Túl a fényeken

Írta: | Forrás: | 2012. május 03.

Nagy Zoltán Mihály: Túl a fényeken
(A Messze még az alkonyat című versesregény-trilógia harmadik része)

Kárpátaljai Magyar Könyvek – 217

Nagy Zoltán Mihály, 2012
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Barzsó Tibor

ISBN 978-963-9814-48-6
ISSN 1022-0283

AZ OLVASÓK FIGYELMÉBE

Aki hajlandó volt vagy lesz elolvasni trilógiámat, óhatatlanul
észrevette vagy észre fogja venni a hősöm gondolatmonológját színesítő,
kifejezőbbé tevő szándékkal, a saját szövegformátumhoz hasonló
sortördeléssel alkalmazott „vendégszövegeket”.
Ezek túlnyomó többségét elismert és kevésbé ismert költőink
verseiből, kisebb részét a Bibliából és a Magyar Hírlapban megjelent
publikációkból emeltem be a regénybe.

Szépirodalmi műben az idézetek forrásának lábjegyzetekben való
jelzése vélhetőleg furcsán hatott volna, ugyanakkor az olvasó joggal
várja el a tájékoztatást, ezért úgy döntöttem, a befejező rész végén –
számozás nélküli jegyzet formájában – megnevezem forrásaimat.
Íme (ábécérendben):

Bagu Balázs, Biblia, Dalmay Árpád, József Attila, Kecskés Béla,
Kovács Vilmos, Lezsák Sándor, Madách Imre, Mádl Ferenc, Magyar
Hírlap, Nagy László, Petőfi Sándor, Sütő Kálmán, Széchenyi István,
Tompa Mihály, Vári Fábián László, Vörösmarty Mihály.

Az említettek mellett két alkalommal saját verseimből is idéztem.

A szerző

Csatolmányok

Hírek

  • 10 ezer kézfogás a magyar iskola választásáért!

    A Rákóczi Szövetség támogatóival együtt az ősz folyamán idén is háláját fejezi ki mintegy félezer településen annak a közel 10 ezer külhoni családnak, akik a magyar iskolát és ezzel együtt a magyar jövőt választották iskolakezdő gyermeküknek. 3500 felvidéki, 1000 kárpátaljai, 1300 vajdasági, 4000 er...

  • Több is veszett Mohácsnál – 500 éve történt a mohácsi csata

    500 esztendeje pecsételődött meg a középkori Magyar Királyság sorsa. Az Oszmán Birodalom hadai ellen 1526. augusztus 29-én vívott mohácsi csatát történetírásunk úgy emlegeti, mint „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”. Valószínűleg ez a magyar hadtörténelem legtöbbet taglalt ütközete.

  • „Add tovább az áldást!” – több száz fiatal töltődött fel a Villámtöltésen

    Több száz fiatal gyűlt össze augusztus 26-án Beregszászban, a régi varroda épületében a negyedik Villámtöltés Ifis Találkozóra. A beregszászi református gyülekezet ifisei által szervezett alkalom célja az volt, hogy a nyár végén, az új tanév kezdete előtt a fiatalok ne csupán élményekkel, hanem lelk...

  • Kárpátaljától Kistarcsáig őrzik Cipő emlékét – emlékfát ültettek a legendás zenész tiszteletére

    Bódi László „Cipő” emlékére ültettek emlékfát augusztus 23-án Kistarcsán. A megemlékezésen Kárpátalját Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke és Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója képviselte. A faültetés szimbolikusan is összekapcs...

Események

Copyright © 2026 KMMI