145 esztendeje találta meg a szolyvai tarsolylemezt Lehoczky Tivadar

Az északkeleti Felvidék eme régiójában viszonylag kevés honfoglalás-kori tárgyi emlék került napvilágra. Ezek közül kettő mindenképpen kiemelésre érdemes, mivel a Nemzeti Múzeum régészeti gyűjteményét gazdagítják – ezek a szolyvai tarsolylemez és a beregszászi süvegcsúcs. A szakmai leírás szerint a szolyvai tarsolylemez „hosszanti tengelye mentén kissé félkörívűen meghajolva került elő.

 A lemez peremére kannelírozott ezüst szalagot erősítettek. Az öt ezüstszegecs feje háromszirmú levélmintát formáz. A lemez mintázata a galgócival mutat rokonságot: a három függőleges sort alkotó háromlevelű palmetták itt is végtelen hálót alkotnak. Más azonban a felület megmunkálása. Az előrerajzolt minta vonalait itt keskeny élű véső beütögetésével alakították ki. A lemez teljesen lapos, a mintákat domborítással nem emelték ki a háttérből. A palmetták hármas tagolású vízszintes leveleinek a belső sávját, a függőleges leveleknek pedig a keretező sávját párhuzamos ferde vonalakkal töltötték ki. A palmettalevelek visszakanyarodó levélcsúcsát és az erezet vonalait kerek, beütött ponttal zárták le. A vízszintes levelek középütt futó vonalát több esetben nem egyetlen ponttal zárták le, hanem kissé lejjebb a vonal mellett két oldalt még egy-egy poncot ütöttek bele. Ez az úgynevezett “hármas pont” az egyik közép-ázsiai, szogdiai ötvösműhely sajátsága volt, s így fontos utalás honfoglalás kori művészetünk forrásvidékeire. A “végtelen hálót” a minta kétoldali lezárása szemlélteti: az induló félpalmetták a két külső sorhoz kapcsolódnak.

A felső sarokban szintén félpalmetta, középütt hatlevelű levélcsokor zárja a kompozíciót.

A szolyvai lemez egyedülálló díszítőeleme a felső szegélyhez erősített, bojtokat utánzó öntött veretsor. (Négy három tagból álló és egy fél ezüstöntvényt szegecseltek fel a felső peremre. Rajtuk fölül pontsorral gyöngyözött vízszintes szalag fut, innen indul a csúcsával lefelé álló háromszög alakú idom, mely alul csúcsos levélalakban, s az ennek két oldalához tapadó kerek szegecsfejekben végződik.)

Aligha kétséges, hogy ezzel az ötvösmester a bőrtarsolyok rátétdíszeit utánozta. A honfoglalás kori tarsolyok nagy többségét ugyanis nem díszítették drága lemezzel vagy veretekkel, hanem olyan fajta rátétekkel ékesítették, amely eljárásának nyomai a magyar szűcsmesterségben egyes vidékeken szinte napjainkban is megérték. A szolyvai tarsolylemez mestere tehát a honfoglalás kori bőrdíszművesség mesterfogásait is megőrizte alkotásán, amelynek emlékei nem maradtak ránk.

A lemez felületén a hátteret dúsan aranyozták, a mintákat az ezüst fehér színében hagyták meg. Ugyancsak aranyozták a peremdíszítéseket is, bár azok az egykori használat következtében erősen lekoptak.

A lemez hátoldalán halványan kivehetők a mintázat rajzának egyes részletei, az ezüst nittszegek elkalapált végei alatt alátétlemezek vannak, amelyek a tarsoly fedelére való biztonságosabb felerősítését szolgálták.

A tárgy hátoldalán még a múzeumba való bekerülés után is nagy felületen megmaradtak az oxidréteghez tapadt nemezmaradványok, amelyeket a Hampel által közölt rajzok még megerősítettek. Feltűnő, hogy bőrmaradványokról sem Hampel, sem pedig az ásató Lehoczky nem tesz említést. Az utóbbit talán részben ez a körülmény is abban erősítette meg, hogy a lemez a nemezsüveg dísze lehetett. Mindez arra mutat, hogy a szolyvai tarsoly – amelynek fedőlapját e díszes lemez ékesítette – nem bőrből készült, mint általában honfoglalóink tarsolyai, hanem nemezből. Így válik érthetővé a lemez mintázatának fenti értelmezése, a feleslegesnek tűnő felső szegélyminta alkalmazása. A tárgy felületén látható erős kopásnyomok és sérülések a hosszú használat nyomait őrzik.” Mérete: 125x113 mm.
Lehoczky Tivadar a szolyvai tarsolylemez megtalálásának körülményeiről így ír „Beregvármegye monographiája” című 1881-ben Ungváron megjelent háromkötetes munkájában:

„Érdekes azon, a magyar előkorba eső sírhely, amelyet, 1870. június 24-én Szolyván felásattam. A mondott nap ugyanis, több munkást állítottam azon 18 öl (34,13 cm.) hosszú és 12° (22,76 cm) szélest 1 ˝ (185 cm) magas halom átkutatásához, amely Szolyvától nyugatra egy negyedóra járásnyira az országút jobb oldalán, a kies völŹgyet áthasító Latorcza bal partján magaslik, s amelyen egy feszület is áll. Már néhány év előtt kezdem e dombot ásatni, és pedig felülről lefelé aknaszerűleg, azonban a folytatással, minthogy azt e helyen földúlva taŹláltam, s mintegy 1° (190 cm) mélységben, kevert földben, szén és küŹlönféle vastagságú, fekete, vörös és fehéres durva cserepeken kívül, másra nem akadtam, azon véleményben, hogy e halom tartalmát is, mint várŹmegyénk területén oly sok másét, jóval elébb valaki vandál kézzel kiakŹnázta, elkedvetlenedve fölhagytam.

E tekintélyes nagyságú halom négy völgybe nyíló, körülbelül fél mérföldnyi tágas köralakú völgyben fekszik; az egyik völgy Szolyvától Máramaros megyébe, a másik a fentebb is említett vicsai és latorczai völgyekbe, mig az utolsó az országút mentében Galícia és illetőleg MunŹkács felé vezet. E völgyön át Máramaros felé szaladtak 1086-ban a Szt. Lászlótól legyőzött Kutesk kun fejedelem hadai, s bizonyos, hogy a IX. században Árpád honfoglaló seregei, valamint a XIII. században Batu kán tatár csordáinak egyes részei is e tájon vonultak be. Éppen azért, mert e szép vidékhez annyi emlék fűződik, s mert Szolyva határában és közeli környékén, Szuszkón és Szaszókán már elébb érdekes bronztárŹgyak lelettek, ismét megkísérlém a feltűnő halmot akkép felásatni, hogy északról délről egyszerre egy 95 cm árkot vájattam a központja felé. Alig 95 cm ásás után a folyamból ide került kövekkel vegyített fekete televényföldet sárgás agyag váltotta föl, amelyen 10 cm. 5.4 mm vastag fekete, füstszerűleg barnított rétegek vonulatai, miből meggyőződtem, hogy e helyütt a halom keletkezése óta még háborgatva nem volt. Egy-szerre 158 cm. mélységben, a föld színénél jóval magasabban, korhadt deszkaforma barna vonal tűnt föl, amely azonban a nyirkos agyagban hamuként szétomlott. Itt az ásatást óvatosan folytatván, csakhamar egy egészen elrozsdásodott vastárgyra bukkantam, amelyet gondosan kivévén, abban egy jókora zablára ismertem. E jelről azonnal következtetem, miszerint itt lovastul eltemetett vitéz sírhelyének kell lenŹnie, mely hitemben csakhamar meggyőződtem, midőn egészen elkorhadt, a nedves földben teljesen ellágyult lócsontokat látók fehérleni, míg melŹlettük jobbra, egy rozsdás kengyelvas az arra tapadt csekély szíjmaradékkal együtt valamint, egy agyagbögrének nyitott öble tűnt föl, mely tárgyakat sértetlenül sikerült az agyagból kiemelnem.

E homokkal vegyített agyagból korongon készült, cifra nélküli, egészen sima, feketére jól kiégetett, mázolatlan bögre, 19 centiméter magas; 1 cm széles aljától lefelé keskenyebb nyakig 16 2/2 centimeternyire vastagodó öböllel bír, míg kissé kihajló szája 10 cm széles. A bögrében föld- és agyagon kivül más nem rejlett, azonban a belső feneŹkén két XX. alakú jegy be van karcolva.

E bögrétől, amely az ásattam árok keleti részén tűnt föl, egy gyenge agyagréteg eltávolítása után, nyugat felé nyúlólag vasrozsda nyom tűnt föl a nyirkos agyagon, amely egészen át volt hatva; most gondosan sajátkezűleg távolította, el a földet, egy kard rozsdás alakja tűnt fel, annak egészen elkorhadt fahüvelyével együtt. Ebből átláttam, miszerint a bögŹrétől, amely a lovag lábaihoz volt elhelyezve, egy irányban nyugat felé kell a hullának (holttestnek) feküdnie; e miatt, hogy a sérüléstől megóvjam, a karŹdot lapos kövekkel befedettem s az árkot kelet- és nyugat-felé tágíttatni kezdem, hogy ekképpen a hullát mindkét oldalról a földből kiszabadíthassam, s könnyebben hozzáférhessek. Ez megtörténvén, a 174 cm hosszú hullának nyugati végén, tehát a fejénél egy lónak fölfelé állított állkapcsa tűnt föl széthullott fogakkal, amelyeket összeszedtem; a fej egyéb része azonban egészen elporladva s a nyirkos agyaggal annyira összeŹolvadva találtatott, hogy azt attól elkülöníteni, vagy összeállítani lehetetŹik volt. A lófej mellett feküdt a hulla feje, mely szintén szétolvadva, összevegyült az agyaggal, úgy, hogy alakját még lenyomatban sem leŹhetett észrevenni, annál kevésbé csontjait összeszedni. Azonban e helyt föltűnt egy gyöngén zöldrozsdával bevont ezüst lemez, a rajta levő kétŹségtelenül egykor fekete, a vasrozsdától azonban később barna szintivé lett süvegnemez, némi foszlányaival együtt, valamint szintén barnává vált haj- vagy prémdarabkák, melyeket a legnagyobb vigyázattal összeŹszedtem. A földet gondosan megvizsgálván, abban még két apró, és emŹberi őrlőfogat is találtam, miből gyanítom, hogy az eltemetett még ifjú lehetett, valamint a fogakból ítélve, a paripa is fiatal volt. Az eltemetett ember fejének és koponyájának, valamint általában testének többi része teljesen nyomtalanul elporladt, annyira, hogy csak a körötte megmaradt fegyverek fekvéséből s a vasrozsdától megbámult földből lehetett látni az irányt, ahol az 1.90 cm. hosszú és 48 cm. széles deszkán a hulla feküdt; s ennek folytán a hullát sem földestől kiemelni, sem elmosódott alakját lerajzolni nem lehetett.

A fejtől balfelől feküdt a 95 cm hosszú, közepén kissé görbült, fönt kissé lefele meghajlott 18 cm, hosszú s végein gömbökkel ellátott keresztvassal védett markolatnál 5 cm, lent 4 1/3 cm széles, fatokba helyezett könnyű kard. A fahüvelynek 5 1/4 cm széles épségben maradt véget, amely vászonnal, s a fölött fekete alapon apró nefelejcs virágszerű fehér pontokkal díszített bőrrel be volt vonva, meglehetős karban sikerült kiemelni; a tok egyébiránt helyenkint vékony ezüstlemezzel volt díszítve, amelynek vékony foszlányait csak nagynehezen tudtam kiszedegetni; a hulla jobb oldalán, közel a vállhoz, hat vasnyíl volt egymásra helyezve, amelyeket fanyelük töredékeivel együtt sértetlenül összeszedtem. A nyiŹlak közül 3 darab levél alakú, lent 4 1/3 cm széles és 8 cm hosszú, kettő pedig vékonyabb, t.i. 2 cm széles és 6 cm hosszú; a nyílcsúcsok úgy vannak készítve, hogy tövükből kihegyeskedő ár alakú végük a 8.8 mm vesszőbe dugatott és ez egy rátekert réz 4 mm széŹles madzaggal vagy lemezkével megerősített, minek fénylő nyoma a vesszőn, amelynek két rozsdás töredéke még most is 14 cm hosszú, jól meglátszik. Kétségtelen, hogy e nyilak egy puzdrába be voltak téve. Ennek azonban sem lenyomatát észre, sem anyagát ki nem vehetém, csupán 4 1/3 cm széles, végein össze nem forrasztott, s így ruganyos 6.6 mm vastag ezüst karikát találtam, amely a puzdrának a végét képezte; ez vászonnal volt beborítva, mely rajta jól kivehető, felső díszes borítékja azonban egészen elveszett. A mell táján egy 8 cm hosszú és 4 1/3, cm széles vascsat feküdt, valószínűleg arról a szíjról, amelyen a puzdra függött, mert rajta most is szíj- és fémmaradvány látszik. A hullának kezei a hason összetéve nyughattak, mert néhány ujjízületnek hártyavékonyságra kiaszott, s zöldre fesŹtett maradványát ott találtam, hol egyszersmind egy kardkötő szíj vascsatja, valamint alább a kard két karikája feküdt. A kardszíj akkép volt készítve, hogy az övről két rövid s karikákon csüngött szíjon függött a kard. A deréknál egy nem egészen 26.3 cm hosszú, 8.8 mm széles öntött, 1 mm vastag aranyozott ezüst lemezkét találtam, amely valamely öltönyhöz lehetett kapocsul szegezve és egy kis félgömbölyű ezüst gombocskát. A jobb csípőnél 16 cm hosszú, l 1/2 cm. széles, egyélű kés vagy tőr maradványa látszott, amelynek fahüvelye barna, vékony, üvegszerű gyöngyökkel díszesen volt kicifrázva; azonban ez is oly korŹhadt állapotban volt, hogy a késnek csupán a végét, a toknak pedig egyes részecskéit lehetett a nedves agyagból kiemelni, a többinek csak rozsdás nyoma látszott.

A lábnál, jobboldalról a másik kengyelvasat, s a teljesen elŹenyészett nyeregnek némely vasrészeit, pántjait, a rájok tapadt fával együtt, valamint más alaktalan vastöredékeket találtam, amelyeket összeŹillesztenem nem sikerült; így egy 6 cm széles patkó formájú vasat, egy szintén 6 cm hosszú és 2 l/2 cm vastag szuronyalaku kiálló lemezt, mely talán sarkantyúkép szolgálhatott s más apróságokat.

Gondosan figyeltem, hogy az agyagban lenyomva a pajzst, páncélt s a vitéz egyéb felszerelését vagy öltözékét észleljem, azonban reméŹnyem meghiúsult, mert a nedves sár alakú agyagban sem öltönyére, sem alakjára mutató nyomot nem találtam, annál kevésbbé, mert az elkorŹhadt, barna tölgyfa deszka, melyre a hulla fektetve volt, a csekély rozsŹdanyomot is teljesen magába szívta, s vékony hártya gyanánt tűnt föl.

Megjegyzem egyébiránt, hogy a hulla feje felett egy 32 cm nyi köŹzönséges homokkő volt téve, hogy azon 15 cm, hosszú, bent 10 1/2 és fent 13 1/2, cm széles lemezen, amely a nemezes és prémes süvegre volt oly formán szögezve, mint azt útkaparóink kalapjain látjuk, betett arany-lemeze levélszerű arabeszkek, lent pedig koronaalakú átvert csipkés cifrázatok díszitettek. A kengyelvas 18 cm hosszú, 15 cm széles, lent pedig 4 1/2, cm-nyi lapos lemezzel ellátott. Végre megjegyzem, hogy a hulla feletti földben különféle vastagságú vörös és fekete cseréptöredékeket, sőt egy zöldeset is találtak..

Azonban feltűnőnek találtam, hogy később, midőn a hulla körül tért minden oldalról sikertelenül felásattam, a terjedelmes halom déli végéről megkezdett árokban mintegy hat lépésnyire a központ felé, egy helyütt eltört kis bögre fekete durva cserepeit s a körül, de elkülönítve, elszórva, egyenlő négy darab 4 cm. hosszú és 2 cm széles, fél kis körte alakú, belől üres, a mostani chinai-ezüsthöz hasonló úgynevezett polinból, gyenge törékeny, nemtelen fémkeverekböl öntött, füllel ellátott ékŹszert találtam, amelyek páronként összetéve, egy-egy diónagyságú bogŹlárt képeznek, körötte azonban égetett hamuféle feketés rétegen kívül egyébre nem akadtam. Az kétséges, vajon e halom csupán a már napŹfényre került, s a domb éjszaki végén feküdt hulla kedvéért emeltetett, vagy az már előbbi korból meglevén, mi igen valószínű, abba utólag téŹtetett.”