Vízkereszt – Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe az egyházban és a néphagyományban

Január 6-a, a karácsonyi ünnepkör befejező napja. Ekkor üli a katolikus egyház Jézus Krisztus megjelenésének ünnepét, amely három eseményre emlékeztet: a napkeleti bölcsek imádására, Jézus megkeresztelkedésére, valamint Jézus első csodájára, amikor a vizet borrá változtatta a kánai menyegzőn.

Izajás próféta, akinek halálát i.e. 686-ban jelölik, már megjövendölte a betlehemi örömhírt és a háromkirályok látogatását:

„Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad.

Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul.

Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik.” (Iz 60,1-6)

Az ünnep második eseménye nem más, mint Jézus megkeresztelkedése a Jordán vizében, amikor a Szentlélek fehér galamb képében alászállt reá, ami által a teljes Szentháromság is kinyilvánította magát az emberiség előtt – olvasható a Máté 3, 13-17 versben.

Ennek emlékére ezen a napon a templomokban megszentelik a vizet. A vízszentelési szertartás a só megáldásával kezdődik, melyet a pap a vízbe kever, majd megáldja. megkereszteli azt, melyből a magyar vízkereszt elnevezés származik. Sok helyen mirhát is szentelnek ezen a napon. Imádkozva kérik Isten hatalmas erejét a szentelményekre, melyeket az elkövetkező évben használnak.

Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete a kánai menyegzőn történik, amikor Jézus, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására, első csodatételeként a vizet borrá változtatta – melyről a János 2,1–12 versben olvashatunk.

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során. Ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól ismert. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, megáldja a benne lakókat.

Szokás szerint a házszentelés után az ajtó szemöldökfájára fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének – Gáspár, Menyhért, Boldizsár – kezdőbetűit, mely szerint a 2024-es évre ez lesz fölírva: 20 + G + M + B + 24.

Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat – „Krisztus áldja meg e házat” volt.

A szenteltvízből ma is visznek haza a hívek és sok helyen még a bejárati ajtó melletti szenteltvíztartóban tárolják az év folyamán és keresztvetéskor használják. Eleink is megszentelték a vízzel a házat, a gazdasági épületeket, a veteményt, az udvart, a bölcsőre és a koporsóra is szentelt vizet hintettek. Az állatok vizébe is tettek, hogy ne legyenek betegek az év folyamán.

Vízkeresztkor még egyszer meggyújtották a karácsonyfa gyertyáit, szétosztották a megmaradt édességet, a fát tűzre tették, csak egy ágacskát tűztek belőle a szentkép mögé a gonosz elleni védelem gyanánt.

Egész napon át folyt a vendégeskedés, majd az esti harangszó után kezdődött a kántálás és a „csillagjárás” misztériumjátéka, amely a 16. századtól alakult ki a magyar tájegységeken. Az úgynevezett „csillagozás”, vagy „háromkirályjárás” dramatikus játékában a bibliai királyokat megszemélyesítő alakok vonultak fel, és miként a betlehemezés során, itt is gyerekek személyesítették meg a szereplőket.

A játék legfőbb kelléke a csillag, amely mutatta az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg volt és a házakhoz bekopogva elénekelték a csillagéneket, melynek utolsó két sora így hangzik: „Szép jel és szép csillag / Szép napunk támad.”

Vízkereszt napja időjósló napként is ismert volt. „Ha vízkereszt vizet ereszt, a tél sokáig nem ereszt” – mondták eleink.

A „karácsonyi tizenketted” véget ért ezen a napon és kezdetét vette a farsang. Ez az időszak volt régen a szórakozások, a vigadozások és a pihenés ideje, mely a természet ritmusát követve a határi munkák beköszöntéig és hamvazószerdáig tartott.

A képen: Gaspare Diziani (1689-1767): A háromkirályok imádása (Fotó: Wikipédia)