• Kárpáti Magyar Krónika – XXIV. (XXI.) évfolyam, 6. (284.) szám. 2020. március 30.

    Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2020

    Ez volt 2020 márciusában

    Elismerések

    * A magyar forradalom és szabadságharc 172. évfordulója alkalmából Magyarország Beregszászi Konzulátusán szűk körben adtak át rangos állami kitüntetéseket a kárpátaljai magyar közéletben kiemelkedő tevékenységet folytató személyeknek. Az ünnepség alkalmával beszédet mondott Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul. A díjazottak laudációját Beke Mihály András első beosztott konzul olvasta fel, majd átadták a kitüntetéseket.

    A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Vári Fábián László József Attila-díjas költő, Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébánost, Molnár László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kulturális titkára Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, Czigler Tibor pedagógus, módszerész szintén Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott.

    Az idei sajtódíjat a kárpátaljai magyar televízió, a TV21 Ungvár szerkesztőségének ítélték oda. A csatorna egy nap alatt több nemzetiségi tematikájú adást gyárt, mint Ukrajna összes állami televíziója egy hét alatt. A díjat Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár csatorna igazgatója vette át.

    * Ungváron a nemzeti ünnep alkalmából két kárpátaljai magyar honfitársunk vehetett át Áder János magyar államfő által adományozott magyar állami kitüntetést, amelyeket Buhajla József főkonzul és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke adott át. Horváth Sándor költő, író, a Kárpáti Igaz Szó megbízott főszerkesztője, a József Attila Alkotóközösség alapító tagja a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Hasonló elismerést kapott Géczi Tihamér, a Nagyberegi Középiskola igazgatója, a helyi különleges művészi-akrobatikus kerékpárosok pártfogója.

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa sajtódíjat adományozott Kopinec Viktóriának, a Karpatszkij Objektív című kiadvány újságírójának, valamint Dunda Györgynek, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatójának.

     

  • Kárpáti Magyar Krónika – XXIV. (XXI.) évfolyam, 5. (283.) szám. 2020. február 29.

    Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2020

    EZ LESZ 2020 MÁRCIUSÁBAN

  • Kárpáti Magyar Krónika – XXIV. (XXI.) évfolyam, 4. (282.) szám. 2020. február 29.

    Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2020

    EZ VOLT 2020 FEBRUÁRJÁBAN

    Elismerések

    * A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára pedagógusi munkája mellett elért érdemes tudományos eredményeiért Pedagógus Kutatói Pályadíjban részesítette a bölcsészet- és társadalomtudományok területén: Sipos Tímeát, a Beregszászi 7. Számú Magyar Tannyelvű Általános Iskola tanárát „Az emberi élet fordulóival kapcsolatos szokások Kígyóson” című pályamunkájáért.

    * A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Nemzetközi NOE-díjat adományozott Makuk Jánosnak, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat elnökének a családokért végzett áldozatos munkájáért. A kitüntetést Brüsszelben, az Európai Parlamentben vehette át

    * Az Eszenyben élő Varga Béla 25 éven át tudósította Kárpátaljáról a Magyar Távirati Irodát (MTI), ezzel együtt 33 éven át dolgozott az ungvári magyar tankönyvszerkesztőségben, amelynek 20 évig volt a vezetője. Január elsején ment nyugdíjba, ebből az alkalomból Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Kárpátaljával foglalkozó magyar kormánybiztosság emlékplakettel ismerte el munkásságát.

    * Beregszászi tanárnő nyerte az Év tanára – 2020 regionális döntőjét Kémia kategóriában. Bodnár Georgina a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola kémiatanára. A verseny díjátadójára február 27-én került sor az ungvári PADIJUN gyermek- és ifjúsági kulturális központban.

  • Kárpáti Magyar Krónika – XXIV. (XXI.) évfolyam, 3. (281.) szám. 2020. január 30.

    Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2020

    EZ LESZ 2020 FEBRUÁRJA FOLYAMÁN

  • Kárpáti Magyar Krónika – XXIV. (XXI.) évfolyam, 2. (280.) szám. 2020. január 30.

    Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2020

    EZ VOLT 2020 JANUÁRJA FOLYAMÁN
     
    Elismerések
    * A magyar kultúra napja alkalmából a Kultúra Lovagja címeket adtak át a budapesti Honvéd Kulturális Központban, ahol nyolc országból érkezett 36 lovagot avattak, köztük van mások mellett Joszif Bozsuk nagybocskói polgármester, Nagy György, Csetfalva nyugalmazott polgármestere.
    * A magyar társadalmi és kulturális élet fejlesztése érdekében kifejtett eredményes tevékenységük elismeréseként a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága Anyanyelvi Konferencia díszoklevelét vehette át Moritz László alelnöktől Beregszászban:
    Dr. Nagy Natália nyelvész, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet Magyar Filológiai Tanszéke docense,
    Király András hegedűtanár, a Tiszapéterfalvai Ifjúsági Művészeti Iskola igazgatója,
    Matl Árpád kőfaragótábor-szervező, a Pro Arte – Munkács civil szervezet vezetője,
    Popovics Nikoletta könyvtáros, a somi községi könyvtár és a Somi Irodalmárok Emlékmúzeuma vezetője,
    Sz. Kárpáthy Kata újságíró, irodalmár, a KVIT tagja, a Kárpátalja.ma hírportál munkatársa, a Beregszászi 7. Számú Általános Iskola szervezőpedagógusa,
    Horváth Sándor író, költő, újságíró, a Kárpáti Igaz Szó megbízott főszerkesztője,
    Kulin Zoltán televíziós újságíró, szerkesztő, Ungvár város önkormányzati képviselője, a TV21 Ungvár tévécsatorna igazgatója,
    Lajos Mihály újságíró, riporter, a Kárpátalja hetilap munkatársa.
    * KMMI-oklevélben részesült:
    Halász László, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás Művelődési Osztályának vezetője,
    Károly Erika könyvtáros, az Ungvári Járási Központi Könyvtár megbízott vezetője,
    Dolinai Zsuzsa fiatal kutató, tanár, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) titkára,
    Lator Béláné Tanczer Katalin, a Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség alapító tagja, a Viski „Veszta” Nőegylet elnöke,
    Bíró Lajos derceni vállalkozó, mecénás, a Munkácsi Járási Tanács képviselője.
    * Együtt Nívódíjat kapott Szöllősy Tibor író.
  • Kárpáti Magyar Krónika – XXIV. (XXI.) évfolyam, 1. (279.) szám. 2019. december 30.

    Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2020

    EZ LESZ 2020 JANUÁRJA FOLYAMÁN

  • Kárpáti Magyar Krónika – XXIII. (XX.) évfolyam, 24. (278.) szám. 2019. december 30.

    Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2019

    Ez volt 2019 decembere folyamán

    Elismerések

    * December 5-én Budapesten, az MTA székházában ünnepség keretében felavatták a Magyar Tudományos Akadémia új doktorait: 73 kiváló kutató kapta meg a tudományos teljesítmény egyik legnagyobb elismerését, köztük Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontjának vezetője, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanácsa alelnöke.

    * Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák képviselőit elismerő Magyar Teátrum Díjakat a Fővárosi Nagycirkuszban. A Határon túli különdíjat Fóris Csaba világosítónak, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház munkatársának ítélték oda.

    * Marcsák Gergely Fekete-Tisza című kötete elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának a 2019-es Könyv Nívódíját. A könyvet Füzesi Magda József Attila-díjas költő és Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas író, az MMA rendes tagjai méltatták.

    * A Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) a tudományos kutatásokban és a tudományos utánpótlás nevelésében mutatott kimagasló teljesítményért Váradi Natáliát, a tudományos kutatásokban elért kimagasló teljesítményéért pedig Dupka Györgyöt tüntette ki.

    * A KMAT által alapított tudományos díjakat idén hat kárpátaljai magyar tudós vehette át: Iváncsó Ernő, Szemrád Emil, Hulpa Diána, Molnár Ferenc, Hadnagy István és Gál Dávid. A díjazottak rövid tudományos szimpózium keretében mutatták be kutatásaik legfőbb eredményeit.

    * A Magyarok Kijevi Egyesülete Etelköz-díjjal tüntetett ki két meghatározó személyiséget: Vigh János, az egyesület első elnöke és Szentpéteri Bertalan, a kijevi magyarság barátja és önzetlen támogatója részesült a díjban.

    * A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) évzáró kiállításán átadták az idei Révész Imre-díjakat. Az elismerést Erfán Ferenc grafikus-festő és iparművész, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, valamint Brenzovics László, a KMKSZ elnöke vehette át.

  • Kárpáti Magyar Krónika – XXIII. (XX.) évfolyam, 23. (277.) szám. 2019. november 30.

    Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2019

    EZ LESZ 2019 decemberE FOLYAMÁN

  • Kárpáti Magyar Krónika – XXIII. (XX.) évfolyam, 22. (276.) szám. 2019. november 30.

    Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2019

    Ez volt 2019 novembere folyamán

    Elismerések

    * A Charta XXI Megbékélési Mozgalom Megbékélési és Együttműködési Díjával tüntették ki Matl Péter kárpátaljai szobrászt, grafikust, a vereckei Honfoglalás-emlékmű alkotóját. Az elismerést Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adta át Budapesten.

    * A Figyelő üzleti hetilapnak a legnagyobb magyar vállalatokat tartalmazó TOP200-as listája alapján a zsűri Krüzsely Béla viski vállalkozónak ítélte oda Az év határon túli magyar vállalata díjat.

    * Az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora tiszteletbeli szenátor kitüntető címet vett át a Szegedi Tudományegyetemen. Volodimir Szmolanka a Senator Honoris Causa titulust az oktatásban és a tudományban végzett szolgálatáért kapta. Az elismerést a szegedi egyetem rektora, Rovó László nyújtotta át. Mint ismeretes, tavaly tudományos kutatási és oktatási projektekben való együttműködésről írt alá keretegyezményt a két felsőoktatási intézmény.

  • Kárpáti Magyar Krónika – XXIII. (XX.) évfolyam, 21. (275.) szám. 2019. október 30.

    Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2019

    EZ LESZ 2019 NOVEMBERE FOLYAMÁN

Események

Copyright © 2024 KMMI