Ez lesz 2022 szeptemberében
* Az ukrán parlament 90 nappal, november 21-ig meghosszabbította a hadiállapotot. Emellett a parlament támogatta az általános mozgósítás időtartamának meghosszabbítását is.
Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2022
Ez lesz 2022 szeptemberében
* Az ukrán parlament 90 nappal, november 21-ig meghosszabbította a hadiállapotot. Emellett a parlament támogatta az általános mozgósítás időtartamának meghosszabbítását is.
2022. szeptember 1. A tanévkezdés hagyományos napja.
* Tanszercsomaggal segíti a rászorulókat a Magyar Református Szeretetszolgálat, többek között Kárpátalján 100 általános iskolás tanévkezdését könnyíti meg ezáltal. Az adományt Beregszászon adják majd át.
* Ukrajnában az oktatási intézmények körülbelül fele van felszerelve megfelelő óvóhellyel – közölte az ukrinform.ua Andrij Vitrenko, az oktatási és tudományos miniszter első helyettesének nyilatkozatára hivatkozva. Vitrenko emlékeztetett arra, hogy az új tanév szeptember 1-jén kezdődik, de többformátumú oktatás lesz. A megszállt területeken és a kritikus veszélynek kitett országrészeken online formában zajlik majd az oktatás a biztonság érdekében. Azokon a helyeken, ahol az intézmények megfelelő menedékhelyet készítettek elő az oktatásban résztvevő személyek számára, offline módon, vagyis jelenléti oktatással kezdődik a tanév.
* Szeptember 1-jéig 5000 oktatási intézmény menedékhelyén biztosítanának internetkapcsolatot.
* Kárpátalján több mint félezer oktatási intézmény áll készen a jelenléti oktatásra. A hírt az Urjadovij portál állami honlap tette közzé.
* A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán jelenléti oktatással kezdődik a 2022/2023-as tanév. Az oktatási intézményeket ellenőrző állami bizottság megfelelőnek találta a főiskolán és az alintézményeiben kialakított óvóhelyeket.
2022. szeptember 1. A második világháború kitörésének emléknapja.
* Programok a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében:
2022. szeptember 2–4. Családi nap az Országházban. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége Családi napot szervez az Országházban szeptember 3-án. Erre várja szeretettel a kárpátaljai családokat is, összesen 100 főt. Az Országház látogatás mellett remek programok várják a családokat a hétvége során: cirkuszi előadás, látogatás a Puskás Arénába, Magyar Zene Háza, Néprajzi Múzeum, városnézés. A program felelőse Pápai Brigitta.
2022. szeptember 2–4. Kamasz vetélkedő – élő döntő. A kétfordulós online vetélkedő után sor kerül az élő döntőre, ahol az egyesület fiataljai személyesen is megmérettethetnek. Helyszín: Vadvölgy Panzió (Nagybereznai járás, Viska falu, 283.). A program felelőse Túri László és Túri Ágnes
2022. szeptember 3. Sportnap. A tavaszi sportnap nagy sikerére való tekintettel a KMNE újra megszervezi a családi sportnapot. Kicsik és nagyok számára is élvezhető programokkal készülnek. Helyszín: a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház udvara. Regisztráció: 12:30. A program felelőse Pisták Enikő.
2022. szeptember 4. Nagyszülők napja. Családjaink mindennapjait legtöbbünknek nehéz elképzelni a nagyszülők áldozatos támogatása, segítsége nélkül. Ezért szeretnénk nekik kedveskedni egy olyan programmal, ami kikapcsolódást, feltöltődést biztosít számukra. A tavalyi évhez hasonlóan idén is szeretnénk megünnepelni a nagyszülőket a Nagyszülők Nemzetközi Napján. Helyszín: a beregszászi Pacsirta Termálfürdő. Időpont: 11:30. A program felelőse Tóth Jolán.
2022. szeptember 14. A keresztény egység napja.
2022. szeptember 16. 65 éves lesz Horváth Sándor (Beregszász, 1957) író, költő, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője.
2022. szeptember 19. 125 évvel ezelőtt, 1897. szeptember 19-én Farkaslakán Tamás János néven megszületett Tamási Áron († Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas székely magyar író.
2022. szeptember 25. 365 éve született Thököly Imre gróf (Késmárk, 1657 – Nikodémia, 1705) felső-Magyarország és Erdély fejedelme.
2022 .szeptember 27. 250 évvel ezelőtt, 1772. szeptember 27-én Sümegen megszületett Kisfaludy Sándor († Sümeg, 1844. október 28.) magyar költő, császári katonatiszt. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, Kisfaludy Károly bátyja.
2022. szeptember 21. A magyar dráma ünnepe.
2022. szeptember 30. A magyar népmese napja.
VENDÉGSÉGBEN
2022. szeptember 1–5. Berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor.
2022. szeptember 2–4. A Kárpátaljai Szövetség ez évben is meghívja tagjait és vendégeit a kárpátaljaiak hagyományos balatonföldvári találkozójára. A Kárpátaljáról utazók részére ingyenes autóbuszt biztosítanak beregszászi indulással.
2022. szeptember 8. A kanadai II. Rákóczi Ferenc Alapítvány budapesti találkozója.
2022. szeptember 14–19. Baltikumi emlékút a szovjet táborokba elhurcolt rabok nyomában a pécsi Német Kör szervezésében.
2022. szeptember 21–23. Badacsonyban rendezik meg az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Napló Kiadó szervezésében sorra kerülő Határtalan magyar irodalom – 4 konferenciát.
FELHÍVÁSOK, KÖZLEMÉNYEK
* A Szitakötő gyerekfolyóirat alkotói pályázatot hirdet Fájdalomcsillapító címmel. Terjedelmi határok: vers: 16 soros; mese: 2800 leütés szóközzel együtt; cikk: 3200 leütés szóközzel együtt. A műveket elektronikus úton lehet feltölteni: https://palyazat.ligetmuhely.com. A szerkesztőség által kiválasztott művek megjelennek a Szitakötő folyóiratban, és az országos oktatási program segédanyagaként sok ezer hazai és határon túli diákhoz és pedagógushoz jutnak el. A sikeres pályázók szerzői honoráriumot és további publikálási lehetőséget kapnak. Beküldési határidő: 2022. szeptember 5. Forrás: pafi.hu
* Első lépés szociális program. A Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány újból várja a kiskorú gyereket vagy gyerekeket nevelő kárpátaljai magyar családok jelentkezését az Első lépés szociális programban való részvételre. Célja: életképes családi gazdaságok létrehozásának és beindításának segítése.
A pályázathoz szükséges dokumentumok: a családi összetételről szóló igazolás; személyi igazolvány és identifikációs kód másolata, jól látható minőségben; az óvodás vagy tanköteles korú gyerekek esetén igazolás a tanintézményben való tanulásról; kérelem, benne rövid indoklás arról, hogy miért szeretnének részt venni a programban; gazdálkodási terv.
A szükséges űrlapok letölthetők a facebook oldalról vagy itt:
Gazdálkodási tervLetöltés
A program részleteiről részletes tájékoztatást kaphatnak az Alapítvány irodájában (Beregszász, Timoscsuk Mihály utca 6.), tel.: 0959131021, 0673124295 Nagydobronyban Hidi Lászlónál, tel.: 067312435
Falugazdászainknál: Gál István, tel.: 0961700744; Molnár Ádám, tel.: 0673136258; Tihor-Sárközi Mónika, tel.: 0673136398; Nagy Csaba, tel: 0676567679; Nadimova Erzsébet, tel: 0678850482.
A pályázat benyújtható: 2022. augusztus 1-jétől szeptember 9-ig. A programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
* Kézilabda tehetséggondozás. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával és a Magyar Kézilabda Szövetség Sportakadémiai Központjával együttműködve a 2022/2023-as tanévben szélesíteni szeretné tevékenységét, így a 15 „GENIUS” Tehetségpont mellett Kézilabda Tehetségpontokat hoz létre. Ennek célja a kézilabdasport népszerűsítése Kárpátalja iskoláiban, a tehetséges ifjú 8–17 év közötti kézilabdázók felkutatása, versenylehetőség biztosítása.
Jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet 2022. augusztus 25. és 2022. szeptember 18. között az alábbi linkre kattintva: https://forms.gle/LuQsfQgtnvf9agcW9 .
Részletes információt a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány munkatársaitól kaphatnak munkanapokon 8:00–16:00 óra között az alábbi e-mail-címen: kezilabdasport.genius@gmail.com.
* A „Szól a Fülemüle!” – VIII. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató 2022. október 1-én valósul meg, amelyre IDE kattintva még lehet jelentkezni. A program a magyar kormány, miniszterelnökség Nemzeti Tehetség Program támogatásával a Fókuszban a tehetség a klasszikus- és népzene terén program keretein belül valósul meg.
* A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve 2022. november 11-re meghirdeti a XIX. Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját. A konferenciára fiatal, 35 évnél nem idősebb alap diplomával már rendelkező, de tudományos fokozattal még nem rendelkező kárpátaljai magyar kutatók jelentkezését várjuk. Nevezési határidő: 2022. október 4. (hétfő) 14.00 óráig. Postacím: „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, 90202 Beregszász, Kossuth tér 6. Részletes tájékoztatást a +380-31-41-4-29-76 (149-es mellék) telefonszámon és a geniusja2019@gmail.com e-mail címen kaphatnak.
Könyvespolc – 2021–2022
Az Együtt című irodalmi-művészeti-kulturális-humán tudományi folyóirat 2002–2022 között megjelent számai itt tekinthetők meg:
http://kmmi.org.ua/konyvtar/folyoiratok/egyutt
https://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=595
Megjelent a folyóirat 2022. évi 1., 2., 3. lapszáma.
Kárpátaljai magyar könyvek
(Sorozatszerkesztő és felelős kiadó: Dupka György)
MEGJELENT
Dupka György, Fuchs Andrea: 30 év a Kárpátaljai magyar könyvkiadás szolgálatában. Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat bibliográfiája (1992-2022). Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2022.
https://kmmi.org.ua/uploads/attachments/books/books-pdf/2022/intermix_katalogus.pdf
Bartha Gusztáv. Kiút. Kisregény (Felelős szerkesztő: Marcsák Gergely). Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2022.
Tárolt változat: https://mek.oszk.hu/22900/22951/;
https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek/reszletes/kiut
Ortutay Mária. Múltunk és jelenünk „lámpás emberei”. Interjúk, visszaemlékezések, önéletrajzi írások. (Felelős szerkesztő: Szemere Judit). Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2022.
Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/22900/22946/;
https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek/reszletes/multunk-es-jelenunk-lampas-emberei
ELŐKÉSZÜLETBEN
A GULÁG-GUPVI-kutatók nemzetközi fóruma Kárpátalján, 2021. Nemzetközi emlékkonferencia, Beregszász, 2021. november 18. A Szolyvai Emlékpark Évkönyve. Összeállította, a jegyzeteket írta: dr. Dupka György. Lektorálta: dr. Zubánics László. Felelős szerkesztő: dr. Zékány Krisztina. Szolyvai Emlékpark–MÉKK, Ungvár–Budapest, 2022.
Hasznos kulturális, irodalmi, művészeti, tudományos információk
Hasznos média linkek
http://karpataljalap.net
Dokumentumfilmek
(A YouTube-on elérhető népszerű dokumentumfilmek)
* Kárpátaljai tragédia. Rendező: Hajduk Márta.
https://www.youtube.com/watch?v=hge17S3IEeE
* Látótér – Nyelvháború Kárpátalján
https://www.youtube.com/watch?v=OMViNQmz5a4
* Kárpátalja
https://www.youtube.com/watch?v=XycFjziEQgY
* Szerelmes földrajz. Kárpátalja. Vári Fábián László költő, tanár beszél szülőföldjéről.
https://www.youtube.com/watch?v=uUZqs3nOhRU
* "ЦІНА ЖИТТЯ НА ЗЕМЛІ ЖИВИХ" фільм-реквієм/Az élet értéke az élő földön film-rekviem, I. rész. Перша частина відеопроекту: Трилогія «Закарпатські угорці і німці: інтернування та депортаційні процеси 1944–1955 рр.». A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.
https://www.youtube.com/watch?v=1IbWRIODDY0&list=LLHHlqP_5FDFpREps38a4MCA&index=3
* "Щоб не плакало небо над Україною" (Hogy ne sírjon az ég Ukrajna felett), 2015 р. "Damit der Himmel über der Ukraine nicht weint". Okszana Golovcsuk film-rekviemje, II. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.
* Намальована війна, 2015. Namaliovana viyna (Megfestett háború), 2015. Drawing War, 2014. Okszana Golovcsuk film-rekviemje, III. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.
https://www.youtube.com/watch?v=bG0Kl0c6ZDA
https://www.youtube.com/watch?v=bG0Kl0c6ZDA&list=LLHHlqP_5FDFpREps38a4MCA&index=1
Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,
www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua)
Szerkeszti a szerkesztőbizottság:
Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.
Megjelenik: havonta két alkalommal.
Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.
Archívum: kmmi.org.ua
Magyarország Ungvári Főkonzulátusa a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeummal együttműködve új kiállítás-sorozatot indított a kárpátaljai művészdinasztiák munkásságának bemutatására. Ennek első eseményeként Boksay József, a kárpátaljai festőiskola alapítója, kiemelkedő képviselője és...
109 éve, 1914. június 1-én hunyt el Feszty Árpád festő, a magyarok bejövetelét ábrázoló híres körkép alkotója. A korabeli sajtó így írt róla: „Feszty a körképpel konkurenciát csinált saját magának. Őt most a körkép festőjének ismerik és csak annak. Pedig mielőtt ezt a populáris képet megalkotta voln...
Az összetartozás iránti vágy mindig is bennünk volt, három éve azonban látható formát öltött. Az Összetartozásunk Tüze kezdeményezés keretében fellobbant láng azóta is ég mindannyiunk szívében, melegséggel tölt el, erőt ad, és immár elolthatatlan.
Aktív, céltudatos, folyton pörgő, érdeklődő ifjú hölgy. Már kisiskolás korában érdekelte a biológia, nem csoda, hogy emellett döntött, s immár évek óta tanítja a tantárgyat. Szabad idejében sokat olvas, és a természetjárás is kikapcsolja. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Pfeifer Anita,...
Tudta, hogy Fedák Sári is Kárpátalján született? Hát azt, hogy területe nagyjából egyheted Magyarországnyi? Vagy, hogy a Vereckei-hágónál három átjáró is van? Ha mindezt nem is, három dolgot feltétlenül tudni kell Kárpátaljáról. Legalábbis Kovács Sándor helytörténész szerint, aki pénteken tartott el...
Ha békésebb időben valaki majd tudományos alapossággal utánanéz, hogy Kárpátalja legújabb kori történelmében mikorra is datálódik az első jelentősebb népünnepély, a Guti Pünkösdi Napokkal az elsők között szembesül. Mert a közösségmegtartó hit és az összetartozás fontosságát minden koron hangsúlyozó,...