Kárpáti Magyar Krónika – XXVII. (XXIV.) évfolyam, 3. (353.) szám. 2023. február 1.

Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2023

FEBRUÁR – BÖJTELŐ HAVA (TÉLUTÓ, JÉGBONTÓ HAVA)

A hónap latin neve, Februarius a klasszikus szerzők szerint a szabin februm = „tisztulás” szóból ered. Való igaz, a február már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított. Februa, azaz „Engesztelő” volt Mars isten anyjának, Junónak egyik mellékneve. Ahogy Februa adott életet Marsnak, úgy ad helyt február Mars havának, márciusnak.

Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, mivel a nagyböjt kezdete rendszerint ebbe a hónapba esik. Erre utal a hónap régi magyar neve: Böjtelő hava. Nevezték Halak havának is, mivel február 21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár.

Népi kalendárium

Február 2. – Gyertyaszentelő Boldogasszony
Február 3. – Balázs napja
Február 5. – Ágota napja
Február 6. – Dorottya napja
Február 10. – Skolasztika napja
Február 14. – Bálint napja
Február 16. – Julianna napja
Február 19. – Zsuzsanna napja
Február 22. – Üszögös Szent Péter napja
Február 24. – Mátyás napja
Kárpáti Magyar Krónika – XXVII. (XXIV.) évfolyam, 3. (353.) szám. 2023. február 1.

Ez lesz 2023 februárjában

* Az ukrán parlament újabb 90 nappal meghosszabbította a hadiállapotot. Emellett a parlament támogatta az általános mozgósítás időtartamának meghosszabbítását is.

2023. február 1. Télbúcsúztató zenés műsor a Váralja múzeum-kávézóban.

2023. február 2. Szerző a pult mögött címmel újra megrendezik a Kolyba.org.ua és a Kobzos (Кобзар) kultúranépszerűsítő akcióját, amelyre Ungváron, a Korjatovics tér 1. sz. alatt kerül sor. Ezúttal az ukrán szerzők mellett fórumot kap Shrek Tímea író is, aki dedikálja legutóbb megjelent könyvét, bemutatja gyermekmeséit. A szerző beszélgetőtársa az ungvári Meskó János helytörténész, a MÉKK elnökségének tagja, projektgazda.

2023. február 1. Kovács Anton kiállítása a Munkácsy magyar Házban. Kezdete: 16.00. (kijevi idő szerint).

2023. február 7. Diplomaátadó ünnepség az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatás-Tudományos Intézetében. Az ünnepségen a magyar nyelv és irodalom, történelem, nemzetközi kapcsolatok, matematika és fizika szakos magiszter hallgatók vehetik kézbe diplomáikat.

2023. február 13. A házasság világnapja.

2023. február 18. A Magyar Széppróza Napja rendezvénysorozat.

2023. február 20. Megemlékezés a méltóság forradalmáról.

2023. február 21. Az anyanyelv nemzetközi napja.

2023. február 25. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja.

2023. február folyamán. A Kárpátaljai Magyar Megyei Drámai Színház (Beregszász, Munkácsi u. 1.) társulatának műsortervéből: Kulisszajárás ON; Ursula Jones: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma. Bővebb információ: +380664528505-ös telefonszámon vagy a bszinhaz.szervezo@gmail.com e-mail címen.

2023. február folyamán. Képzőművészeti kiállítások, író-olvasó találkozók, folyóirat- és könyvbemutatók, koncertek a magyarlakta településeken.

 

VENDÉGSÉGBEN

2023. február 2. A Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztályának soron következő találkozója online formában.

2023. február 18. Jótékonysági farsangi batyus bál a Kárpátaljai Szövetség szervezésében. Közreműködik a kárpátaljai Cifra-banda (művészeti vezető: Szilágyi Csaba, néptánc-koreográfus Kricsfalusi Miklós).

2023. február 24. Kárpáthaza öröksége: Kárpátalja programsorozat februári vendége: Horváth Sándor író, költő, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője Jelentés a mélyből címmel tart előadást a Csömöri Sinka István Községi Könyvtárban. Háziasszonyok: Hermányos Mária, Bándiné Tóth Klára. Kezdete: 18.00.

2023. február 25. Huszonkettedik alkalommal adják át a Parma fidei – Hit pajzsa díjat Budapesten, a Párbeszéd Házában. A kuratórium döntése alapján 2023-ban a határon túlról a kárpátaljai görögkatolikus dr. Ortutay Elemér atya hagyatékát őrző intézmény vezetői (Beregszász, Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ) kapják a díjat. A kitüntetést a kommunizmus áldozatainak emléknapja (február 25.) alkalmából azoknak az élő egyházi személyeknek ítélik oda évről évre, akik a diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz. A díjat Horváth Béla kisgazda képviselő és Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas író alapította 2002-ben. A díját átveszi, s majd eljuttatja Beregszászra Szocska Ábel megyéspüspök. A díjátadó ünnepség rendezvénye szolgálja a kárpátaljai magyarságot, a görögkatolikus híveket.

Kezdete: 11.00. Helyszín: a Magyar Jezsuita Rend Bp. VIII. ker. Horánszky utca 20. szám alatti Párbeszéd Házában.

A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan ünnepi beszédet mond Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter.

Laudációt mond Sajgó Szabolcs jezsuita atya, a díj kurátora. A kitüntetést a Kossuth-díjjal kitüntetett Madarassy István szobrászművész készíti évről évre.

Jeles személyiségek évfordulói

Február 1. Ezen a napon született Bíró Andor (Tiszapéterfalva, 1929. február 1. – Budapest, 2018. október 5.), a legendás Határőr Agrárcég-Kolhoz elnöke, szakíró. Nevéhez fűződik az 1989. július 6-án Tiszabökény határában felavatott turulmadaras emlékmű (a II. Rákóczi Ferenc fejedelem vezette kuruc szabadságharc első győztes csatájának /1773. július 14–16./ emlékére) helyreállítása.

Február 1. Ezen a napon született S. Benedek András (Munkács, 1947. február 1. – Budapest, 2009. szeptember 8.) irodalom- és művelődéstörténész, költő, kritikus. Kovács Vilmos baráti köréhez tartozott. A nevéhez fűződik többek között a gépiratos Együtt irodalmi folyóirat elindítása 1966–67-ben, továbbá 1967-ben a Forrás Ifjúsági Stúdió létrehozása. A kárpátaljai magyar polgárjogi mozgalom egyik szervezője, aki a követelményeket tartalmazó 1971-es és 1972-es Beadványok megírásában aktívan közreműködött. Emlékezete: 2017. március 29-én domborműves emléktáblát avattak tiszteletére a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola belső falán (alkotója Oláh Katalin Kinga szobrászművész).

Február 1. Ezen a napon született Csuvalova Luták Teréz (Ungvár, 1942. február 8.) iparművész.

Február 2. Ezen a napon született Hollósy Simon (Máramarossziget, 1857. február 2. – Técső, 1918. május 8.) festőművész. Nevéhez fűződik többek között a nagybányai művésztelep beindítása 1896-ban. 1917-ben Técsőn telepedett le, és a Nereszen-hegy tövében alakította ki a „técsői iskolát”. Emlékezete: az 1987 áprilisában létrehozott Hollósy Simon Magyar Művelődési Kör (elnöke dr. Szöllősy Tibor) kezdeményezésére 1993. május 1-2. között felavatott Hollósy-mellszobor (alkotója Tóth Emőke zsennyei szobrász); Hollósy-emlékház, emléktábla; a kiváló művész nevét felvette a técsői magyar tannyelvű középiskola; 2012-ben Técsőn megnyílt a Hollósy-galéria.

Február 2. Ezen a napon született Baraté Ágnes (Mezőkaszony, 1988. február 2.) festő. Az ArtTisza Művészeti Egyesület egyik alapítója, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) tagja.

Február 4. Ezen a napon született Takáts Gyula (Tab, 1911. február 4. – Kaposvár, 2008. november 20.) Kossuth-díjas költő, író, műfordító, kritikus, tanár. A kárpátaljai irodalmárok barátja, 1939–1940 között a munkácsi irodalmi élet alakítója, a helyi nagy tehetségű Sáfáry László költő támogatója, aki később a Doni katasztrófa áldozata lett.

Február 5. Ezen a napon született Nagy Endre (Nagyszőlős, 1877. február. 5. – Budapest, 1938. május 5.) ismert magyar újságíró, író, konferanszié, kabaréigazgató Budapesten.

Február 5. Ezen a napon született Szalai Borbála (Ungvár, 1926. június 24. – Ungvár, 2011. augusztus 9.) gyermekíró és költő, tankönyvkiadói szerkesztő. A kárpátaljai gyermekköltészet művelője kizárólag a gyermekek számára alkotott. A KMKSZ ungvári szervezete emléktáblát avatott tiszteletére Ungváron, egykori lakóháza falán.

Február 6. Ezen a napon született Németi Anett (Palló, 1985. február 6.) költő, több verseskötet szerzője.

Február 8. Ezen a napon született Mandrik Erzsébet /Riskó Károlyné/ (Visk, 1931. február 8.) egykori Gulág-rab, emlékiratíró. A pokol bugyraiban. Egy viski parasztlány a sztálini lágerekben (1996, https://mek.oszk.hu/23400/23486/23486.pdf.) és A pokol tornácai naplók (2007, https://mek.oszk.hu/23400/23490/) c. naplók szerzője.

Február 12. Ezen a napon hunyt el Váradi-Sternberg János (Nagyvárad, 1924. január 10. – Budapest, 1992. február 12.) történész, professzor. Nevéhez fűződik a magyar történelem oktatásának beindítása a kárpátaljai tanintézetekben, a kuruc korszak és II. Rákóczi Ferenc fejedelem életútjával kapcsolatos kutatások elindítása, a Petőfi-emlékszoba létrehozása az Ungvári Művészeti Iskolában. Emlékezete: Ungváron utcát neveztek el róla; ungvári lakóháza falán emléktáblát, az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem karának falán domborműves táblát helyeztek el.

Február 12. Ezen a napon született Veres Ágota (Beregszász, 1972. február 12.) selyemfestő, grafikus, festő. A RIT tagja.

Február 13. 80 éve hunyt el Íjász /Jaczik/ Gyula (Ungvár, 1874. április 1. – Ungvár, 1943. február 13.) festőművész, író. A neves Erdélyi Béla képzőművész kortársa.

Február 16. Ezen a napon született dr. Bacsinszky Tivadar (Fenyvesvölgy /Sztavne/, 1911. február 16. – Kassa, 1974) kajdanói görögkatolikus parochus, hitoktató, Gulág-rab. 1944-ig a Kárpátaljai Tudományos Társaság tagja, a keleti szláv kapcsolatok kutatója.

Február 16. Ezen a napon született Huszti Béla (Beregszász, 1895. február 16. – Kígyós, 1968. október 15.) református lelkész, volt Gulág-rab, lágerversek szerzője.

Február 17. 100 éve született Sztaskó Gyula /Tibor/ (Ungvár, 1923. február 17. – Ungvár, 1998)) grafikus, művészettörténész. A megyei szépművészeti múzeum tudományos munkatársa volt.

Február 18. Ezen a napon született Jókai Mór (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, Erzsébetváros, 1904. május 5.) író, az MTA tagja. Vidékünk múltja több írásában szerepel, 1882. március 2-án Munkácsy Mihály társaságában felkereste a neves festőművész szülővárosát, ahol a Csillag vendéglőben megrendezett ünnepélyen beszédet is mondott.

Február 20. 75 évvel ezelőtt született Horváth Gyula (Csetfalva, 1948. február 20. – Mezőkaszony, 2005. április 8.) költő, pedagógus. Tiszteletére a csetfalvai kultúrház falán emléktáblát állítottak.

Február 20. Ezen a napon született Medveczky Ágnes (Ungvár, 1964. február 21.) festő, grafikus, iparművész. Boksay-Erdélyi-tanítvány. Medveczkyné Luták Edit festő, grafikus és Medveczky Miklós festő, monumentalista lánya.

Február 21. Ezen a napon született Baleczky Emil (Zúgó /Huklivij/, 1919. február 21. –Budapest, 1981. december 22.) költő, nyelvész, műfordító, tanár.

Február 23. Ezen a napon született Marcsák Gergely (Kincseshomok, 1990. február 23.) költő, író, irodalomtörténész, verséneklő, az Együtt c. irodalmi folyóirat olvasószerkesztője, aktív szerzője.

Február 24. Ezen a napon született Kassai Antal (Bercsényifalva /Dubrinics/, 1921. február 24.) festő, grafikus. Boksay-Erdélyi-tanítvány.

Február 24. Ezen a napon hunyt el dr. Medve Zoltán (Sislóc, 1927. január 14. – Pécs, 2017. február 24.) nyelvész, a Pécsi Egyetem Szláv Filológia Tanszékének docense.

Február 25. Ezen a napon született Bellyei (Zapf) László (Beregszász, 1910. február 25. – Kaposvár, 1995. január 6.) kritikus, publicista, irodalomtörténész, tanár. A munkácsi Magyar Írás (1932–1934) irodalmi folyóirat munkatársa, szerzője.

Február 25. Ezen a napon született Györke László (Beregszász, 1947. 02. 25.) újságíró, novellista. S. Benedek András, Kovács Vilmos, Balla Gyula baráti köréhez tartozott, közreműködött az Együtt irodalmi gépiratos folyóirat elindításában, a Forrás Ifjúsági Stúdió létrehozásában.

Február 26. Ezen a napon született Fodó Sándor (Visk, 1940. február 26. – Ungvár, 2005. május 11.) nyelvész, irodalmár, egyetemi tanár, politikus. A KMKSZ alapító elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. A kárpátaljai magyar polgárjogi mozgalom egyik szervezője, aki a követelményeket tartalmazó 1971-es és 1972-es Beadványok megírásában aktívan közreműködött.

Február 27. Ezen a napon született Zselicki József (Kisgejőc, 1949. február 27. – Kisgejőc, 2021. június 1.) költő, pedagógus. Kovács Vilmos baráti köréhez tartozott. Elévülhetetlen érdemei: egyik alapítója és első elnöke az 1967-ben létrehozott Forrás Ifjúsági Stúdiónak. A kárpátaljai magyar polgárjogi mozgalom egyik szervezője, aki a követelményeket tartalmazó 1971-es és 1972-es Beadványok megírásában aktívan közreműködött. Az Együtt irodalmi folyóirat egyik szerzője volt.

Február 27. Ezen a napon született Habda Vladiszlav /Ulászló/ (Ungvár, 1961. február 27.) festő. A RIT tagja.

    

ELŐZETES

2023. március 9. HADIK – nagyszabású magyar kalandfilm, címszerepében: Trill Zsolt.

Bemutató: 2023. március 9.

https://www.facebook.com/hadikfilm/posts/pfbid02NXFAZt5KnfnNi6MDQZLPfnqLNHoUVJqFXSpBkFrnUrdULpepNRGdSJhLy3f5a9QFl

A nagyszabású magyar kalandfilm a megtörtént eseményekhez hűen idézi fel a Berlin 1757-es elfoglalásával és a város megsarcolásával végződő merész huszárcsínyt. A plakát leleplezi a nevezetes rajtaütés mögött álló főbb történelmi személyek filmbeli megformálóit. Ezen a küldetésnek szabad utat adó Mária Terézia királynőt alakító Horvàth Lili, a címszereplő bőrébe bújó Trill Zsolt és a főhős mellett tűzön-vízen át kitartó bajtársat, Gvadányi Józsefet életre keltő Molnár Áron látható. Valamint helyet kapott mellettük Szabó Győző, aki ezúttal a szász gyalogosok élén, Ried ezredes szerepében segíti a huszárokat.

FELHÍVÁSOK, KÖZLEMÉNYEK

A Kárpátaljai Magyar Megyei Drámai Színház felhívása

Jelentkezz Te is segédszínésznek!

Színházunk felvételt hirdet segédszínészi munkakörbe.

Színészi képességekkel bíró, 17–25 év közötti tehetséges fiatalok jelentkezését várjuk. További feltételek: legalább középfokú iskolai végzettség, magyar nyelvtudás. A zenei képzettség és a tánctudás előnyt jelent.

Jelentkezni a +380664528505-ös telefonszámon vagy a bszinhaz.szervezo@gmail.com e-mail-címen lehet 2023. január 31-ig.

A részletekről személyes találkozó alkalmával tájékoztatjuk az érdeklődőket!

 

A Kanadai Magyar Kulturális Tanács felhívása

Diaszpórában élő magyarok, figyelem!

🪶Aki szeret írni, jól forgatja a tollat, van egy régóta dédelgetett gondolata, története, itt az alkalom megírni!

Neked mit jelent magyarnak lenni, magyarul beszélni, magyarként élni a diaszpórában, miközben más nyelven tanulsz, dolgozol, éled az életed? Írd meg, küldd el, pályázz a Kanadai Magyar Kulturális Tanács felhívására!

❗️Fontos: nemcsak kanadai magyarok írásait várják, az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában élők is jelentkezhetnek!

ℹ️Részletek:

https://kanadaimagyarkulturalistanacs.com/.../ismet.../...

#pályázat #novella #írás #kanadaimagyarok

 

Vízrajzi térkép pályázat

A Duna Múzeum és a Várfok Galéria közösen meghirdetett képzőművészeti pályázat hívószava a vízrajzi térkép. A kiírásra olyan műveket várnak, amelyek a vízrajzi térképek témáját, formáját értelmezik újra a művészet eszközeivel. A pályázat kiírói arra kíváncsiak, hogyan alkotnák meg saját vízrajzi térképüket a művészek, vagy milyen módon tudnák beemelni a vízrajzi térképek formavilágát képzőművészeti kompozíciókba.

A pályázat leadási határideje: 2023. március 31.

A műveket erre az alkalomra felkért zsűri bírálja el, és dönt a díjak odaítéléséről. A díjazott alkotások közül a zsűri javasolhat műveket az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Duna Múzeum felé megvételre, melyek az Országos Vízügyi Főigazgatóság gyarapodó képzőművészeti gyűjteményét fogják gazdagítani.

A zsűri tagjai: Kovács Krisztina, a Várfok Galéria művészeti vezetője, művészettörténész, Róka Enikő, a Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár vezetője, művészettörténész, és Szöllősi-Nagy András, mérnök, hidrológus, az MTA doktora, műgyűjtő.

Az érdeklődők a Duna Múzeumban kaphatnak választ felmerülő kérdéseikre: info@dunamuzeum.hu.

Forrás: varfok-galeria.hu

 

FELVÉTELI HIRDETMÉNY 2023

A Nagyberegi Református Líceum felvételt hirdet az 5., 6., 7., 8., 9. és 10. osztályba.

A felvételire való jelentkezés határideje: 2023. április 27.

A felvételi vizsgák időpontja: 2023. április 29., 8.00 óra. A felvételi vizsga díjtalan.

További részletes tájékoztató a felvételivel kapcsolatban az iskola honlapján, a www.nbrl.com.ua címen és líceumunk Facebook-oldalán (Nagyberegi Református Líceum 1993) érhető el.

Kérdéseiket az nbrl.kre@gmail.com e-mail címre várjuk.

Címünk: 90242 Nagybereg, II. Rákóczi Ferenc út 80.

Mobil: +380 99 423 41 45

Szeretettel várja a felvételizőket

a Nagyberegi Református Líceum és Diákotthon!

Felhívás – XVII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve a Miniszterelnökség és Nemzeti Tehetség Program, valamint a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával meghirdeti a XVII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (XVII. KTDK).

A konferencia időpontja és helyszíne: 2023. május 12., II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász

További információ: „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna. Tel.: +380-31-41-4-29-76, e-mail: geniusja2019@gmail.com, honlap: www.genius-ja.uz.ua

 

Könyvespolc – 2023

Az Együtt című irodalmi-művészeti-kulturális-humán tudományi folyóirat 2002–2022 között megjelent számai itt tekinthetők meg:

http://kmmi.org.ua/konyvtar/folyoiratok/egyutt

https://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=595 (Számláló: 31 718 megtekintés, 2023.01.30. állapot szerint)

Megjelent a folyóirat 2022. évi 1., 2., 3. 4. 5. lapszáma.

 

Kárpátaljai magyar könyvek

(Sorozatszerkesztő és felelős kiadó: Dupka György)

MEGJELENT

Zubánics László. Homonnai Drugeth Bálint emlékezete. Egy méltatlanul elfeledett életút fontosabb állomásai. Felelős szerkesztő: Szemere Judit. Kárpátaljai Magyar Könyvek 302. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2022.

Tárolt változat: https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek/reszletes/homonnai-drugeth-balint-emlekezete

„Kárpátsorsűzte nép…” A GULÁG-GUPVI-kutatók nemzetközi fóruma Kárpátalján, 2021. Nemzetközi emlékkonferencia, Beregszász, 2021. november 18. A Szolyvai Emlékpark Évkönyve. Összeállította, a jegyzeteket írta: dr. Dupka György. Lektorálta: dr. Zubánics László. Felelős szerkesztő: dr. Zékány Krisztina. Szolyvai Emlékpark–MÉKK, Ungvár–Budapest, 2022. Kárpátaljai Magyar Könyvek 303 .

Tárolt változat: https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek/reszletes/karpatsorsuzte-nep

Dupka György, Fuchs Andrea: 30 év a Kárpátaljai magyar könyvkiadás szolgálatában. Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat bibliográfiája (1992–2022). Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2022.

Tárolt változat: https://kmmi.org.ua/uploads/attachments/books/books-pdf/2022/intermix_katalogus.pdf

Bartha Gusztáv. Kiút. Kisregény (Felelős szerkesztő: Marcsák Gergely). Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2022.

Tárolt változat: https://mek.oszk.hu/22900/22951/;

https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek/reszletes/kiut

Ortutay Mária. Múltunk és jelenünk „lámpás emberei”. Interjúk, visszaemlékezések, önéletrajzi írások. (Felelős szerkesztő: Szemere Judit). Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2022.

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/22900/22946/;

https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek/reszletes/multunk-es-jelenunk-lampas-emberei

 

Hasznos kulturális, irodalmi, művészeti, tudományos információk

  • Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (ezen belül: Együtt irodalmi-művészeti-kulturális kéthavi folyóirat és a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat tárolt változata): https://kmmi.org.ua/
  • Kovács Vilmos Irodalmi Társaság: http://kvit.hu
  • RIT, Kárpátalja Magyar Képzőművészek és Iparművészek Révész Imre Társasága: https://reveszimretarsasag.hu/
  • Kárpátaljai Credo verséneklő Együttes. Kárpátaljai magyar zene Kárpátaljáról (lemezek): http://credo.def.hu/Hazunktajilemezek.htm
  • Szolyvai Emlékpark: https://szolyvaipark.org/
  • Kárpátaljai Tudományos Adatbank: https://karpataljaiadatbank.com/
  • II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola: www.kmf.uz.ua
  • Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács: http://kmat.uz.ua

 

Hasznos média linkek

     http://www.karpatalja.ma

     https://www.karpatinfo.net

     http://karpataljalap.net

     http://kiszo.net

     Karpat.in.ua

Dokumentumfilmek

(A YouTube-on elérhető népszerű dokumentumfilmek)

* Kárpátaljai tragédia. Rendező: Hajduk Márta.

https://www.youtube.com/watch?v=hge17S3IEeE

* Látótér – Nyelvháború Kárpátalján

https://www.youtube.com/watch?v=OMViNQmz5a4

* Kárpátalja

https://www.youtube.com/watch?v=XycFjziEQgY

* Szerelmes földrajz. Kárpátalja. Vári Fábián László költő, tanár beszél szülőföldjéről.

https://www.youtube.com/watch?v=uUZqs3nOhRU

* "ЦІНА ЖИТТЯ НА ЗЕМЛІ ЖИВИХ" фільм-реквієм/Az élet értéke az élő földön film-rekviem, I. rész. Перша частина відеопроекту: Трилогія «Закарпатські угорці і німці: інтернування та депортаційні процеси 1944–1955 рр.». A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

https://www.youtube.com/watch?v=1IbWRIODDY0&list=LLHHlqP_5FDFpREps38a4MCA&index=3

            * "Щоб не плакало небо над Україною" (Hogy ne sírjon az ég Ukrajna felett), 2015 р. "Damit der Himmel über der Ukraine nicht weint". Okszana Golovcsuk film-rekviemje, II. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

https://www.youtube.com/watch?v=D3g276LcjUI&feature=share&fbclid=IwAR3L3VYRSjMYOyIrwvxnwlo0rpbkOnkAWg_RECbOjs7gD001PwirqQOF0jU

* Намальована війна, 2015. Namaliovana viyna (Megfestett háború), 2015. Drawing War, 2014. Okszana Golovcsuk film-rekviemje, III. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

https://www.youtube.com/watch?v=bG0Kl0c6ZDA

https://www.youtube.com/watch?v=bG0Kl0c6ZDA&list=LLHHlqP_5FDFpREps38a4MCA&index=1

 

Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,

www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua, www.umdsz.info  stb.

 

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:

Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.
Megjelenik: havonta két alkalommal.
Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.
Archívum: kmmi.org.ua

Hírek

  • Shrek Tímea: „… látom az emberekben a jót, de ugyanakkor a rosszat is.”

    Közvetlen, pozitív természetű, igyekszik a rosszban is megtalálni a jót. Munkája iránt elkötelezett, azt becsülettel, szívvel-lélekkel végzi. Szabad idejét a legszívesebben családja körében tölti, és természetesen az írást sem hanyagolja el, téma mindig akad… A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatá...

  • Leleplezték a 72. miniszobrot Ungváron

    A Mihai Eminescu születésének 175. évfordulójára készült miniszobrot Volodimir Szmolanka, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora és Ioan-Mircea Farkas, kolozsvári egyetemi tanár avatta fel az Ungvári Nemzeti Egyetem főépületének közelében.

  • Virtuózok – közös nyelven zenélünk. Jön a TIZEDIK, JUBILEUMI évad!

    A világhírű Virtuózok nemzetközi komolyzenei tehetségkutató verseny 2024/2025-ben is a klasszikus zene fiatal tehetségeit kutatja fel határainkon innen és túl. A tizedik, jubileumi évad különlegessége, hogy minden eddiginél nagyobb hangsúlyt és teret biztosít a határon túli magyar tehetségek felkuta...

  • Fellobban advent első gyertyalángja

    Megkezdődött az advent, melynek első vasárnapját a Szent András napjához legközelebb eső vasárnapon tartja a nyugati kereszténység. A katolikusoknál advent a Jézus születéséig tartó négyhetes lelki felkészülésen és várakozó időszakon kívül a liturgikus egyházi év kezdetét is jelenti.

  • Múltfeltárás, hitelesség, identitáserősítés – könyvbemutatók a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Rákóczi-főiskolán

    Mind a most bemutatásra kerülő Beregszász város monográfiája, mind a nemrég megjelent Nagybereg krónikája hiánypótló kiadvány. Mindkettő segít a helyi identitás erősítésében, és jelentősen hozzájárul e két településen élők történeti tudatának ápolásához, hangzott el a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai ...

  • Emléktábla- és újabb rózsahölgyek avatása

    A Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága idén is folytatja többéves hagyományát, miszerint rózsatövet és emléktáblát avat Beregszász és a vidék ismert nőalakjai számára a beregszászi Budapest parkban. Ezúttal Nádas Anna, színész, újságíró, színműíró, a Beregszászi Népszínház egyik alapítója és...

Copyright © 2024 KMMI