-
Koncert, hangszersimogató és táncház a zene világnapja alkalmából
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2024. október 02.
A Perényiné Frangepán Katalin Gimnázium megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet a hagyományok megőrzésére és ápolására. Így az őszi ünnepkör és a Zene Világnapja alkalmából a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskolával és a Pro Cultura Subcarpathica Civil Szervezettel közösen hagyományőrző koncertet és hangszersimogatót szervezett a beregszászi bázisóvodában. A gyermekintézmény zsúfolásig megtelt szülőkkel, hozzátartozókkal. Bár ezúttal nem a kicsik léptek fel, viszont ők is nagy szerepet játszottak a vidám napon, hiszen a pedagógusok által megszólaltatott hangszerekkel megismerkedhettek, Szilágyiné Tóth Gabriella népi játék oktató pedig közös táncházra invitálta az ovisokat és szüleiket.
-
Pajtaszínházat avattak Mezőgecsében
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2024. október 01.
A Románia–Ukrajna Közös Operatív Program keretében, az Európai Unió támogatásával, Mezőgecsében épült fel az a Pajtaszínház, amelynek célja, hogy tartósan meghatározó szereplője legyen a magyar színházi életnek. Olyan intézményként működjön, amely azonos művészeti igényesség mellett ugyanúgy képes elvállalni a tabuk ledöntését, mint ahogy a hagyományok megőrzését.
-
Benedek Elek egész életét áthatotta a magyar mesék csodálatos világa
Írta: | Forrás: mult-kor.hu | 2024. szeptember 30.
Benedek Elek életútjában a csodás mesevilág és a szürke hétköznapok, az I. világháború utáni budapesti zűrzavar és a frissen Romániához csatolt Erdély tapasztalatai vegyülnek össze. A nagy székely mesemondó, a magyar gyermekirodalom megteremtője 165 éve, 1859. szeptember 30-án született.
-
A magyar népmese napja a Munkácsy Mihály Magyar Házban - Meseelőadás, kézműveskedés, táncház
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2024. szeptember 30.
Szép hagyomány, hogy az egyik legnagyobb magyar mesemondó, Benedek Elek születésnapjához kapcsolódóan szeptember 30-án, illetve egy ahhoz közeli dátumon minden évben megrendezik a magyar népmese napját. Ezt a Magyar Olvasástársaság 2005-ben kezdeményezte, azzal a céllal, hogy gyermekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak a mese felé, hogy felhívja a figyelmet a mese kiemelt fontosságára, hogy fennmaradását és a benne rejlő bölcsesség megőrzését, továbbadását támogassa.
-
Ma van a gonoszt legyőző Szent Mihály ünnepe
Írta: | Forrás: hirado.hu | 2024. szeptember 29.
Főangyalokból mindjárt hét is van, mindegyikük más-más dolgot felügyel, egyvalamiben azonban közösek: mindegyiket ma, Mihály arkangyal napján ünnepli a katolikus hagyomány. A zsidó és keresztény vallás a főangyalokként is említhető arkangyalokat Isten természetfeletti tulajdonságokkal felruházott teremtményeiként mutatja be. Heten vannak: Mihály, Gábriel, Rafael, Uriél, Száriel, Raguél és Ramiél.
Nem lehet véletlen a hetes szám, hiszen az a tökéletességet, teljességet és befejezettséget szimbolizálja, s mint ilyen, több százszor szerepel a Bibliában. Elég, ha csak a Teremtés történetére gondolunk, ahol is az olvasható, hogy Isten hat nap alatt megteremti az egész világot, majd a hetediken, amikor már minden tökéletesen működik, megpihen.
-
A gyermeki fantázia figuráit kelti életre az M2 Gyerekcsatorna
Írta: | Forrás: mediaklikk.hu | 2024. szeptember 29.
Közös mesefilm készítésére hívja ifjú nézőit az M2 Gyerekcsatorna. A Firkaland – Készítsünk együtt mesét! című pályázati felhívás inspirálóan hat a gyermeki képzelőerőre, végeredményeként pedig egy egyedülálló animált történet jön létre a gyermek által megalkotott figurával.
-
Esterházy János-emlékest Beregszászban
Írta: Fehér Rita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2024. szeptember 28.
Beregszászban tartott előadást dr. Molnár Imre történész, aki a nyolcvanas évek végétől kutatja gróf Esterházy János, a mártír sorsú felvidéki politikus életét. A rendezvényt a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezte szeptember 26-án. Az esten részt vett Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, dr. Gyebnár István és Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzuljai, valamint római katolikus papok és hívek.
-
Mesélő Felvidék, regélő Kárpátalja – A Magyar Népmese Napjának programjai
Írta: Hagyományok Háza sajtószolgálata | Forrás: | 2024. szeptember 27.
A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepli Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítik.
-
Szüreti évadnyitó a Nagyberegi Tájházban – Táncház, kézműveskedés, viseletkiállítás
Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfo.net | 2024. szeptember 26.
Színes, változatos programmal készültek a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet által működtetett Nagyberegi Tájházban az őszi évadnyitóra. Amelynek középpontjában ezúttal is a szürettel kapcsolatos hagyományok felelevenítése szerepelt. A nagy esemény kezdetét a kisbíró adta tudtára a falu népének, akárcsak száz esztendővel ezelőtt. A Tulipán Tanoda – Magyar Népművészeti Iskola nagyberegi részlegének táncosai előadták ez alkalomra készített műsorukat, majd táncházba invitálták az alkalom közel száz résztvevőjét, köztük a helyi, valamint az Ungvári Dayka Gábor Líceum diákjait.
-
Emléktáblát avattak Balogh Klára koreográfusnak
Írta: | Forrás: KISZó | 2024. szeptember 25.
Szeptember 25-én emléktáblát avattak Ungváron a magyar származású Balogh Klára tiszteletére. Az Ukrajna népi művésze, a Kárpátaljai Megyei Filharmónia balettmestere emléke előtt tisztelgő jelkép a filharmónia falán került elhelyezésre, amely épületben Klára több mint 50 évet dolgozott. A koreográfus életpályája során hatalmas hatást gyakorolt a kárpátaljai és ukrajnai táncművészetre.