Zongorakoncert a kulisszák mögül

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2021. november 16.

Seleljo Irén és Örmény József a Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztivál keretében adtak koncertet a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában. Mivel mindkét ungvári születésű zongoraművésszel még a koncert előtt készítettem egy-egy nagyobb lélegzetvételű interjút, mondhatni már akkor beláttam kicsit a színfalak mögé. Révén, hogy jómagam egyben a koncert műsorvezetője is voltam, valóban a kulisszák mögül számolok be a zenei élményről.

Zongorakoncert a kulisszák mögül

Do-do-do, lá, mi… Fellépés előtt József billent még egyet-kettőt a hangszeren. Ukrajna érdemes művésze különösen nagy figyelmet fordít játékában a billentésre és a hangszínre.

Irén eközben már légzőgyakorlatokkal „hangol”. Ő kezdi négy darabbal a koncertet. Beethoven B-dúr szonátája csendült fel először. A lendületes kezdés után Ravel Haydn nevére komponált műve (Menuet sur le nom de Haydn) következett. Az ismerős és lágy dallam gyengédséggel töltötte meg a termet. A másik kiváló, 20. századi francia zeneszerző, Debussy, szintén Haydn iránti hódolatból írt alkotása (Hommage à Haydn) megtörte a merengést. Végül Eötvös Péter hibátlanul előadott Pillangótánca (Dances of the Brush-footed Butterfly) zárta a szólóműsort.

Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviselője pompás virágkosárral köszöntötte az előadónőt.

Örmény József Franz Schubert keringőjét adta elő Liszt Ferenc feldolgozásában (Soirées de Vienne – valse-caprice No. 6). Ezt követte a kárpátaljai Márton István Emlékezés című darabja. A Suite bergamasque Claude Debussy egyik leghíresebb zongoraszvitje. Amikor felcsendült a mű harmadik tétele, a Clair de lune, vagyis holdfény, szinte megfagyott a levegő. A végtelenségig tudtuk volna hallgatni az előadóművész játékát, amit végül Mozart D-dúr rondójával zárt. A klasszikus, romantikus, XX. századi és kortárs műveket felvonultató műsort Franz Schubert D-dúr rondó négykezes darabjával koronázták meg.

A műsorvezető Ludwig van Beethoventől idézett kívánsága arra vonatkozóan, hogy a zene szítson tüzet a férfiszívben és fakasszon könnyet a női szemből – bevált. A közönség egy lélegzetvételnyi meghatott csend után állva méltatta a két kiváló művészt.

Irén és József maguk is szentimentálissá váltak a koncert végére. Betódultak a színfalak mögé az ismerősök, barátok, családtagok. A Bécsben élő Irén először lépett fel Ungváron. Olyan rég nem látott rokonok is eljöttek a koncertre, akikre nem is számított. Abba sem tudta hagyni a mosolygást, szeme olykor könnybe lábadt a kedves szavaktól. József elárulta, a szokottnál jobban izgult. Hazai közönség előtt ugyanis mindig nagy kihívás fellépni.

Egyikük sem okozott csalódást, aki hallotta őket játszani, elmondhatja, méltán vagyunk büszkék földijeinkre!

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI