Várak és erődtemplomok – Potyók Tamás kiállítása Beregszászon

Írta: Sz. J. | Forrás: | 2022. január 26.

A magyar kultúra napja alkalmából kiállítás nyílt Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy Mihály Galériájában. Az érdeklődők ez alkalommal Potyók Tamás debreceni festőművész Várak és erődtemplomok című tárlatot tekinthették meg. A művész – aki sajnos nem lehetett jelen a megnyitón – így ír a hamarosan ötven művet számláló sorozatról: „E festményciklussal szeretném megmutatni a Kárpát-medencében található magyar vonatkozású várak és erődtemplomok szépségét, különlegességét és egyediségét. Ezeket az önmagam számára szép és fontos témákat készíteném továbbá azzal a céllal is, hogy a festmény-ciklus elkészülte után, a szakmai és az érdeklődő nagyközönség számára ismeretterjesztő és elgondolkodtató műtárgyakként szolgáljanak.”

Várak és erődtemplomok – Potyók Tamás kiállítása Beregszászon

A kiállítást Petneházy Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) miniszteri biztosa nyitotta meg.

– A várak napjainkra védelmi szempontból elveszítették funkciójukat, de emlékeztetnek és utat mutatnak, nemzeti identitásunk őrhelyei, ezeréves múltunk és összetartozásunk jelképei – hangsúlyozta. – Őszintén hiszem és remélem, hogy a képek láttán sokuknak kedvük támad történelmünk zarándokhelyeit felkeresni, ismerkedni legendáikkal és a hozzájuk fűződő jeles eseményekkel. Bízom abban, hogy ez az ünnepi alkalom is hozzájárul ahhoz, hogy az összetartozás érzésében erősödve bátor helytállással védelmezzük közös értékeinket.

Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője ismertette a Holló László-díjas Potyók Tamás festőművész életrajzát, jellemezte művészetének főbb vonásait. Potyók Tamás színes, látványszerű festészetet képvisel. Művészete egyszerre tud klasszikusan modern és időtálló lenni. Ugyanakkor van egy lírai vonása is munkásságának: a magyar táj formavilágának, épületegyütteseinek, hegyeinek és lankáinak szeretetteljes, színes ábrázolása.

– A művész itt látható munkáit a statikus ábrázolásmód jellemzi, amely ez esetben egyfajta stabilitást is jelent – mutatott rá Kopriva Attila munkácsi festőművész, a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület elnöke. – A szintetizmus jegyeit fedezhetjük fel a képeken látható színes foltokon, melyekből látványszerűen alakul ki az egységes kompozíció.

A tárlatmegnyitó végén megtudhattuk, hogy a Várak és erődtemplomok című sorozat hamarosan egy albumba összegyűjtve is megjelenik.

Galéria

Hírek

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

  • Hagyományos kárpátaljai esküvőt elevenítettek fel Ungváron

    Ungvár napja alkalmából a hagyományos kárpátaljai esküvői szokásokat, népdalokat és táncokat elevenítettek fel a megyeszékhely központjában.

  • A vesszőfonástól a szövésig – nyárbúcsúztató a Nagyberegi Tájházban

    Hogyan lesz a vesszőből használati tárgy, a csuhéból virág, a fonalból szőttes? Ezekre a kérdésekre saját munkájuk közben kaphattak választ azok az iskolások, akik részt vettek a Nagyberegi Tájház nyárzáró foglalkozásain. A szeptember 14–18. között megrendezett Nyári élmények a Nagyberegi Tájházban ...

  • Könyvet olvasni menő – a fiatalok körében is!

    Az Év olvasója verseny eredményhirdetését a Beregszászi Központi Könyvtárban tartották. A rendezvényt Komáromi Andrea gyerekkönyvtáros nyitotta meg, majd Varga Éva igazgató köszöntötte a versenyzőket és a könyvtárosokat. 

Események

Copyright © 2026 KMMI