Szövő, Ukrajna Érdemes Népművésze
(1934–2022)
1934-ben született Dédában. A szövést még kislány korában édesanyjától tanulta, de komolyan csak fiatalasszonyként kezdett vele foglalkozni. 1967-től állandó résztvevője a városi, járási, megyei és országos kiállításoknak, ebben az évben mutatkozott be első kiállításával a beregszászi Barátság Múzeumban. 1971-től a Kárpátaljai Megyei Művészeti Alapnál kapott alkalmazást, mint szövőmester. 1972-ben elnyerte az Ukrajna Érdemes Népművésze címet, 1973-ben munkássága elismeréséül kormánykitüntetésben részesült, 1983-ban pedig a Népművészet Mestere lett.
Vallomások
A háztartást vezettem, gyerekeket neveltem, és ha időm engedte, akkor szőttem, ruhát varrtam, horgoltam, kötöttem. Eleinte rongypokrócokat szőttem, később az édesanyámtól stafírungba kapott szőttesek mintavilágát tanulmányoztam, illetve Kígyóson is nagyon sok mintán gyűjtöttem össze. A mesterfogások elsajátítása, az anyagban rejlő titok felfedezése előtt Isten őrizz valami értékes munkához hozzáfogni. Én betartottam ezt a szabályt. Első munkáim olyan jól sikerültek, hogy felbátorodva megpróbáltam a szövés nyelvén magamat, elképzeléseimet megfogalmazni. Az első kiállításom 1967-ben volt, s olyan sikert arattam, hogy nem sokkal később a munkáimat Kijevben is kiállították. Aztán Magyarországon, Romániában, Csehországban. Egy önálló ungvári kiállításom alkalmából kértek fel, hogy szövőnőként dolgozzam a Kárpátaljai Megyei Művészeti Alapnál. 18 év munka után onnan is mentem nyugdíjba. Olyan nagynevű művészekkel dolgozhattam együtt, mint Balla Pál, Koczka András és Boksay József.
Mint említettem, pokrócszövéssel kezdtem, aztán jöttek a keresztszemesek, majd az úri szövés. Talán a sávos minta a legnehezebb. Emlékszem, amikor arra kértem édesanyámat, hogy tanítsa meg nekem, éppen nagyon beteg volt, de később eljött hozzánk Kígyósra, és nagy türelemmel adta át tudását.
Munkáimat elsősorban beregi motívumokkal díszítem. Kedvenceim a farkasnyomos, a makkos, az őszirózsás, valamint a tulipános. A legaprólékosabb a farkasnyomos és a trapézminta, de nagy türelem és gyakorlat kell a kőrózsa, a pávaszemes vagy a tulipános motívumok elkészítéséhez is. Mindezeket régi kendőkről, illetve könyvekből lestem el. Az egyik legrégebbi egy makkos-tölgyfaleveles szőttesminta, amelyet egy 80 esztendős kendőről vettem át.
A kezem alól szép számban kerültek ki függönyök, párnák, terítők, kendők, de készítettem már úrasztali terítőt is. A családtagok részére készítettem alkalmi ruhákat: makraméval díszített gyertyás és kazettás motívumokkal, ami egyébként nagyon időigényes.
Annak idején felkértek, hogy tanítsak a helyi általános iskolában, de aztán másként alakultak a dolgok. Sok érdeklődő házhoz jött, hogy megtanulja a szakmát, többen ma már elismert szövőnők.
Két gyermekünk van, Ibolya és István. Ibolya nagyon szépen sző, évekig még tanította is az iskolában. Úgy hiszem, ma már nálam is jobb. És lehet, hogy kicsit furcsa, de a fiunk, István is elsajátította e mesterséget. Az unokák sajnos ezt már nem viszik tovább.
Ma már inkább pihenek, ritkán ülök az esztaváta elé. Egy fél évszázadon keresztül ezt csináltam. Az az igazság, hogy már nincs hozzá erőm. Egy méter anyag elkészítéséhez 1100-szor kell átdobni a cérnát, közben az ember keze, lába mozog, egyszóval megterhelő fizikai munkát igényel a szövés.
Munkáim nagy részét elajándékoztam, csupán néhány nagy kedvencem díszíti a lakást. Ha nagy számokat akarnék dobálózni, akkor azt mondanám hogy ezer és egy munka került ki a hosszú évek alatt a kezem alól.
