-
Rákóczi–szobrot avattak Szatmárnémetiben
Írta: Tudósító | Forrás: Friss Újság (Szatmárnémeti) | 2012. június 01.
Június 1–jén Szatmárnémetiben a Kálvin téren felavatták Deák Árpád nagyváradi képzőművész alkotását, II. Rákóczi Ferenc köztéri mellszobrát. Az avatóünnepségen neves hazai és külföldi közéleti személyiségek vettek részt és mondtak beszédet. Az eseményt Nagy Csaba nyíregyházi tárogatóművész játéka, a középiskolás diákok szavalatai, valamint Higyed János Bence trombita játékának a közreműködésével a Református Gimnázium Gyerekkórusa és a Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztor Kórusának éneke tette színesebbé. A szobrot Markó Béla költő, szenátor, az RMDSZ volt szövetségi elnöke, Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, valamint Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere és Kereskényi Gábor alpolgármester leplezte le.
-
Esterházy emléktáblát avattak Nyíregyházán
Írta: Tudósítónk | Forrás: Felvidék.ma | 2012. május 25.
Május 19-én az 55 éve elhunyt gróf Esterházy Jánosnak állítottak emléktáblát Nyíregyházán, a városháza falán. Gróf Esterházy János politikai pályája során a magyarok elnyomása ellen harcolt Csehszlovákiában, de koholt vádak alapján elhurcolták, kényszermunkára ítélték, és börtönbe zárták.
-
Húsz éve a magyar-nagyar összefogásért – Nemzetért Díjat kapott a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet
Írta: Tudósítónk | Forrás: KMMI, MÉKK | 2012. május 25.
Huszadik születésnapját ünnepli a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány. A jubileumi rendezvényre május 23-án, szerdán került sor Pécsett. A pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítvány 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy megteremtse a határon túli magyarsággal való rendszeres kapcsolattartás és együttműködés lehetőségeit, formáit. Előtérbe helyezte mindazon tevékenységek szervezését, amelyek elősegítik az anyanyelvi kultúra ápolását, a magyarságtudat megerősítését, a hagyományos közösségi értékek bemutatását, továbbfejlesztését és ezáltal megteremtse az országhatároktól független kulturális információcserét.
-
Kárpátaljai vitézek is egyesültek a Vitézi Renddel!
Írta: Tudósítónk | Forrás: KMMI, MÉKK | 2012. május 25.
Május 18–20. között a Vitézi Rend küldöttsége kárpátaljai látogatáson vett részt annak apropóján, hogy sikerült a régióban felszámolni a korábbi széthúzást és a vitézek egységen a Vitézi Rend égisze alatt egyesültek. A beregszászi Európa-Magyar Ház konferenciatermében megtartott állománygyűlésen vitéz Molnár-Gazsó János, a Vitézi Rend főkapitánya tartott ünnepi beszédét, aki köszönetét fejezte ki, hogy a Kárpátalján élő nemzettestvérei nemcsak megőrizték, de ápolják is magyarságukat, nyelvüket, kultúrájukat.
-
A Rackajam Ungváron
Írta: Tudósító | Forrás: Kárpátalja | 2012. május 25.
Jimmy Hendrix és a kalotaszegi muzsika. Nagysikerű koncerten mutatkozott be a kárpátaljai közönségnek hétfőn este a budapesti Rackajam zenekar. A Magyarország Ungvári Főkonzulátusának közreműködésével létrejött előadásra az Ungvári Filharmóniában került sor. A koncert előzményeiről Szalipszki Endre konzul elmondta, a Közép-európai Kulturális Platform országai idén az Európai Unió határain kívül, Ukrajnában, ezen belül is Lembergben rendeztek közös programot május 23-án.
-
Mennyire is időszerű ma Dsida Jenő?
Írta: Tudósítónk | Forrás: KMMI, MÉKK | 2012. május 24.
Erre, illetve még számos felvetett irodalomtörténeti kérdésre keresték a választ a május 18–19-én megszervezett Dsida-Páskándi konferencia résztvevői Szatmárnémetiben, Szatmárhegyen és Beregszászon. A szatmárnémeti Astoria szálloda nagytermében megtartott konferencián Komsa Tamás, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjának szavalata után Muzsnay Árpád köszöntötte a résztvevőket, aki elmondta, húsz éve az Északi Színházban volt az első Dsida-megemlékezés, ekkor avatták fel a költő emléktábláját.
-
Időutazás az Ezüst Táltossal
Írta: Balogh Csaba | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2012. május 24.
Az ember a középkorban érezhette magát. Két napra visszatért a lovagkor a beregszentmiklósi várkastélyba. A magyar történelemmel átitatott falak között a hétvégén ugyanis első ízben rendezték meg az Ezüst Táltos nemzetközi fesztivált. Az időutazás mintegy kétszáz érdeklődőt vonzott. Bartos József, a várkastély lelkes megmentője szerint nem is vártak nagy tömeget.
-
Kijevi Magyar Napok
Írta: Fuchs Andrea | Forrás: KMMI, MÉKK | 2012. május 20.
2012. május 16-án zajlott le a Tavaszi Magyar Napok Kijevben elnevezésű rendezvénysorozat a Magyarok Kijevi Egyesülete szervezésében, amelynek otthont a Jelcin Alapítvány kijevi képviselete adott. Vass Tibor elnök bejelentése szerint ennek az alapítványnak köszönhetően az MKE tágas irodához is jutott, ezzel a Tavaszi Magyar Napok rendezvénysorozat nyitányával a termet is felavatták.
-
Irodalmizáció Beregszászon
Írta: LPG | Forrás: KMMI-információ | 2012. május 10.
Május ötödikén a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és az ArtTisza Művészeti Egyesület szervezésében az Európa- Magyar Házban került megrendezésre az Irodalmizációs kísérlet címet viselő irodalmi délután. A rendezvény célja az irodalom egy nem szokványos, modernebb formájának bemutatása volt, amely keretében írással, költészettel foglalkozó tehetséges fiatalok olvastak fel műveikből, beszélgettek az irodalom jelenlétéről, jelentőségéről a hétköznapokban, a kreativitás kifejezéséről.
-
Ungváron koncerteztek a nemzeti filharmonikusok
Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2012. május 10.
Kedden este adta utolsó koncertjét rövid turnéján a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ). Kassán kezdtek, majd Ungvárra utaztak és Lvovban fejezték be a koncertkörutat. "Saját elhatározásunk volt, hogy a nemrég kapott 300 millió forintos kormányzati plusz támogatást mi arra a nemes célra fordítjuk, hogy a májusban és júniusban a környező országok magyarlakta városaiban játsszon az együttes" - mondta el Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár főigazgatója útban visszafelé Budapestre.