Kárpáti Magyar Krónika – XXVI. (XXIII.) évfolyam, 16. (342.) szám. 2022. szeptember 1.

Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2022

Ez volt 2022 augusztusában

Elismerések

* Docensi címet szerezett dr. Berghauer-Olasz Emőke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékének oktatója.

* Őrhidi Lászlót, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnökét Gróf Széchényi Imre-díjjal tüntették ki a Kárpátalja régió és a helyi vállalkozások fejlesztésének elősegítéséért, illetve az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Terv mezőgazdasági fejezetének kidolgozásában játszott szerepéért.

* Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal tüntették ki Milován Sándort, a KMKSZ tiszteletbeli elnökét a közéleti-politikai tevékenysége, a kárpátaljai magyar közösség megmaradása, a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás fejlesztése érdekében végzett több évtizedes, kiemelt jelentőségű, áldozatos munkája elismeréséül.

* A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben részesült az ugocsai Sásvár szülöttje, Lator László, a nemzet művésze, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a Digitális Irodalmi Akadémia alapítója a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismeréséül.

* Az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes (művészeti vezetője Szabó Tibor) szakmai bizottság előtt megvédte a népi együttes címét.

Gratulálunk az elismerésekhez!

Fontosabb rendezvények, események

2022. augusztus 1. Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szerint bővül a katonai szolgálat alól mentesültek listája. Nem mozgósíthatók az egyetemek, szakképző intézmények, középiskolák, valamint tudományos intézmények és szervezetek munkatársai. Azon személyeket érinti a törvénytervezet, akik tudományos, pedagógiai vagy tudományos-pedagógiai végzettséggel rendelkeznek és legalább 0,75 munkaidőben dolgoznak az adott intézményben.

2022. augusztus 1–5. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete angol nyelvű napközis tábort szervezett a gyerekeknek a Munkácsy Mihály Magyar Házban. A résztvevőket minden reggel busz szállította Beregszászról Munkácsra, délután pedig vissza. A helyszínen Kosztyú Julianna, a tábor főszervezője és három angoltanár tartott foglalkozásokat.

2022. augusztus 1–6. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 12. alkalommal szervezte meg a Jankovics Mária Alkotótábort. A tábor öt napja során a gyerekek művészetek iránti hajlamát, az alábbi szakemberek fejlesztették: Kulin Ágnes, a tábor szakmai felelőse, festőművész, a Révész Imre Társaság elnöke, id. Hidi Endre, szobrász, keramikus, a Révész Imre Társaság egyik alapító tagja, Kutasi Csaba, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola művészeti részlegének laboránsa, Kovács (Nagy) Gyöngyi beregszászi kézműves, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára és Néger Krisztina, a „PADIJUN” Kárpátaljai Megyei Ifjúsági Tehetséggondozó és -fejlesztő Palota dekorációs, ajándéktárgy-készítő és formatervező szakkörvezető tanára. A táborozók a tematikus és fakultatív foglalkozások mellett múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt a Tiszapéterfalvi Képtárban.

2022. augusztus 2. A Kárpátaljai Megyei Tanács delegációját fogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vezetése Miskolcon, a megyeházán. A megbeszélésen Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke és Bánné-Gál Boglárka aláírták a 2022–24-re vonatkozó együttműködési megállapodást a két megye között. A megbeszélés után a vendéglátók közel egy tonnányi, 1 millió forint értékű tartós élelmiszerekből álló humanitárius adománycsomagot adtak át a Kárpátaljai Megyei Tanács részére.

2022. augusztus 3. Bercsényi László, Franciaország marsalljaMeskó János történész előadása hangzott el a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Helytörténeti Múzeumban.

2022.augusztus 4–7. Nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Kulturális Filmek Fesztiválja. A rendezvénynek idén is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállya település adott otthont. A filmfesztivál díjátadóján a TV21 Ungvár hét munkatársa is elismerésben részesült. A szakmai zsűri által értékelt 20 alkotás közül hármat a TV21 Ungvár munkatársai készítettek, amelyek mindegyike különdíjban részesült. Debreceni Kamilla és Balla Béla Sárba ragadva című alkotása pedig a megmérettetésen kiérdemelte a második helyezettnek járó díjat. A kisfilm a nagydobronyi id. Hidi Endre keramikus életét és munkásságát mutatja be. A bemutatott portréfilmek a YouTube felületen tekinthetők meg az alábbi linken: https://www.youtube.com/playlist?list=PLuuNDAwziydZSMhDrfcbpxAtsYNwEBsg7

2022.augusztus 5. A tiszabökényi Árpád-házi Szent Erzsébet Játszótér eszközbővítéséhez hozzájárult a kanadai Rákóczi Alapítvány – Rakoczi Foundation Canada. Az ifjúsági program támogatásának köszönhetően Gajdos Tibor kovács- és ezermester segédeivel műhelyében elkészítette a kétszekciós hintát, az interaktív tornapályát, a kerékpártartót és más eszközöket. Zsupik Róbert csapata szakszerűen felszerelte. A gyerekek és a kamaszok örömmel vették birtokba az új felszereléseket – tudatta Dupka György, a helyi római katolikusok egyháztanácsának világi elnöke Facebook-bejegyzésében.

2022. augusztus 6. Az Ipolyszécsénykén megtartott VII. Palóc Világtalálkozóra a szerbiai Kupuszina mellett a kárpátaljai Nagydobronyból is érkeztek szép népviseletbe öltözött „jó palócok”. Nagy Gizella közlése szerint a palóc nyelvjárást beszélő nagydobronyiak harmadszor vettek részt a találkozón, amelyen Hidi Erika vezetésével fellépett a 2018-ban alakult Zöld Ág Énekkar is.

2022. augusztus 6–7. Az előző évek sikeréből kiindulva a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén 4 szülő-gyerek kirándulással készült tagcsaládjai számára. A harmadik alkalom az apa-fia kirándulás volt. Ezúttal is a Debreceni Agóra Tudományos Élményközpontot fedezhették fel a résztvevők, majd vasárnap a Debreceni Aquaticumba látogattak el, de volt városnézés és szabadprogram is. A program felelőse Balázs Zoltán volt.

2022. augusztus 7. Kulisszajárás-ON címmel új programot indított a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. Az érdeklődők csoportos foglalkozások keretében nyerhetnek betekintést a színház kulisszák mögötti varázslatos, titokzatos világába.

2022. augusztus 8–12. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2022-ben nyolcadik alkalommal hirdette meg Kárpátalján a népzene- és néptánc tehetségkutatót „Szól a fülemüle!” címmel. A határidőig 37 produkcióval nyújtották be jelentkezésüket az ifjú zenészek, összesen 163 fő. A program tehetségkutató seregszemlével vette kezdetét, amelyet egy 30 órás képzés követett. A seregszemlén végül 25 produkció mutatkozott be, akik Kárpátalja alábbi településeiről érkeztek: Sárosoroszi, Nagydobony, Nagypalád, Tiszapéterfalva, Ungvár, Mezőgecse, Téglás, Csetfalva, Nevetlenfalu, Beregszász. A programok bázisa a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma volt. A képzésen helyi és magyarországi jeles szakemberek oktattak. A program szakmai referensei a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége képviseletében Váradi Enikő, valamint a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány képviseletében Kepics Andzselika voltak. Augusztus 12-én került sor a képzés záróprogramjára, ahol a gyerekek bemutatták a héten tanultakat, illetve egy közös produkciót is előadtak.

2022. augusztus 8–12. Első alkalommal került megrendezésre a Nagyberegi Tulipán Népművészeti Tábor a Tulipán Tanoda Magyar Népművészti Iskola szervezésében, amelynek a Nagyberegi Tulipán Tanoda épülete adott otthont. A tábor záróünnepségén köszöntőt mondott Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója. A gyerekek a hét folyamán a beregi, szatmári, dunántúli, nyírségi és nagydobronyi tájegységek zenéjével ismerkedtek. Szabadidőben kézművességgel foglalkoztak. A foglalkozásokat Kokas Erzsébet vezette. A Kokas Bandának köszönhetően az alkalom zenés táncházzal zárult.

2022. augusztus 8–13. Pótfelvételit hirdetett a Rákóczi-főiskola Szakgimnáziuma. A meghirdetett 120 helyre 114-en jutottak be.

2022. augusztus 9. A Munkácsi Kerületi Rendőrkapitányság és az SZBU munkatársai közösen lepleztek le egy külföldi férfit, aki a közösségi oldalakon ukránellenes posztokat terjesztett – olvashatjuk a Nemzeti Rendőrség hivatalos oldalán. Az 58 éves férfi olyan videóanyagokat tett közzé, amelyekben nyíltan kifejezte negatív hozzáállását az ukrán néppel szemben, és megpróbálta lejáratni az ukrán katonaságot is. A külföldit az állampolgárok nemzetiségtől függő egyenlőségének megsértésével vádolják. Az ilyen típusú bűncselekmény pénzbüntetéssel vagy 3 évig terjedő szabadságvesztéssel járhat.

2022. augusztus 10. A Nagyszőlősi Városi Tanács vandalizmusról tett bejelentést, miszerint ismeretlen tettesek megrongálták a Kankó-vár területén található vizuális információs állványt. A rendfenntartók keresik a vandálokat.

2022. augusztus 10. Magyarország kormányának nevében Bacskai József ungvári magyar főkonzul a kárpátaljai gyermekek immunizációjának elősegítése érdekében hatezer BCG-oltóanyagot adott át Ungváron Viktor Mikitának, Kárpátalja megye katonai kormányzójának és az egészségügyi hatóságok képviselőinek.

2022. augusztus 11. A Sátoraljaújhelyen megrendezett ifjúsági tábori bemutatkozó esten Dónátné Molnár Zsuzsa pedagógus tanítványai előadták Ivaskovics József megzenésítésében Dupka György Levél c. versét: https://www.facebook.com/messenger_media/...

2022. augusztus 11. Beregszászon végső nyugalomra helyezték Rosinec János rangidős katonát, aki 1975-ben született, és augusztus 8-án a fronton vesztette életét. Ő a kárpátaljai magyarság ötödik áldozata.

2022. augusztus 11–13. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) meghívására a Felvidékre látogattak a Kárpátaljai Írókaraván tagjai: Dupka György író, történész, Shrek Tímea és Sz. Kárpáthy Kata népszerű novellisták. Dunaszerdahelyen eszmecserén vettek részt Hodossy Gyula József Attila-díjas író, Száraz Pál író társaságában. Ezután ellátogattak a SZMÍT által 24. alkalommal megrendezett Fiatal Írók Táborába, amelynek a nagyszegpusztai Villa Filia adott otthont. Itt Nagy Erika író, táborvezető volt a beszélgetőtársuk. A téma: ebben a háborús helyzetben hol tart az anyanyelvi kultúra Kárpátalján, milyen kihívások előtt állnak. Valamennyien megosztották gondolatainkat a felvidéki fiatal alkotókkal is. A rendezvényen mások mellett jelen volt Petőcz András Babérkoszorú-díjas költő, Hodossy Gyula József Attila-díjas költő, a SZMÍT elnöke, Z. Németh István költő, Bolemant László költő, akik egyben a fiatal irodalmárok mentorai is.

2022. augusztus 12. A 75 éves ungvári Balogh Sándor festőművész közel 60 munkájából nyílt kiállítás a Kárpátaljai Megyei Néprajzi Múzeumban. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Bacskai József főkonzul nevében Angyal Gabriella, az ungvári Kárpátaljai Népművészeti és Népi Építészeti Múzeum nyugalmazott igazgatója üdvözölte a megjelenteket. Az esemény hangulatát tovább emelte a Schreiner Sándor és Leontyij Lenárt által tárogatón és cimbalmon előadott népdalcsokor.

2022. augusztus 12. Kárpátalja Ukrajna legjelentősebb sótermelője lehet a jövőben, ugyanis megkezdődtek az erre irányuló munkálatok a técsői járási Bustyaházai Kistérségben – jelentette be a megyei adminisztráció vezetője, Viktor Mikita. A beruházási megállapodást a Kation Invest Kft.-vel kötötték. A bustyaházai sólelőhely kialakításával havonta akár 150 ezer tonna sót is kinyerhetnek a föld alól. „A Donyecki régióban dúló harcok miatt az Ukrajna teljes sóellátását biztosító Artemsil vállalat teljesen leállt. Hogy az ország élelembiztosítása továbbra is zavartalan legyen, Kárpátalja csatlakozott ehhez a nehéz, de fontos feladathoz” – mondta a kormányzó. Hozzátette: a geológiai vizsgálatok során kolosszális sóréteget fedeztek fel a térségben, amely 35–500 méterrel a föld alatt húzódik.

2022. augusztus 12. A Rákóczi-főiskola megjelentette A Kárpát-medence földrajza: természet, társadalom, gazdaság, néprajz című kiadvány elektronikus változatát. A mostanra formát öltött kötet egy évtizeddel követi az Akadémiai Kiadó gondozásában napvilágot látott azonos című, a témában készült eddigi legnagyobb szabású összefoglalást. A munka célja nem a 2012-ben megjelent műnél mélyebb és alaposabb elemzés készítése volt, inkább egy olyan összeállítás, amely kisebb terjedelmével és kevésbé szakmai nyelvezetével az érdeklődők szélesebb köre számára jelenthet élvezetes olvasmányt, valamint részévé válhat a térség felsőoktatási intézményeiben oktatott Kárpát-medence földrajza kurzus, illetve az iskolai népismeret ajánlott irodalmának. A kötet szerzői gárdája (összesen 29 fő) nagyrészt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola munkatársai közül került ki. A kiadvány a Főiskola honlapján IDE  kattintva.

2022. augusztus 12. Véget ért a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia. Az esemény 2022-ben az Egy lépéssel közelebb Európához címet kapta. A helyszínt a Rákóczi-főiskola biztosította. A 30 órás továbbképzés utolsó napja A háború okozta sérüléseket enyhítő válaszok gyakorló pszichológusoktól című tematika köré csoportosult. Az esemény utolsó mozzanataként dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola, valamint a KMPSZ elnöke okleveleket adott át a kurzus résztvevőinek.

2022. augusztus 12–13. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén is megszervezte a kamaszprogramot. A kétnapos kirándulásra – amelynek úticélja Nyíregyháza volt – az egyesület fiataljai jelentkezhettek, akik szerettek volna hasonló korú fiatalokkal ismerkedni, kikapcsolódni és hasznosan tölteni a nyári szünet napjait. A kiránduláson 29 fiatal vett részt Kárpátalja 14 településéről: Som, Beregszász, Munkács, Nagybereg, Tiszabökény, Dercen, Salánk, Csetfalva, Csongor, Aklihegy, Nagyszőlős, Nagydobrony, Tiszacsoma, Borzsova. A program felelőse Dancs György volt.

2022. augusztus 12–20. Az erdélyi 24. Szent István-napi Néptánctalálkozón Kárpátalját az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes (művészeti vezetője: Szabó Tibor) képviselte, felléptek többek között Kolozsváron, a vásári forgatagon is.

2022. augusztus 13. A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű jótékonysági program keretében az idei kárpátaljai gyűjtést lezáró ünnepélyes búzaösszeöntésre a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban került sor. Erre a nemes célra 1317 gazda 114 tonna 270 kiló búzát adományozott. Ünnepi beszédet mondott Hidi László, a Pro Agricultura Carpatika Megyei Jótékonysági Alapítvány igazgatója, Nagy Ferenc, a Nagydobronyi Kistérség polgármestere, Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke. Az összegyűjtött búzát megáldották a történelmi egyházak képviselői, majd sor került az ünnepélyes búzaösszeöntésre. Idén is érkezett aknaszlatinai só a kenyérnek valóhoz Tokár Károly „Katyó” jóvoltából. Végezetül Katkó Andrea, a kedvezményezett szervezetek közé tartozó nagydobronyi gyermekotthon igazgatója mondott köszönetet az adományozóknak. Az ünnepséget a gyermekotthon lakóinak kulturális műsora színesítette. A rendezvény szeretetvendégséggel zárult. A nap további részében Jakab István, a MAGOSZ elnöke gazdaképzést tartott a Nagydobronyi Magyar Házban.

2022. augusztus 13. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet gyalogtúrát szervezett a Borzsa-havas vonulatának legmagasabb hegyére, a 1681 méter magas Asztagra (Sztoj). A túravezető Vezsdel László volt.

2022. augusztus 14. Nagyboldogasszony-napi templombúcsút tartottak Nagyborzsován a helyi közös római és görögkatolikus templomban. A Beregszászai Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület jelen lévő papjai, valamint Rácz István helyi római katolikus plébános együtt celebrálták a szent liturgiát, amelyen Kótonovics István újszentelt tiszabökényi görögkatolikus áldozópap mondott szentbeszédet. A szent liturgia végén körmenetet és evangéliumolvasást tartottak, majd miroválással és antidorosztással ért véget a szertartás. A helyiek kis agapéval is kedveskedtek a zarándokoknak.

2022. augusztus 15–19. A magyar mint idegen nyelv elsajátítását ösztönző ötnapos nyári tábort szervezett 7–16 év közötti gyerekek számára a Munkácsy Mihály Magyar Ház. A foglalkozásokon Pfeifer Anita, a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális menedzsere irányításával a 45 résztvevő interaktív órák keretében csiszolhatta magyar nyelvtudását, bővíthette szókincsét, s ismerkedhetett magyar népdalokkal, mondókákkal, a magyar néphagyományokkal, valamint népi játékokkal és hangszerekkel. A tanórákat Erdős Andrea pedagógus és Mészár Karina, a Munkácsi 3. Számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanára vezette. A táborba 90%-ban teljesen ukrán anyanyelvű családokból érkeztek a gyerekek, akik valamilyen szinten különórákon vagy más helyszíneken tanultak vagy jelenleg is tanulnak magyar nyelvet.

2022. augusztus 16. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasítóan válaszolt arra a lakossági petícióra, amelyben azt kezdeményezték, hogy a hadköteles korú férfiak is utazhassanak Ukrajnából külföldre a hadiállapot ideje alatt – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az elektronikus petíciót az elnöki honlapon három hónap alatt több mint 25 ezren támogatták, így Zelenszkij köteles volt választ adni a kérdésre. A petíció indoklása szerint harcolni csak a „harcképes embereknek” kell, mások azzal lehetnek hasznosak, hogy külföldön dolgoznak, és pénzzel támogatják az ukrán hadsereget. Zelenszkij viszont emlékeztetett arra, hogy az alkotmány 17. cikke szerint az állam szuverenitásának és területi integritásának védelme az egész ukrán nép dolga, az alaptörvény 65. cikke szerint pedig a haza védelme, a függetlenség, illetve Ukrajna területi integritása Ukrajna állampolgárainak felelőssége.

2022. augusztus 19. A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület a papcsaládok házaspárjai számára tartott rekollekciót a beregszászi Ortutay-kollégiumban. A lelki délután vezetője Makkai László, a Miskolci Egyházmegye papja, pasztorálpszichológus, lelkigondozó, a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon, valamint a Görögkatolikus Roma Szakkollégium igazgatója volt. Előadása témájául a 2020-tól kialakult Covid-járványhelyzet testi-lelki-szellemi kihívásait, és annak megoldásait választotta.

2022. augusztus 18. Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás elnöke munkamegbeszélést folytatott a híres kárpátaljai milliárdossal, Ukrajna tiszteletbeli szegedi konzuljával, Alex Rovt vállalkozóval, mecénással.

2022. augusztus 18. Ezen a napon méltatták Ungvár híres szülöttje, Laudon István születésének 160. évfordulóját. Ebből az alkalomból Laudon István sokoldalúsága címmel nyílt tárlat a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban. A kiállítás a honismereti múzeum (megbízott igazgató Rónay Andrea), az ökológiai és felekezeti stúdiumok intézete (vezető Olekszandr Bokotej) és az Ungvári Nemzeti Egyetem zoológiai múzeuma (vezető Krón Árpád) együttműködésében jött létre. A legendás hírű, az egykori Drugeth Gimnázium tudós tanára, Laudon István szakíró munkásságát Ruszlana Dzsahman, a természettudományi szektor történeti és helytörténeti részlegének tudományos főmunkatársa méltatta. A kiállítás négy részből áll. Az első Laudon István életéről, tanulmányairól és munkásságáról; a tárlat második része az utazásairól szól. A kiállítás harmadik része Laudon István tudományos érdeklődését; a tárlat negyedik része az általa létesített parkot mutatja be, amelynek egy része ma is látható a gyermekkórház környékén. Ott 2018 májusától egy magyarországi támogatással Kolodko Mihály által készített bronzszobor állít emléket a park alapítójának. Nevéhez fűződik az ungvári várhegy lábánál található, ma az Ungvári Nemzeti Egyetemhez tartozó botanikus kert létrehozása is. A megnyitón jelen volt Tetyana Literáti neves helytörténész, az Elvesztett Ungvár c. sorozat szerzője is, aki közel 10 évvel ezelőtt írt cikket Laudon Istvánról. Mint mondta, érdeklődését a Szobránc utcán található háza keltette fel, amely az egyik legszebb épület a környéken.

2022. augusztus 19. A Tiszabökénnyel egybeolvadt Tiszafarkasfalva területén található a Tiszaháti Tájmúzeum, a volt Fogarassy-kastély, annak egykori római-, most görögkatolikus  kápolnája, ahol a Tiszaháti Tájmúzeum és a Tiszabökényi Római Katolikus Egyházközség szervezésében lezajlott a II. Tiszaháti Szent István-napi Ünnepség, az új kenyér megszentelése. A Himnusz eléneklését követően, illetve Vince Elvira Hanni alkalomhoz illő versmondása után Szakadáti Rita, a Tiszaháti Tájmúzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Ünnepi köszöntőt mondott dr. Oroszi József, a Tiszapéterfalvai Kistérség polgármestere, Szűrös Mátyás beregszászi magyar konzul, dr. Zubánics László történész, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) elnöke. Dr. Dupka György író, történész, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) elnöke, a KMMI igazgatója, a Tiszabökényi Római Katolikus Egyházközség Egyháztanácsának világi elnöke és a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára ugyancsak megosztotta gondolatait a megjelentekkel. Weinrauch Márió ferences atya, a Tiszabökényi Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Plébánia kormányzója is szólt az egybegyűltekhez. Kobrin Mihály tiszabökényi és tiszapéterfalvai református lelkész tartott rövid szentbeszédet. Majd Kótonovics István tiszabökényi görögkatolikus áldozópap és Iván Gábor nevetlenfalui görögkatolikus parochus megszentelték az új kenyeret. Az ünnepség zárásaként megkoszorúzták a tájmúzeum területén felállított, I. (Szent) István emlékére emelt kettős keresztet. A rendezvényt mások mellett megtisztelték jelenlétükkel Seres János, a Péterfalvai Református Líceum lelkész-igazgatója, tiszteletbeli esperes, Borgató Szilvia, a Tiszabökényi Gimnázium igazgatója, Király András, a Tiszapéterfalvi Művészeti Iskola igazgatója, Kovály Csilla, a Tiszabökényi Művelődési Ház igazgatója, Kutasi Csaba festőművész és mások.

2022. augusztus 19. Székelyudvarhelyen megnyitották a Kárpátaljai Szövetség Szent István keresztény hagyatéka – a magyar Szent Korona vármegyéi című vándorkiállítását. A vendégeket köszöntötte: Kovach Anton festőművész, Ölvedi Zsolt, Székelyudvarhely alpolgármestere, dr. Simon Mária Tímea, a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója, dr. Seremet Sándor, a Kárpátaljai Szövetség főtitkára.

2022. augusztus 20. A Tiszacsomai Görögkatolikus Egyházközség – Kárpátalján egyedülálló módon – Szent István király ereklyéjét őrzi. A templomban minden év augusztus 20-án búcsú keretében megemlékeznek Szent Istvánról és a magyar állam megalapításáról. A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület jelen lévő papjai, Demkó Ferenc helynök, helyi parókus, Csirpák József salánki és Kótonovics István tiszabökényi áldozópapok imádkoztak együtt a hívekkel. István atya mondott szentbeszédet. Az ünnepet megtisztelte jelenlétével dr. Erdei Péter, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja.

* A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban szervezett csendes megemlékezést a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ). Az eseményen többek között részt vettek Sin József, a járási szervezet elnöke és Babják Zoltán, a Beregszászi Kistérség polgármestere, akik elhelyezték az emlékezés koszorúit a park közepén álló kopjafa, valamint a Szent Istvánt és Árpád vezért ábrázoló fából készült szobrok elé.

* A háborús időszak ellenére a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség méltóképpen ünnepelte meg államalapító szent királyunk emléknapját. A római katolikus templomban Molnár János beregszászi esperes-plébános celebrált szentmisét. Minden évben az ünnephez társul a kenyéráldás is, valamint a megáldott kenyerek szétosztása. A cipókat idén is a beregszászi Szerb Pékség biztosította. Az ünnepen fellépett Seres Tímea és Seres Leila, akik az Erdő, erdő című népdalt és Máté Péter Hazám című dalát adták elő. A kenyérosztás után a jelenlévők megkoszorúzták a templomudvarban található Szent István-mellszobrot.

* Aknaszlatinán a helyi templombúcsú alkalmával, majd koszorúzással emlékeztek meg államalapító szent királyunkról. A háború miatt a szokásos szabadtéri ünnepség idén elmaradt. Az ünnepi szentmisét Snep Román aknaszlatinai plébános Mankovics Sándor rahói plébánossal celebrálta. Sor került a hagyományos körmenetre. Közreműködött aknaszlatinai Bel Canto kórus, a bányász fúvószenekar. A szentmise végén a hívek a templomkertben álló Szent István-szoborhoz vonultak. Beszédet mondott Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke. Végül a megjelentek elhelyezték a megemlékezés virágait a szobornál. Koszorúzott mások mellett Bacskai József ungvári magyar főkonzul, Szedlák Gyula, a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezetének elnöke.

* Mezőkaszonyban, az államalapító Szent István király tavaly felavatott mellszobránál tartotta megemlékezését a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) Pallagi Marianna ügyvezető igazgatóval az élén. Túri Török Tibor alkotásának koszorúzását követően Molnár János püspöki vikárius hívta imára a jelenlévőket.

* Szarvas Gábor elnök közlése szerint a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége (LMKSZ) az idén is a hagyományoknak megfelelően köszöntötte állalmalapító Szent István királyunk ünnepét. A szervezet tagjai koszorút helyeztek el Árpád-házi Boldog Konstancia hercegnő (IV. Béla király lánya) emléktáblájánál, amely a lembergi Keresztelő Szent János templom falán található. Az ünnepségen részt vett Larisza Malekh asszony, Magyarország lembergi tiszteletbeli konzulja is.

2022. augusztus 21. Ungváron ünnepélyesen megnyitotta 42. színházi évadát a Bavka Kárpátaljai Akadémiai Megyei Bábszínház.

2022. augusztus 21. Templom és iskola – Mindent, vagy semmit címmel rendezték a Kárpátaljai Credo Együttes lemezbemutató nagykoncertjét a rákosszentmihályi Szent Mihály-templomban. A hallgatóságnak lelki feltöltődést adtak Reményik Sándor, Túrmezei Erzsébet, Vári Fábián László, Kozma László, Bodnár Éva és a gyermekirodalom megteremtője, Pósa Lajos megzenésített versei. A Credo együttes kiegészülve a miskolci Reményi Quartettel jelenteti meg 2022 nyarán újabb CD-jét. Az Ivaskovics József, Nagy-Fekete Zsuzsanna, Soós Lívia és Varga Katica alkotta Kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes idén tudta megünnepelni a 25+2 éves fennállását. A jubileum alkalmából négynapos zenei fesztivált tartottak júliusban Balatonbogláron. A Magyar Örökség-díjas együttes küldetésének középpontjában a kisebbségi magyar sors bemutatása áll.

2022. augusztus 22. Kezdetét vette az első alkalommal megrendezett Ugocsai Tulipán Népművészeti Tábor, amelynek a II. RF KMF Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központja adott otthont. A táborba 56 gyerek érkezett Tiszabökényből, Tiszapéterfalváról, Tiszaújhelyből, Mátyfalváról, Tiszaújlakról, Fertősalmásról, Csepéből, Batárról, Nagypaládról. Köszöntőbeszédet mondott Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója. Kokas Erzsébet táborvezető, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda népi ének és népi játék oktatója bemutatta a Kokas Banda népzenei együttes oktatóit és segédoktatóit, valamint a tábor munkatársait.

2022. augusztus 22. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete alkotói pályázatot hirdetett a magyar államalapítás alkalmából Mit jelent számomra augusztus 20.? címmel. Olyan fiatalok pályamunkáit várták, akik számára fontos nemzeti ünnepünk, és ezt valamilyen alkotás által be is kívánták mutatni. A pályázati felhívás két korcsoportnak szólt (5–12 év és 12–18 év), akik rajz, kézműves alkotás, vers, ének kategóriákban küldhették be alkotásaikat. Összesen 58 pályamunka érkezett be. A dobogós helyezést elérő pályázók értékes nyereményben részesültek, de minden alkotó kapott jutalmat.

2022. augusztus 22–25. A Gulág és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága (GKNT) a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Kollégiumában háromnapos szakmai találkozót szervezett tagjai számára családtagjaik társaságában. A témával foglalkozó kárpátaljai kutatók közül a programban részt vett Dupka György, Fuchs Andrea, Molnár D. Erzsébet és Molnár D. István. Miskolc és környéke nevezetességeinek megtekintése után a kollégium egyik dísztermében lezajlott a GKNT zárótanácskozása. A tagok kifejtették az egyesület múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatos értékeléseket, elképzeléseket, gondolatokat. Majorszki András tiszteletbeli elnök, Csákvári-Makra Mónika ügyvezető elnök és Dán Vanda titkár előterjesztésében jóváhagyták a 2022. második félévi programtervet, amely a partnerszervezetekkel kerül lebonyolításra. Matkovits-Kretz Eleonóra, a pécsi Német Kör elnöke a GKNT-tagok részvételével is szervez baltikumi kutatóutat (célvárosok: Riga, Tallinn, Tartu) szeptember közepén. Október 13–16. között az erdélyi Magyarvistán nemzetközi emlékkonferencia és emlékút lesz (programgazda: Benkő Levente); Dupka György, a Szolyvai Emlékparkbizottság felelős titkára ismertette a november 18-ai beregszászi GULÁG-GUPVI kutatók nemzetközi fóruma, az azt követő koszorúzás, megemlékezés programját. Bognár Zalán, az egyesület elnöke, a Magyar Nemzeti Levéltár Gulág- és Gupvikutató Intézetének igazgatója a november végére javasolt egy hibrid szakmai konferenciát, majd felvázolta a megvalósítandó terveket a malenykij robot közelgő 80. évfordulója alkalmából. Az egyesület támogatja egy beadvány megfogalmazását a magyar kormány felé, hogy a malenykij robot 80. évfordulóját 2024-ben országos szinten emlékévvé nyilvánítsák. Ennek egyik központi helyszínéről, szakmai csúcstalálkozóról Murádin János Kristóf társelnök, a Sapientia EMTE Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok tanszékének vezetője számolt be. Egyéb javaslatok és indítványok is elhangzottak. Többek között fontosnak tartják a honlapépítést (https://www.gulag.hu/tanulmanyok-visszaemlekezesek/), a hasonló célfeladatokkal foglalkozó partnerszervezetekkel való szorosabb együttműködést, mivel a GULÁG-GUPVI kutatást, az emlékezetpolitikát a nemzetpolitika egyik sarkkövének ítélik meg, mert az több millió magyar embert/hozzátartozót érint.

2022. augusztus 23. Ukrajna a tervek szerint 2024 végére teljesen készen áll majd az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Ezt Denisz Smihal miniszterelnök közölte a kormány ülésén

2022. augusztus 23. Beregszászon ünnepélyes zászlófelvonást tartottak a nemzeti lobogó napja alkalmából.

2022. augusztus 23. A határ menti Csap városában Ukrajna függetlenségének 31. évfordulója alkalmából a városi tanács melletti téren emlékművet állítottak. A helyi tanács tájékoztatása szerint a Béke és Remény Angyala alkotás leleplezésén sokan voltak jelen.

2022. augusztus 23. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával 160, a Nyugat-ukrajnai régióban élő, illetve a háborús övezetből áttelepült gyermek nyaralása kezdődődött el Kárpátalján. Kuti László ungvári magyar konzul elmondta: a magyar kormány az üdültetés minden költségét fedezi. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a kisvárdai székhelyű Tisza Európai Területi Társulást bízta meg a táborok és a programok megszervezésével. A gyermekek valamennyien árvák, félárvák, hátrányos helyzetűek, vagy olyanok, akiknek a szülei jelenleg is a fronton harcolnak. Egy csoport Visken, három pedig Jánosiban, a Helikon hotelben lakott a nyaralás ideje alatt. A gyerekek egy hetet töltöttek Kárpátalján.

2022. augusztus 23–25. A Doktorok Kollégiuma idei konferenciáján az Egyházi Néprajzi Szekcióban II.RF KMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékét dr. Kész Barnabás képviselte. Előadásának címe: Beszélő kövek – egy ugocsai református közösség krónikája.

2022. augusztus 24. Ezen a napon ünnepelte Ukrajna függetlenségének 31. évfordulóját. A Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció számos tilalmat vezetett be augusztus 24. és 28. között. Este 22 és reggel 8 óra között tilos a tömegrendevények szervezése a megyében. Továbbá tilos az alkoholtartalmú italok kiskereskedelme, ami a vendéglátó helyekre is vonatkozik.

* Ukrajna függetlenségének napján Volodimir Zelenszkij államfő megbízásából posztumusz kitüntetéseket adott át elhunyt kárpátaljai katonák családtagjainak Viktor Mikita kormányzó. Az eseményen Kárpátalja katonai kormányzója úgy fogalmazott, hogy kárpátaljaiak százai áldozták életüket Ukrajna szabadságáért.

2022. augusztus 24. Babák a világ minden tájáról címmel rendeztek kiállítást az ungvári várban.

2022. augusztus 25. Ukrajna „nagy háborúra” számít Oroszországgal, ezért elhúzódó harci cselekményekre kell felkészülni – jelentette ki Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy rádióinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál

2022. augusztus 25. A rendőrség és az ügyészség nyomozói lecsaptak egy 34 éves beregszászi járási férfira, valamint az 52 éves munkácsi bűntársára, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hadköteles korú férfiaknak segítettek illegálisan kijutni Ukrajnából, az akcióban a Kord különleges alakulat is részt vett – olvasható a kárpátaljai rendőrség közösségi oldalán. Letartóztatásukra akkor került sor, amikor autóikkal a határhoz szállítottak három személyt, akik összesen közel 13 ezer dollárt fizettek a csempészek szolgálataiért. A bíróság elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását. Eddig 6400 hadköteles korú férfit akadályoztak meg abban, hogy jogellenesen elhagyja Ukrajna területét.

2022. augusztus 25. Bacskai József ungvári magyar főkonzul az együttműködés lehetőségeiről folytatott megbeszélést Tetyana Csubakkal, Magyarország ternopili tiszteletbeli konzuljával.

2022. augusztus 26. Csepelről érkezett újabb segélyszállítmány Beregszászra. Az adományok tartalmát előzetesen egyeztették a Vérke-parti város vezetésével. A szállítmány – a tartós élelmiszerek mellett – ötven utcai lámpát is tartalmazott, amelyek beszerzése a jelenlegi ukrajnai költségvetési megkötések miatt nem lehetséges a kárpátaljai önkormányzat számára.

2022. augusztus 26. Életének 78. évében meghalt Tőke Péter újságíró. A bátor hangú, szabad újságíró személyében egy jó barátot vesztettünk el. Elévülhetetlen érdeme többek között az, hogy Ukrajna függetlenné válása után lelkesen közreműködött a kárpátaljai magyar könyvkiadás újraindításában, az Intermix Kiadó létrehozásában. Sok kárpátaljai alkotónak megjelenési fóruma lett a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat, ahol eddig több mint 300 kiadvány jelent meg gondozásunkban. Ezek többsége elérhető az OSZK Elektronikus Könyvtárában és a KMMI honlapján is.

Tőke Péter Ikerváron született 1945. január elsején. A rendszerváltozatást előkészítő időben a Reform című lapot vezette. A Blikk alapító-főszerkesztője 1994 és 1996 között. Később az Esti Hírlap irányítója volt. Élete során volt a Független Újságírók Szövetsége elnökségi tagja, a Hétfői Hírek főszerkesztője. Dolgozott a Demján Sándor vezette egykori Magyar Hitelbank szóvivőjeként is. Több regényt is kiadott. Később a Leleplező magazin főszerkesztője lett, amelynek példányai nagykövetségekre is eljutottak Washingtonba, a Congress Librarybe, a moszkvai Lomonoszov Egyetemre, de Berlinbe, Münchenbe, Párizsba és Londonba, Kijevbe, Izraelbe és Teheránba is. Nyugodjon békében! Emlékét megőrizzük.

2022. augusztus 27. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet családbarát túrát szervezett Kárpátalja egyik eldugott szegletébe, a Vojevodin vízeséshez, valamint a rónafüredi vízesésekhez. A résztvevők élvezhették az érintetlen természet szépségeit. A túravezető Hapcsuk Gergely volt.

2022. augusztus 29. – szeptember 4. A Berekfürdői Körmendi Lajos Írótáborban a húszéves Együtt irodalom-művészet-humán tudományok-kultúra c. folyóiratot Dupka György lapkiadó, irodalmár és Vári Fábián László, a szerkesztőbizottság elnöke, Kossuth-díjas költő képviseli.

2022. augusztus 31. Ecsettel a békéért címmel nyílt kiállítás a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület alkotótáborában készült művekből a Munkácsy Mihály Magyar Házban.

* Dupka György kiadóvezető, a MÉKK elnöke kérésére, az együttműködési szerződés alapján Moldován István, az Országos Széchényi Könyvtár Információ- és Tartalomszolgáltatási Főosztály Digitálistartalom-fejlesztési és -szolgáltatási Osztály csapata, az OSZK Elektronikus könyvtárában elindította az Intermix Kiadó 1992–2008 között megjelent 165 kiadványának digitalizálását. Az értékmentő projekt alapján az első körben az alábbi kiadványokat töltötték fel a MEK-be:

Hitéletünk őre. Görög katolikus imakönyv. Szabó György g. k. lelkész összeállítása: https://mek.oszk.hu/23200/23280
In memoriam Dayka Gábor. Gortvay Erzsébet összeállítása: https://mek.oszk.hu/23200/23288
Kisebbségi ének a beregi rónán. Kárpátaljai írók antológiája, 1919-1944. Dupka György-Váradi-Sternberg János összeállítása: https://mek.oszk.hu/23200/23278
Sors, megírva. A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának antológiája. Füzesi Magda összeállítása: https://mek.oszk.hu/23200/23281
Nézz töretlen homlokomra. Fodor Géza összeállítása. A Forrás Stúdió versantológiája:
https://mek.oszk.hu/23200/23284
Balla Teréz: A hallgatás oszlopai. Versek: https://mek.oszk.hu/23200/23286
Fodor Géza: Erdőn, mezőn gyertyák. Versek:  https://mek.oszk.hu/23200/23276
Füzesi Magda: Biztató. Versek: https://mek.oszk.hu/23200/23277
Horváth Anna: Az a régi nyár. Történetek, jegyzetek, vallomások, rajzok:
https://mek.oszk.hu/23200/23289
Horváth Sándor: Az ugató lány. Novellák és más írások:
https://mek.oszk.hu/23200/23285
Kádas Kati: Ego. (Kép, szó): https://mek.oszk.hu/23200/23287

Kovács Vilmos: Testamentum. Válogatott versek. Fodor Géza összeállítása: https://mek.oszk.hu/23200/23279
Mikszáth Kálmán: Válogatott elbeszélések. Bagu Balázs és dr. Deák Ferenc összeállítása: https://mek.oszk.hu/23200/23290
Tárczy Andor: Mitől nem ér az égig. Szatirikus írások:
https://mek.oszk.hu/23200/23282
Zselicki József: Rokonom, csillag. Versek: https://mek.oszk.hu/23200/23283

 

Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,

www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua)

 

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:

Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.

Megjelenik: havonta két alkalommal.

Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.

A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.

Archívum: kmmi.org.ua

Hírek

  • Szelmenc – a kettézárt falu története

    Lassan két évtizede annak, hogy megnyílt a határátkelő a két Szelmenc között, melynek kisebbik része ma Ukrajnában, a nagyobbik pedig Szlovákiában található. A valaha egy faluban ma is az a közös, hogy hiába van a főutcája közepén meghúzva a határ, mindkét oldalon magyarok laknak. A népnyelvben csak...

  • Újraéled a citeraoktatás Badalóban

    Tóth Győző, a KárpátHáz Civil Szervezet ügyvezető igazgatója a júliusban, Badalóban megtartott Fiestán jelentette be, hogy Gáti Gyöngyi oktató bevonásával szeptembertől a citeraoktatást is elindítják. Ez a kulturális programjuk a Ritmus és hangműhely nevet kapja.

  • „Mese, mese, mátka” – hagyományteremtés a Kaszonyi kistérségben

    Október 7-én a Kaszonyi kistérségben megrendezték az első kistérségi mesemondó versenyt „Mese, mese, mátka” címmel. Az esemény célja, hogy a népmesék varázsát és tanulságait közvetítse a fiatalabb generációnak, valamint egyúttal hagyományteremtő módon biztosítsa ennek az értékes kulturális örökségne...

  • A magyar színjátszás kárpátaljai bástyája

    A színházaknak különleges atmoszférájuk van, a színpadi játék varázsát semmi sem helyettesítheti, sem a filmszínház, sem a televízió, sem a videó. Egy kisebbségben élő nemzetrész esetében pedig a nemzetiség kultúrájának fennmaradását – ezáltal pedig magának a nemzetiségnek a fennmaradását is – nagyb...

  • Remek hangulatú szüreti délután Haláboron

    A sors úgy hozta, hogy a magyar kormány támogatásából felújított és 2021-ben átadott halábori Fedák Sári Közösségi Ház az eddigiek során mindig egyfajta visszafogott hangvételű rendezvénynek adhatott otthont, hiszen a háború árnyékában nem nagyon volt lehetőség arra, hogy egy igazi, felhőtlen vigada...

  • „Értéket szeretnék teremteni” – Interjú Ferkó Emíliával

    Két héttel ezelőtt egy ország ismerte meg Ferkó Emília Veronika nevét, amikor tehetségével, hangjával és zeneiségével elkáprázatta a magyar X-Faktor zsűritagjait és a nézőket egyaránt. Videóját több ezren osztották meg a közösségi oldalakon, és együtt örültek a kárpátaljai lány sikerének. Fe...

Copyright © 2024 KMMI