi káptalan IV. Béla királynak írt jelentésében. 1332-ből ismert első plébánosa, Nicolaus, azaz Miklós, majd Károly Róbert okiratában, 1341-ben meg is nevezik egyházát: a Szent Györgyről elnevezett szerdahelyi egyházat.Pozsonytól 48 km-re délkeletre a Csallóköz szívében fekszik..
