Kárpáti Magyar Krónika – XXIV. (XXI.) évfolyam, 20. (298.) szám. 2020. november 1.

Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2020

EZ VOLT 2020 OKTÓBERÉBEN

Elismerések

* Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a köztársasági elnök megbízásából Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át a beregszászi születésű Varga József színművésznek, a Nemzeti Színház tagjának Budapesten.

* Az Egyetemes Béke Szövetsége a Béke Nagykövete címet adományozta a szürtei születésű  Bernáth Ferenc gitárművésznek október 17-én Budapesten.

* Idén a tiszapéterfalván élő és alkotó Homoki Gábor kárpátaljai festőművésznek ítélte oda a Szervátiusz Jenő-díjat a Szervátiusz Alapítvány kuratóriuma.

* Október 6-án a budapesti Batthyány örökmécsesnél tartott megemlékezésen adták át a Magyar Batthyány Alapítvány által meghirdetett Gróf Zichy Antónia-díjat és Gróf Batthyány Lajos-díjat. A Gróf Zichy Antónia-díjat Dr. Nagy Natália nyelvésznek, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet Magyar Filológiai Tanszéke docensének ítélték.

Októberi események

2020. október 1. Megtartották a VII. összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács utolsó plenáris ülését. A 19. ülésszakon a jelenlegi képviselő-testület befejezte tevékenységét.

2020. október 2. A Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban megnyitották az Ősz 2020 elnevezésű tárlatot, amelyen 130 alkotó közel 150 műve került kiállításra. A látogatók festményekben, grafikákban és szobrokban gyönyörködhettek. Az alkotásokon nem kizárólag őszi motívumokat láthatunk, a művészek a karantén témáját sem kerülték el.

2020. október 2. Kétnapos hivatalos látogatásra Kárpátaljára érkezett Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. Beregszászon felkereste a Beregszászi Linner Bertalan Központi Járási Kórházat, amelynek felújítása szintén része a Nagy Építkezés elnevezésű kormányprogramnak. A program keretében várhatóan 2021-re készül el az intézmény rekonstrukciója. A Kárpátalja 2027-ig szóló fejlesztési programjának ismertetése kapcsán az elnök elismerően szólt az itteni bortermelésről.

2020. október 4. Ismét megkezdődtek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja által szervezett nyelvtanfolyamok angol, német, magyar, ukrán és orosz nyelvből, amelyek segítségével az idegen nyelvet tanulni vágyók bővíthetik ismereteiket. Az oktatás első napján Váradi Natália, a Felnőttképzési Központ vezetője köszöntötte a résztvevőket. A tanfolyamokra augusztus 31-től szeptember 18-ig lehetett jelentkezni. Ez idő alatt 191 fő jelezte nyelvtanulási szándékát. 61 fő angol, 35 fő német, 44 fő magyar, 43 fő ukrán és 8 fő orosz nyelven kezdte el tanulmányait alap- vagy középszinten. A nyelvtanfolyamok 80 órában valósulnak meg 2020. október 3. és 2021. február 20. között, 13 szakképzett oktató bevonásával, összesen 16 csoportban. A képzés végén, 2021 márciusában a sikeres szóbeli és írásbeli vizsgát követően, kétnyelvű (ukrán és magyar) tanúsítványt vehetnek át a tanfolyam résztvevői.

2020. október 4. A Bethlen-nap helyett koszorúzás zajlott le az ősi huszti várrom mellett a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet rendezésében. Beszédet mondott Orosz Ildikó, a PCS elnöke, Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, Erfán Volodimir, a Huszti Városi Tanács titkára. Ezután elhelyezték az emlékezés koszorúit Kölcsey emléktáblájánál, majd Dénes Elemér református lelkész kérte Isten áldását a jelenlévőkre.

2020. október 5. Német származásúak tárlatát rendezték meg Munkácson, a Művészeti Palotában. A rendezvényt a Németország hete Ukrajnában programsorozat keretében tartották. Többek között Szekeres József, Ukrajna Képzőművészeti Szövetségének tagja, Natalija Ribar, Kinga Kizman, Okszana Metzger, Anton Szekeres, Viktor Hrabar alkotásait tekinthették meg az érdeklődők a két hétig tartó kiállításon.

2020. október 5. Víziók címmel Andrij Csebikin ukrán grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy Mihály Galériájában. A művészt Szilágyi Mátyás főkonzul mutatta be. A grafikákról kifejtette gondolatait Oleg Kocjuba, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció helyettes vezetője, Kopriva Attila, a Kárpátaljai Képzőművészeti Akadémia tanszékvezető tanára, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia külső tagja. Végül Andrij Csebikin köszöntötte a vendégeket, és megköszönte a rendezvény létrejöttét.

2020. október 6. Botlik József Nemzetünket szolgálták. A visszacsatolt területek felsőházi és képviselőházi tagjai a Magyar Országgyűlésben (1938–1944) című könyvének bemutatójára került sor Budapesten, a Polgárok Házában. A Keskenyúton Alapítvány kiadásában, a trianoni békediktátum 100. évfordulójára megjelent nagyformátumú történeti mű életrajzi lexikon és hiánypótló kézikönyv is egyben. Dr. Botlik József mintegy 75 éves adósságot törleszt. A visszatért felvidéki, kárpátaljai, észak-erdélyi, valamint délvidéki területekről 1938 december végétől 1944–1945 fordulójáig az Országgyűlésben összesen 226 képviselő tevékenykedett, róluk ír. Az életrajzokban a személyes adatok mellett törvényhozó munkásságuk, sorsuk, életük végéig tartó megpróbáltatásaik, küzdelmeik is visszatükröződnek. Többek között a kárpátaljaiaké, akik mártír halált szenvedtek, a szovjet hatóságok kivégezték őket, illetve a GULAG munkatáboraiban töltött időről. Köztük van Bródy András miniszterelnök, Ortutay Jenő görögkatolikus esperes, Demkó Mihály újságíró-lapszerkesztő, dr. Fenczik István Béla teológus, Demjanovich Péter Pál görögkatolikus esperes, kanonok és mások.

2020. október 6. Az aradi vértanúk emléknapján koszorúzással egybekötött élő történelemórát tartott dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke, a Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék vezetője és Dupka György történész, a MÉKK elnöke az UNE Ukrán–Magyar Oktatási és Tudományos Intézete első évfolyamos diákjainak az ungvári Kálvária temetőben Szegelethy János honvédhadnagy sírjánál.

* Megemlékezés zajlott le Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond-mellszobornál a KMKSZ szervezésében. Beszédet mondott Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Alapszervezetének elnöke, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke.

* Az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt kivégzett tizenhárom honvédtisztről és a Beregardóban született és nevelkedett vértanúról, báró Perényi Zsigmondról emlékeztek meg a Perényi Kultúrkúria udvarán. Ünnepi beszédet mondott Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke. Balázs Antal református lelkész Isten áldását kérte a megemlékezőkre. Zárszót mondott Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke. Az ünnepség zárásaként a résztvevők megkoszorúzták báró Perényi Zsigmond emléktábláját.

* A munkácsi magyarok a tizenhárom aradi vértanúra emlékeztek a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének székháza falán lévő Kossuth-emléktábla alatt. Az eseményen részt vett Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke, Kuti László ungvári magyar konzul, Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a Munkácsi Középszintű Szervezet elnöke, Schink István, a Munkács 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatója, Kristofori Olga, a Munkácsi Szent István Líceum igazgatója, Lapatyuk Krisztina és Holub Teodor, a Munkácsi Városi Tanács képviselői, Hajlik Katalin, a munkácsi Karitasz igazgatója, valamint a város magyar középiskolájának tanárai és diákjai.

* A Munkácsi Szent István Líceum diákjai hazafias műsorral emlékeztek meg az 1849. október 6-án Aradon kivégzett tizenhárom magyar honvédtisztről, népünk szabadságküzdelmének vértanúiról.

* A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviseletében Kulin Zoltán városi képviselő, Kulin Judit, az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola igazgatója és mások megkoszorúzták báró Bémer László emléktábláját a Szobránc utcában. Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviseletében Bege Krisztina konzul helyezte el az emlékezés virágait. Az emlékezők ezután átvonultak a Kálvária temetőbe, ahol Szegelethy János honvédhadnagy sírjánál hajtottak fejet.

* Técsőn a Kossuth-szobornál szűk körben emlékeztek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúiról. Az eseményen beszédet mondott Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, Beke Mihály András, Magyaroeszág beregszászi külképviseletének első beosztott konzulja, Kékesi Sándor, a KMKSZ Técsői Alapszervezetének elnöke.

2020. október 7. Az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének Bercsényi könyvtárában a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatban megjelent új könyvek prezentációjára került sor. Az író-olvasó találkozót Zékány Krisztina tanszékvezető nyitotta meg. Az elsőkötetes szalókai Kovács Eleonóra irodalmárt, a KVIT tagját, kutatót, a történelem tanszék tanárát Dupka György, a könyvsorozat főszerkesztője mutatta be. A szerző érdekfeszítően beszélt az Érzékelés című könyvéről, amely elsősorban családtörténeti vonatkozású, azonban tartalmazza azokat a témaköröket, amelyek 2012–2020 között figyelmet követeltek: múlt és közelmúlt, történelem és irodalom (http://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek/reszletes/erzekeles).

Ezt követően Dupka György történész is ismertette magyar–angol nyelven megjelent monográfiáját: A kárpátaljai magyarság, németség elhallgatott tragédiája, 1944-1946. György Dupka. A Hidden Tragedy: The Fate of Hungarians and Germans in Subcarpathia, 1944-46 (http://kmmi.org.ua/.../a-karpataljai-magyarsag-nemetseg...). Megtörtént esetek alapján bemutatta a kollektív bűnösség elvének alkalmazását 1944 novemberében a kárpátaljai magyarokkal és németekkel szemben, a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa 0036. sz. határozatának végrehajtását az NKVD-iratok tükrében. A jó hangúlatú találkozó kötetlen eszmecserével zárult, sor került a könyvtárnak szánt ajándékkönyvek, az Együtt folyóirat idei első három számának átadására is.

2020. október 7. A Rónahavas aljában, Hárs (Lipovec) településen adták át a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola újabb létesítményét, a Buczkó István Magashegyi Kutatóbázist és Terepgyakorlati helyszínt.

2020. október 8. A tiszabökényi köztemetőben Dupka György, a MÉKK elnöke megkoszorúzta Fóris István, Kossuth hadnagyának sírját, aki egykor Ugocsa vármegye főjegyzője, főszolgabírója és a megyei református egyházi tanács bírója is volt, nagyban hozzájárult a település felvirágoztatásához.

2020. október 8. Ünnepélyes keretek között került megszentelésre az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium Beregszászon. Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke megszentelte a kollégium zászlóit, Grezsa István, Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos, Demkó Ferenc helynök, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerületének vezetője és Babják Zoltán, Beregszász megyei jogú város polgármestere leleplezték a Mihók utcában épült kollégium névtábláját. A nemzeti színű szalagok átvágásával Luscsák Nílus és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár jelképesen átadták a kollégiumot, amely a készülő Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ első egysége. Marosi István, a kollégium igazgatója és az azt létrehozó Görögkatolikus Főiskolai Lelkészség (GörögKör) vezetője az Ortutay-központ alakulásának fontos mérföldköveként említette a kollégium megszentelését. Köszöntő beszédet mondott Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Babják Zoltán polgármester, Margitics János református lelkész, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

2020. október 9. Anatolij Zahorodnij elméleti fizikust választották meg titkos szavazással közel 60 év után az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia (UNTA) elnökévé a nemrég 102 éves korában elhunyt Borisz Paton helyére – adta hírül a korrespondent.net hírportál.

2020. október 9. Terepgyakorlathoz és kutatómunkához egyaránt alkalmas, többfunkciós bázist avattak a Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum területén. Az ünnepélyes átadón Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke szerint a kutatóház ideális helyszínt biztosít a nyári táborok megrendezéséhez csakúgy, mint a főiskola hallgatói és munkatársai által végzett kutatásokhoz. Hasznos lehet a biológia, a kémia, a földrajz és a turisztikai tanszék munkája során is.

2020. október 9. Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) szervezésében az 1944-es szovjet légitámadás áldozatairól emlékeztek meg Beregszász köztemetőjének honvéd parcellájánál, majd a város vasútállomásán. Az eseményen emlékbeszédet mondott Szilágyi Mátyás főkonzul, Orosz Ildikó, a PCS elnöke. Ezután a történelmi egyházak képviseletében Molnár János római katolikus plébános és Marosi István görögkatolikus parochus mondott imát az áldozatokért. Végezetül elhelyezték az emlékezés koszorúit a vasútállomás falán lévő emléktáblánál.

2020. október 10. Kétnapos hivatalos látogatás keretében Kárpátaljára érkezett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A vizit során megtekintette a kárpátaljai magyar bázisiskola program keretében megújuló tanintézeteket is. Ukrajna szerint Potápi Árpád János kampányolni utazott el Kárpátaljára, a magyar külügyminisztérium szerint szó sincs erről. A magyar külügy szerint nem tekinthető politikai beavatkozásnak, hogy Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár arra buzdította Kárpátalján a magyarokat, hogy szavazzanak magyar jelöltre az önkormányzati választásokon. A budapesti diplomácia reakciójának előzménye, hogy a kijevi külügyi tárca politikai agitációval vádolta Potápit és azzal, hogy kifejezetten a választás miatt utazott Kárpátaljára, de a magyar külügy ezt sem tartja helytállónak: szerintük rendszeres látogatásai részeként látogatott ki ezúttal is a magyar kormány gazdaságfejlesztési, iskolafejlesztési, kulturális és egészségügyi programjai miatt, eközben viszont természetes, hogy szavazásra buzdította a helyieket. A külügy szerint ezek a fejlesztési programok minden helyi lakosnak jók, nemcsak a magyaroknak.

2020. október 11. Pásztor Ferenc-emléknap és a Pásztor Ferenc-díj átadása a beregszászi római katolikus templomban. A beregszászi római katolikus egyházközség minden évben megemlékezik Pásztor Ferenc egykori lelkipásztorról, aki a II. világháború utáni években hitéért üldöztetést, majd vértanúhalált szenvedett Szibériában. Pásztor Ferenc nevéhez kapcsolódik a több éve megalapított Pásztor Ferenc-díj, amelyben idén Kucsinka Katalin hitoktató részesült. Az egyházközség huszonhárom éven át folytatott odaadó munkáját méltatta a kitüntetés odaítélésével. A szentmise után Molnár János esperes-plébános és Birta István, az egyházközség kurátora koszorút helyezett el Pásztor Ferenc emléktáblájánál. A eseményen jelen volt Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja.

2020. október 12. A Nevickei Vár Civil Szervezet irányításával folyik a felújítás a nevickei vár területén. Kamerákat és szemetesládákat is helyeztek el. A restaurációs munkálatokat, ahogy sok minden mást is a vár területén, egy pályázati projekt keretében fogják megvalósítani. A két torony felújítása 9 millió 255 ezer hrivnyába kerül. A kisebbik torony már elkészült. Jelenleg a nagyobbik vártorony falának megerősítése zajlik. A kivitelező vállalat igazgatója szerint, bár sok függ az időjárás alakulásától, a tervek szerint december közepére már fel kell hogy kerüljön a tető a második toronyra is.

2020. október 13. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban sor került a Klam háborúja című előadásra.

2020. október 13. Amint az várható volt, Ukrajnában december végéig meghosszabbították az országos karantént. Az ukrán kormány ülésén Viktor Ljasko országos tisztifőorvos javasolta a koronavírus-járvány miatt márciustól érvényben lévő karantén meghosszabbítását december végéig, miután továbbra is nagyon súlyos a helyzet. Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma az összes iskolának azt javasolta, hozzák előrébb az őszi szünetet, és függesszék fel a tanítást október 30-ig. A szakiskolák és felsőoktatási intézmények számára pedig távoktatást javasolnak az október 15. és november 15. közötti időszakra.

2020. október 13. Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy Mihály galériájában bemutatták az „Őrzeni kincses temetőket”, A beregszászi köztemető egykori római katolikus sírkertje című kötetet. A frissen megjelent kiadvány a beregszászi köztemető egykori római katolikus sírkertjében nyugvó nevezetes személyeket és családokat mutatja be rövid életrajzi adatokkal és a síremlékeikről készült fotókkal. A kötet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontjának és a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (BKÉSZ) a közreműködésével, dr. Molnár D. Erzsébet és Dobos Sándor szerkesztésében készült el. Köszöntő beszédet mondott Szilágyi Mátyás főkonzul, Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébános, Jakab Eleonóra, a BKÉSZ elnöke, Molnár D. Erzsébet, a II. RF KMF Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontjának vezetője.

2020. október 15. Pécsen a Határon Túli Magyarok 28. Összművészeti Fesztiválja keretén belül a Kárpátaljai Szövetség szervezésében megnyílt a Szent István keresztény hagyatéka – A magyar Szent Korona vármegyéi című vándorkiállítás. Az ungvári Kovach Anton táblaképei a történelmi Magyarország vármegyeszékhelyeit örökítik.

2020. október 15–16. Hadisír emlékhelyek és temetkezések a mi európai történelmi örökségünk címmel nemzetközi tudományos emlékkonferenciát rendeztek az Ungvár Nemzeti Egyetemen az első világháborús hadisírok feltárásával és gondozásával foglalkozó «Memento bellum» civil szervezet, a Szinevéri Nemzeti Park és a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár szervezésében. Jurij Fatula, a szervezőbizottság elnöke felkérésére mások mellett Dupka György történész is elkészítette az Első világháborús emlékek, emlékhelyek, hadisírok Kárpátalja magyarlakta településein című beszámolóját. Másnap a konferencia résztvevői a Felsőszinevéren (Szinevirszka Poljana) részt vettek az osztrák–magyar hadsereg ott elesett katonáinak tiszteletére felállított emlékmű ünnepélyes avatóján.

2020. október 15. Ünnepélyes keretek között mutatták be a közeljövőben a beregszászi járási Haláboron megépülő Fedák Sári Közösségi Ház látványtervét. Az eseményen beszédet mondott Károlyi József református lelkész, Beke Mihály András Magyarország beregszászi külképviseletének első beosztott konzulja, Péter Csaba, a KárpátHáz civil szervezet kuratóriumának elnöke, Tóth Győző beregszászi járási képviselő, a KárpátHáz civil szervezet ügyvezetője, Babják Zoltán, Beregszász polgármestere. Az esemény kulturális programmal zárult.

2020. október 16–18. A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) megrendezte gólyatáborát a Nagydobronyi Református Líceumban. Lőrinc Ingrid, az Ungvári Nemzeti Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatója, a KMDFKSZ elnöke elmondta, hogy a táborban különböző ügyességi, ismerkedős és csapatjátékok vártak a fiatalokra. Ebben az évben a Super Mario játék adta a gólyatábor témáját.

2020. október 17. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete családi napot tartott Salánkon. A rendezvényt az egyesület elnöke, Tarpai József nyitotta meg. Köszöntötte a résztvevőket Hajgató Tamás beregszászi magyar konzul, majd a görögkatolikus egyház képviseletében Csirpák József atya, a református egyház képviseletében Balogh Attila tiszteletes kértek áldást az egybegyűltekre. A köszöntőbeszédek után felléptek a Salánki Művészeti Iskola növendékei. A Csipkés zenekar tagjai táncházra és népi játékokra hívták a résztvevőket.

2020. október 17. Eltávozott az élők sorából Almásssy Gábor, a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetségének alapító tagja, a közösség elnökhelyettese. Ő is a koronavírus áldozata lett… „83 éves kora ellenére fiatalokat megszégyenítő energiával támogatta a szövetségünk ügyeit, részt vett a rendezvényeinken, élvezte az életet, a zenét, és dolgozott, dolgozott, dolgozott… Nagyszerű hegedűművész volt, a Lembergi Opera koncertmestere, a Camerata és más kamarazenekarok tagja, illetve szólistája, szenvedélyes kaktusz-gyűjtő és szakértő. Ember volt, aki mindenkit, és akit mindenki szeretett…” – közölte Facebook-oldalán Szarvas Gábor, a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke.

2020. október 18. Magyar kormánytámogatással és a KMKSZ közreműködésével megújult a tiszaágteleki iskola és a nagyberegi középiskola épülete, a viski magyar iskola tornaterme, a Tulipán Tanoda nagydobronyi telephelyének épülete, a tiszaújhelyi, derceni, barkaszói családorvosi rendelő és a szernyei felcserközpont épülete, a Beregszászi 1. Sz. Családorvosi rendelő épülete, a csetfalvi Móricz Zsigmond Kulturális Központ, a benei kultúrház.

2020. október 18. Ünnepélyes keretek között adták át a Fedák Sári Kulturális Központot Beregszászban. A központ létrehozását a magyar állam támogatta a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány közbenjárásával. A központnak a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház biztosít helyet, az intézményben megvalósuló programokat a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítvány szervezi. A központ felső szintjén pódiumszínpad, kávézó, konyha, raktárhelyiség kapott helyet, az alsó szinten, amely ezidáig kihasználatlan, elhanyagolt állapotú pince volt, szabadulószoba, kártyaterem és fotózóna várja a látogatókat. A támogatásból a központ kialakítása mellett a főépületben is eszközöltek újításokat. A teljes körű felújítás összköltsége 13 488 644 hrivnya.

2020. október 19. A Kárpátaljai Megyei Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiállítótermében megnyílt az Emma Angyijevszka űrje című tárlat.

2020. október 20. Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese munkalátogatást tett Beregszászba. A politikus óriási volumenű bejelentést tett a Vérke-csatorna partján megtartott sajtótájékoztatón, miszerint 1,2 milliárdos magyar állami támogatásból újjáélesztik a Vérkét.

2020. október 20. Szűk körben emlékeztek meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc nevetlenfalui szimpatizánsáról, Illés Józsefről, a helyi iskola egykori orosztanáráról, aki szórólapokkal hívta fel a figyelmet a pesti srácok tevékenységére. Nem sokkal azután bebörtönözték a szovjet hatóságok. A KMKSZ helyi alapszervezete, a nyugdíjasklub és Oroszi József, Nevetlenfalu polgármestere megkoszorúzták a helyi középiskola falán lévő emléktábláját.

2020. október 20. Gyalogút épül Kendereskén a Feszty-kilátóhoz. A projekt Magyarország Külügyminisztériuma és a KMKSZ összefogásának köszönhetően valósul meg. A mintegy 400 méternyi, korábban szinte teljesen járhatatlan útszakasz egy részén már elkészült a járda. A munkálatok jelenlegi állását és a kivitelezés további részleteit helyszíni szemlén egyeztette Íjgyártó István, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott ukrajnai nagykövete, Kuti László, Magyarország ungvári főkonzulátusának első beosztott konzulja és Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke.

2020. október 20. Megtartották a szerednyei Buttler Kulturkúria átadó ünnepségét. A kulturális központnak az egykori Buttler-ház felújított épülete ad otthont. Szerednye településhez több magyar vonatkozású esemény is kötődik. A Buttler Kultúrkúria több mint száz éves, történelmi jelentőségű tégla- és kőépület tető nélküli omladozó falait a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola alapjaitól építette újjá a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával. A beruházás teljes költsége a berendezéssel együtt 13 499 639 hrivnya. Az ünnepélyes átadó a római katolikus, görögkatolikus és pravoszláv egyházak képviselőinek áldásával kezdődött. Az épületet szalagátvágással avatta fel Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Bátori József megyei képviselő, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Cseh Áron, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja és Kohut Attila, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese. A Buttler Kultúrkúria épületében három terem idézi fel a magyar történelem Szerednyéhez köthető eseményeit és alakjait. Az első teremben megtekinthető tárlat a magyar Szent Korona kicsinyített másával emlékezteti az érdeklődőt arra, hogy 1805-ben, a napóleoni háborúk idején egy éjszakára azon a helyen őrizték a Szent Koronát; a második teremben a hős Dobó Istvánról összeállított kiállítás tekinthető meg; a harmadik teremben pedig Egán Ede miniszteri biztosról, Kárpátalja gazdasági fellendítésének elősegítőjéről tudhatnak meg számos dolgot a látogatók. A kiállítások anyagát a Rákóczi-főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszéke állította össze

2020. október 20. Nagydobronyban felavatták a Nemzeti összetartozás emlékművét. Ifj. Hidi Endre szobrászművész alkotása a Hatrác patak partján kapott helyet a hamarosan megépülő nagydobronyi emlékpark központi elemeként.

2020. október 20. A Bánffy György Kulturális Szalon, Belváros-Lipótváros V. kerület Önkormányzata, a Duna Palota, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, a Panoráma Világklub, a Polgárok Háza, a Soli Deo Gloria Alapítvány, a Zonta – Budapest Klub szervezésében Szeretünk Kárpát-medence címmel jótékonysági gálaestre került sor a Duna Palota színháztermében. A bevétel három kedvezményezettje a gyertyánligeti Magyar Ház, a rahói magyar nyelvű oktatás, valamint a Csángó Központ és Szeretetszolgálat, amelyek között az adományokat egyenlő arányban osztották el.

2020. október 21. Életének 86. évében elhunyt dr. Kótyuk István nyelvész, tankönyvíró, műfordító, nyugalmazott egyetemi és főiskolai tanár. 1934-ben született Nagyráton. Az ungvári egyetemen szerzett diplomát, majd a Kárpáti Igaz Szó című lapnál, illetve a megyei rádió magyar szerkesztőségében dolgozott, nyugdíjba vonulásáig az ungvári egyetem 1963-ban megnyílt Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója volt. Kótyuk István számos ukrán író és költő műveit fordította le magyarra, több tucat magyar nyelvű tankönyvnek volt a szerzője, verseket írt és publikált a kárpátaljai magyar sajtóban. A Magyar Tudományos Akadémia 2009-ben Arany János-életműdíjjal ismerte el tudományos és oktatói tevékenységét, dialektológiai kutatásait 1993-ban Csűry Bálint-díjjal ismerték el.

2020. október 21. Magyarország Ungvári Főkonzulátusán kiállítás nyílt Hrabár Natália grafikus, keramikus munkáiból. Köszöntőt mondott Íjgyártó István, Magyarország kijevi nagykövete és Buhajla József főkonzul.

2020. október 22. A Magyarok Kijevi Egyesülete ünnepi megemlékezést és koszorúzást szervezett a Liszt Ferenc-emléktáblánál.

2020. október 22. A Pannon Egyetem Többnyelvűségi és Nyelvtudományi Doktori Iskolájában sor került a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológiai Tanszékének vezetője, dr. Beregszászi Anikó habilitációs előadásaira. A szakmai bírálók, az egyetemi hallgatók és az érdeklődő kollégák előtt online, a Zoom alkalmazás segítségével megtartott idegen nyelvű és magyar nyelvű előadások, valamint a benyújtott habilitációs dokumentumcsomag elemzése alapján a habilitációs bizottság egyhangú titkos szavazással, maximális pontszámmal hagyta jóvá dr. Beregszászi Anikó habilitációját, és ítélte oda számára a „habilitált doktor” címet.

2020. október 22. A Külgazdasági és Külügyminisztérium Keleti Partnerség programja keretében új tetőszerkezetet kap a kultúrház a beregszászi járási Gáton. Az erről szóló megállapodást Lokita István, a község polgármestere és Brenzovics László a KMKSZ elnöke írta alá.

* Mezőkaszonyban felavatták az Arany János Líceum épületét, amely a KMKSZ közbenjárásával 67 millió hrivnya összegben újulhatott meg a bázisiskola program keretein belül.

* Az internetes szavazás eredménye alapján a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács idei turisztikai díját a legvirágosabb vendégház kategóriában a mezőkaszonyi Kulacs vendégház, a legszebb konyhakertért járó első helyezést pedig a mezővári Loncsák Szálló nyerte.

2020. október 21. A Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány és Nevetlenfalu önkormányzata között a KMKSZ közreműködésével szerződés aláírására került sor, amelynek értelmében teljeskörűen felújítják a batári kultúrház épületét. A nagyszabású felújítás Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma Keleti Partnerség programja által jöhet létre.

2020. október 21. Sor került a jelenlegi összehívású Beregszászi Városi Tanács képviselőinek ünnepi ülésére. Ennek során aktív közéleti és jótékonysági tevékenységének, illetve Beregszász szociális és gazdasági fejlesztéséhez való komoly személyes hozzájárulásának elismeréseképpen köszönőlevelet vehetett át Nagy Béla, Gerevich János, Ivan Males, Gaál Géza, Orosz Géza, Babják Edit, Belovári Zsuzsanna, Plakszij-Molnár Judit, Sass Róbert, Okszana Csulej, Pavljuk Miklós, Vadim Poljak és Szerhij Gomba – írta közösségi oldalán Babják Zoltán polgármester.

2020. október 23. Olekszij Petrov kárpátaljai kormányzó a megyei nemzetiségi és vallásügyi osztály élére ideiglenesen az ungvári Lyah Sándort nevezte ki, korábban ezt a posztot Rezes József töltötte be.

2020. október 23. 1956 eseményeire és hőseire emlékeztek az ungvári Dayka Gábor középiskolában a kilencedikes diákok Szatmári-Kótyuk Mária magyartanárnő vezetésével.

* A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezést rendezett a beregszászi vasútállomás mellett lévő emlékműnél. Köszöntő beszédet mondott Orosz Ildikó, PCS és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Beke Mihály András, a beregszászi magyar külképviselet első beosztott konzulja, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke felidézte a 64 évvel ezelőtt történt eseményeket. Marosi István görögkatolikus pap imát mondott a hősök lelki üdvéért, majd a civil szervezetek képviselői elhelyezték a tisztelet koszorúit az emlékműnél. Az ungvári főkonzulátus képviseletében Kórós Attila konzul hajtott főt.

* A beregszászi vasútállomáson lévő emlékműnél az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium koszorúzással, rövid műsorral és egy installációval tisztelgett az 1956-os forradalom hősei és szellemisége előtt.

* A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) főbejáratánál felállított Elfojtott történelem című bannerkiállítás a 1956-os események kárpátaljai vonatkozásait mutatja be a kárpátaljai levéltárakban őrzött KGB-dokumentumok alapján. A 16 nagyméretű banner ismerteti a forradalom kárpátaljai vonatkozásait, és egyben kitért a Szovjetunióba történt magyar állampolgárok deportálására, a kárpátaljai ’56-osokra. A tárlat szakmai összeállítója, a dokumentumok feldolgozója, rendszerezője, a szöveges összefoglalók kétnyelvű (magyar–angol) szerzője dr. Váradi Natália, az 1956-os forradalom eseményeinek kárpátaljai kutatója, a főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének docense. A kiállítás látványelemeit Molnár D. István, a II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszékének tanára szerkesztette az 1956-os forradalomra vonatkozó digitalizált levéltári dokumentumokból.

* Koszorúzással egybekötött megemlékezés az 1956-os forradalomról és szabadságharcról az UNE Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében.

* A megyeszékhelyen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa koszorúzással és főhajtással emlékeztek meg az ’56-os forradalom hőseiről. Az eseményen többek között Íjgyártó István kijevi magyar nagykövet, Buhajla József főkonzul, Zubánics László, az UMDSZ elnöke, Spenik Sándor, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke néma főhajtással tisztelgett a szabadságharc hőseinek emléke előtt.

* Ünnepélyes keretek között került átadásra a Tiszacsomai Látogatóközpont. A látogatóközpont a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkkal együtt az itt feltárt honfoglalás kori temető régészeti leletanyagát ismerteti meg az érdeklődőkkel, bizonyítva a kárpátaljai magyarság letelepedését és folyamatos jelenlétét a mai Kárpátalja területén. A központ második szintjén a helyi magyarság X. századi életmódját, a tetőtérben pedig az Árpád-házi királyok korának helyi vonatkozású emlékeit tekinthetik meg a betérők. A látogatóközpontot Kész Barnabás néprajzkutató, történész rendezte be. Láthatunk korabeli temetkezési helyet, kettévágott jurtát, pattintott eszközöket, az évszázadok magyar zászlóit, fegyvereket, a különböző korok magyar viseletét. Avató beszédet mondott Íjgyártó István, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott kijevi nagykövete, Brenzovics László, az épület felújítását koordináló Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke. Az épületre ezután a történelmi egyházak képviselői kértek áldást. A rendezvényt a benei klub és könyvtár Szélrózsa csoportjának énekei, a sárororoszi Hangraforgó együttes citerajátéka, a tiszacsomai Bokréta hagyományőrző csoport táncai és versek színesítették.

* A Magyar Nagykövetség munkatársai a Magyarok Kijevi Egyesületével közös megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából.

* Szarvas Gábor, az LMKSZ elnökének közlése szerint 101. életévében eltávozott az élők sorából Sztojko István professzor, a lembergi magyar szervezet prominens tagja.

* Oleh Kocjuba, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) vezetőjének első helyettese tárgyalást folytatott Íjgyártó Istvánnal, Magyarország kijevi nagykövetével, továbbá Buhajla Józseffel, Magyarország ungvári főkonzuljával. A találkozó fő témája a Kárpátalján megvalósítandó közös projektek voltak, többek között a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő megépítése. Az ODA tájékoztatta a diplomatákat arról, hogy már megkezdték a tárgyalásokat az Állami Határőrszolgálattal az ügy kapcsán, a magyar fél pedig jelezte, hogy kész magára vállalni a projekt finanszírozását. A megbeszélésen szó esett a beregszászi járási Jánosiban lévő szemétfeldolgozó üzem építésének befejezéséről, amivel kapcsolatban Magyarország képviselői elmondták, hogy jelenleg zajlik a pályázati kiírás, amelyre eddig 14 kivitelező adta be jelentkezését. A kétoldalú találkozó résztvevői a beregszászi elkerülő út építéséről is tárgyaltak. Az ukrán fél tervezési és becslési dokumentációt dolgoz ki, amelynek október végéig készen kell lennie. Ezenkívül foglalkoznak a szükséges földterületek elkülönítésével és a gázszállító rendszer védelmével. A fontos projektek közé tartozik a beregszászi járási kórház felújítása is, amelyre idén az állami költségvetésből 17 millió, jövőre pedig 40 millió hrivnyát különítenek el. A magyar fél felajánlotta, hogy gondoskodik az orvosi felszerelések megvásárlásáról az új, modern egészségügyi intézmény számára – közölte az ODA sajtószolgálata.

* Tarpán felavatták a Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium emléktábláját a Beregszászért Alapítvány (elnök: Dalmay Árpád) szervezésében és a Tarpa Nagyközség Önkormányzata támogatásával.

2020. október 24. Szalagavató ünnepséget tartottak a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban. Idén 22 végzős diák szíve fölé tűzték fel a reményt és megújulást szimbolizáló zöld szalagot, ami útmutatóként is szolgálhat a diákok számára a még előttük álló kihívások és nehézségek közepette. Az ünnepség fénypontja, a végzősök tánca volt.

2020. október 24. Kárpátalja első őslényparkja nyitotta meg kapuit a Beregszászhoz közeli Makkosjánosiban. A többhektáros területen több mint harminc dinoszaurusz életnagyságú mása látható, a látogatók a kréta korba repülhetnek vissza az időben, a kialakított erdei ösvényen őshüllők között sétálhatnak. Az egész olyan, mint a Jurassic Park, ugyanis az életnagyságú dinók mozognak és hangot adnak.

2020. október 25. 35 évesen elhunyt dr. Szemjon Viktória, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Számvitel és Auditálás Tanszékének docense.

2020. október 25. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa közleményt adott ki az ukrajnai helyhatósági választásokkal kapcsolatban. Eszerint: a magyar hatóságok biztosítják a karanténmentes beutazás lehetőségét Magyarország területére 2020. október 25-én vasárnap reggel 7 órától október 26-án, hétfőn 09.00 óráig a járványügyi beutazási korlátozások alkalmazása nélkül azok számára, akik részt kívánnak venni a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választásokon.

* Tizenöt év szünet után ismét megindult a munka a nagymuzsalyi aranybányában – jelentette a korrespondent.net a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció sajtószolgálatának tájékoztatása nyomán. „A bizonyított aranytartalékú lelőhely Muzsaly községben biztosítja Ukrajna számára az aranykitermelő ország státuszát” – idézi a portál a sajtóközleményt. A kitermelést a bányában az Avellana Gold végzi majd. A cég évi 500 ezer tonna érc feldolgozását tervezi, s 250 millió hrivnyát utalna át a költségvetésbe. Az arany mellett cinket is bányásznának. A muzsalyi lelőhely feltárt tartalékait korábban 55 tonna aranyra és 1 millió tonna cinkre becsülték.

* Budapesten megjelent Vári Fábián László Koponyámban gyertya /100 vers (1969–2019)/ és Kopriva Nikolett Amire csak a fák emlékeznek című verseskötete.

2020. október 25. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tudományos Tanácsa Csernicskó István megbízott rektort, nyelvészprofesszort nevezte ki az intézmény rektorává.

2020. október 26. A Mozgalom a Kárpátaljai Szülőföldért idén online szervezte meg a Kárpátaljai Szülőföldön Maradás Napját. A rendezvény fővédnöke Böjte Csaba.

2020. október 27. Újra nyolc képviselője lesz a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) a megyei tanácsban. Az eredmények alapján a Ridne Zakarpattya 12, a Szluha Narodu 11, a Batykivscsina 8, a Komanda Andrija Balohi 7, a Za Majbutnya, az Európai Szolidaritás és az Ellenzéki Platform – Az Életért 6–6 mandátumot szerzett.

Nagyszerűen szerepelt a két kárpátaljai magyar párt a beregszászi kistérségi választáson – derül ki a városi tanács által közölt részleges adatokból. A jelenlegi helyzet szerint a KMKSZ – Ukrajnai Magyar Párt listája a voksok 36,35 százalékát szerezte meg, míg az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt közel 20 százalékot szerzett. Rajtuk kívül a Nép Szolgája (8,36 százalék), az Európai Szolidaritás (7,38 százalék), Komanda Andrija Balohi (5,56 százalék) és a Ridne Zakarpattya (5,40 százalék) kerülhet be a kistérségi önkormányzatba. Amennyiben érdemben nem változnak a viszonyok, a két magyar párt abszolút többséghez juthat a közgyűlésben.

A két magyar párt által közösen támogatott Babják Zoltán hatalmas fölénnyel lett a Beregszászi kistérség polgármestere.

Törvényileg november 3-ig kell véglegesíteni az önkormányzati választások eredményét.

2020. október 27. Szép hagyománnyá vált a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága szervezeti életében, hogy rózsatővel és emléktáblával tisztelegnek olyan hölgyek emléke előtt, akik Kárpátalja szülöttei, vagy sokat tettek az itt élő emberekért. Ezúttal Zrínyi Ilona történelmi hősnőnk és Báthy Anna Kossuth-díjas operaénekesnő tiszteletére avattak rózsatöveket és emléktáblát Beregszászon, a Budapest parkban. Köszöntő beszédet mondott Békésyné dr. Lukács Angéla, a beregszászi külképviselet konzulja, rózsahölgy, Mező Dianna, a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társaságának elnöke, Bobály István, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola igazgatója, dr. Csatáry György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történésze. Ezután sor került Báthy Anna és Zrínyi Ilona emléktáblájának a leleplezésére.

2020. október 28. Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének a szervezet hétvégi választási sikeréhez, kiemelve: az október 25-én megrendezett ukrajnai helyhatósági választásokon a kárpátaljai magyarság ismét megmutatta az összefogás erejét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

2020. október 28. Magyarország Ungvári Főkonzulátusán szűk körben mutatták be Tetyana Literáti Múltidéző séta Ungváron c. könyvét. A vendégeket Buhajla József főkonzul köszöntötte. A kötetet a szerző, Makusina Rehó Viktória fordító és dr. Zubánics László történész mutatták be. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel a könyvben szereplő magyar családok hozzátartozói.

* Megjelent a Kárpátaljai Hírmondó (főszerkesztő: Szemere Judit), a Kárpátaljai Szövetség negyedéves folyóiratának 2020. őszi száma. Elektronikus változata elérhető (és pdf-formátumban letölthető) a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet honlapján IDE kattintva.

* Megjelent az Együtt irodalmi-művészeti-humán tudományi-kulturális folyóirat 2020/4 száma. Elektronikus változatát feltöltöttük a KMMI honlapjára: http://kmmi.org.ua/.../foly.../egyutt/2020/egyutt_2020_4.pdf

A lapszám szerzői: BARTHA GUSZTÁV (1963, Beregszentmiklós), DUPKA GYÖRGY (1952, Tiszabökény), FINTA ÉVA (1954, Sárospatak), FÜZESI MAGDA (1952, Kolozsvár – Sülysáp), KÁSA CSABA (1963, Karcag), MARCSÁK GERGELY (1990, Beregszász), NAGY TAMÁS (1996, Beregszász), NEMES NAGY ÁGNES (1922-1991), ORTUTAY PÉTER (1943, Bélapátfalva), Ortutay Mária (1945, Budapest), ROZGONYI MARGARÉTA (1988, Budapest), SURJÁN LÁSZLÓ (1941, Budapest), SZ. KÁRPÁTHY KATA (1999, Beregújfalu), VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ (1951, Mezővári). Lapszámunkat NIGRINY EDIT (1951, Ungvár) grafikusművész munkáival illusztráltuk.

 

Ismét rongálás az emlékparkban

A Szolyvai Emlékparkbizottság közleménye

Sajnálattal és felháborodásunknak hangot adva vagyunk kénytelenek értesíteni a közvéleményt arról, hogy ismét, folyó évben immár negyedik alkalommal, rongálás történt a Szolyvai Emlékparkban. Ezúttal a meghurcolt és kivégzett magyar országgyűlési képviselők, felsőházi tagok emlékkeresztjét (alkotója Mihajlo Beleny) döntötték le, és szétdobálták az ott elhelyezett koszorúkat.

Argyelán György, az emlékpark gondnoka beszámolója szerint a rendőrség a helyszínen vizsgálódott.

Úgy véljük, hogy e gyalázatos vandál cselekedetre azért kerülhetett sor, mert a rendvédelmi szervek nem derítettek fel a korábbiak elkövetőit.

A magunk részéről határozottan elítéljük e cselekményt, és vidékünk nemzetiségeinek békés együttélése ellen elkövetett merényletnek tekintjük. Valamint mindent megteszünk az emlékpark megfigyelő kamerarendszerének mihamarabbi kiépítésé érdekében.

A Szolyvai Emlékparkbizottság nevében:

Tóth Mihály elnök

Dupka György felelős titkár

2020. 10. 22.

 

Forrás:KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,

www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua)

 

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:

Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.

Megjelenik: havonta két alkalommal.

Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.

A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.

Archívum: kmmi.org.ua

Hírek

  • A Kuzma művészházaspár alkotásaiból nyílt tárlat Ungváron

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusán Ketten címmel nyílt kiállítás, amely az ismert ungvári művészházaspár – Borisz Kuzma festő, grafikus, Ukrajna népi művésze, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia tagja, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátalja Megyei Szervezetének elnöke és felesége, Vik...

  • Együtt az úton – Zenepedagógusok konferenciája a KMPSZ szervezésében

    A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében szombaton Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán szervezték meg a művészeti iskolákban oktató zenepedagógusok konferenciáját, melyen ezúttal 11 intézmény 61 pedagógusa vett részt.

  • Tavaszi kézműves képzés – Egy kárpátaljai kurzus tapasztalatai

    A beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont március 22-23-án a Tavaszi kézműves képzésnek. A tanfolyamot a Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja szervezte és támogatta. A két nap tapasztalatait Kocsis-Pintér Borbála faragótakács-pedagógus, népi szőnyegszövő foglalja össze.

  • Építsünk versből emlékoszlopot – A XVI. Nagyberegi Magyar Költészeti Napokon

    Április 11-én, József Attila születésnapján, a magyar költészet napját méltatjuk. Ez alkalomból Kárpátalján is számtalan eseményt szervez az itteni magyarság. A legrégibb hagyományokkal talán az a szavalóverseny rendelkezik, amely Bátyúból indult, majd Nagybereggel felváltva tartották, tartják meg: ...

  • „… emlékem a szívetekben…” – Költészet napi szavalóverseny Somban

    Mára már szép hagyománnyá vált, hogy Somban szavalóverseny keretében emlékeznek meg a település két híres szülöttéről, Sütő Kálmán és Kecskés Béla költőkről. Idén sem volt ez másként, április 11-én, a magyar költészet napján immár tizennegyedik alkalommal tartották meg a rendezvényt. Az „… emlékem a...

  • Kiállításmegnyitó a Munkácsy Mihály Magyar Házban – Volodimir Mikita ismert és ismeretlen alkotásai

    Volodimir Mikita azon művészek csoportjához tartozik, akiknek a személyéhez kötjük a huszadik századi kárpátaljai festészet jelenségét, hangzott el a Munkácsy Mihály Magyar Házban (MMMH), ahol április 10-én a 93 éves Sevcsenko-, Erdélyi- és Boksay-díjas festőművész, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadém...

Copyright © 2024 KMMI