Véget ért a XII. Beregvidéki népzenei és néptánctábor

Írta: Váradi Natália | Forrás: Kárpátalja.ma | 2022. július 23.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében idén tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a Beregvidéki népzenei és néptánctábor 2022. július 18-23. között. A programra a népzene és néptánc iránt érdeklődő 9-17 éves kor közötti fiatalok jelentkezhettek egy online jelentkezési adatlap kitöltésével 2022. április 11-től május 31-ig.

Véget ért a XII. Beregvidéki népzenei és néptánctábor

Ez idő alatt 44 gyerek nyújtotta be jelentkezését összesen 12 településről (Beregszász, Beregújfalu, Nagybereg, Mezőgecse, Som, Ungvár, Kígyós, Munkács, Bótrágy, Csetfalva, Nagybégány, Beregdéda). A bejelentkezett 44 gyerek közül 35 fő vett részt a táborban.

A 2022. július 18-án induló XII. Beregvidéki népzenei és néptánctábor foglalkozásai a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában zajlottak, ahol a 35 lelkes fiatallal magyarországi és hazai szakképzett oktatók foglalkoztak. A gyerekek a hét folyamán a népdal-, népzene- és néptáncoktatások mellett kézműves foglalkozásokon is tevékenykedtek. Az esti programok között pedig a táncházon kívül sor került filmklubra és „Ki mit tud?” vetélkedőre is.

A tábor munkájában az alábbi oktatók vettek részt:

  • Kepics Andzselika – program szakmai referense, énekoktató
  • Szelesné Huszti Beáta – Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola oktatója, táncoktató
  • Szanyi-Bíró Anikó – a Komótos együttes vezetője, prímása, hangszeres oktató
  • Szalva Klaudia – a Komótos együttes hegedűse, hangszeres oktató
  • id. Bernáth Ferenc – a Csipkés együttes brácsása
  • Szilágyi László – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója, népi játékok
  • Szilágyi Gabriella – Beregszászi Rezeda Folkműhely oktatója, népi játékok
  • Mester-Baksa Andrea – a Nagyberegi Középiskola tanára, kézműves
  • Kopinec Emese – kézműves

A program az elmúlt évekhez hasonlóan záróműsorral ért véget, ahol a gyerekek a hét folyamán elsajátított tananyagból egy színes produkciót mutattak be:

1. Szatmári népdalcsokor.

2.  Népi játékok.

3. Déldunántúli ugrós (a hangszeren játszó gyerekek előadásában).

4. Moldvai táncok (pálmácska, barumarocsini, ördögútja serény-magyaros, bulgáros, pingvines, hoina) (a nagy- és kiscsoport előadásában).

5. Nagyecsedi cigánytánc, táncoktatónk, Szelesné Huszti Beáta előadásában.

A tábor megvalósulását a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Hírek

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

  • Hagyományos kárpátaljai esküvőt elevenítettek fel Ungváron

    Ungvár napja alkalmából a hagyományos kárpátaljai esküvői szokásokat, népdalokat és táncokat elevenítettek fel a megyeszékhely központjában.

  • A vesszőfonástól a szövésig – nyárbúcsúztató a Nagyberegi Tájházban

    Hogyan lesz a vesszőből használati tárgy, a csuhéból virág, a fonalból szőttes? Ezekre a kérdésekre saját munkájuk közben kaphattak választ azok az iskolások, akik részt vettek a Nagyberegi Tájház nyárzáró foglalkozásain. A szeptember 14–18. között megrendezett Nyári élmények a Nagyberegi Tájházban ...

  • Könyvet olvasni menő – a fiatalok körében is!

    Az Év olvasója verseny eredményhirdetését a Beregszászi Központi Könyvtárban tartották. A rendezvényt Komáromi Andrea gyerekkönyvtáros nyitotta meg, majd Varga Éva igazgató köszöntötte a versenyzőket és a könyvtárosokat. 

Események

Copyright © 2026 KMMI