Február 2-án a katolikus egyház arra emlékezik, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.
A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat felajánlásakor jelen volt Anna prófétaasszony és az agg Simeon is, akik felismerték Isten küldöttét a gyermekben és a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezték Jézust.
A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A gyertya, mint Jézus Krisztus jelképe, egyike a legrégibb szentelményeknek. Már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált, hisz magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.
Az Úr Jézus bemutatását (praesentatio Domini) Jeruzsálemben már a 4. században megünnepelték. Ekkor még február 14-én, mivel karácsonyt január 6-án ülték, de attól kezdve, hogy Jézus születésének ünnepnapja december 25-re került, Jézus bemutatását február 2-án kezdték ünnepelni.
Az egyház a 7. században fogadta el ezt a liturgikus napot, a Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló hypapante (találkozás) néven. Ekkor találkozott először Jézus az emberiséggel, az emberekkel, akikért megtestesült. Az agg Simeon felé fordult, aki nagy örömmel ismerte fel benne az üdvösség hozóját, karjába vette a gyermeket, és áldotta Istent, hogy megérhette ezt a boldog napot.
Simeon hálaéneke, a Nunc dimittis (Lk 2,29–32) a napi zsolozsma állandó része az esti imaórában:
„Bocsásd el most, Uram, szolgádat,
szavaid szerint békességben,
hiszen már meglátták szemeim,
akit küldtél, az Üdvözítőt.
Őt adtad számunkra
csodájára minden népnek,
hogy fényeskedjék az egész világnak,
mint választott néped dicsősége.”
A 10. századtól a nyugati egyház liturgikus könyvei egyre inkább Mária tisztulását emelték ki, és erről nevezték el az ünnepet: purificatio. Majd a keleti egyház hagyományával teljes összhangban 1960 óta ismét az Úr ünnepeként, Urunk bemutatásaként tartjuk számon. Az 1092-es szabolcsi zsinat a kötelező ünnepek közé sorolta. A 20. század elejétől tanácsolt ünnep.
Ludovico Carracci: Jézus bemutatása a templomban (1605 körül)
Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Azóta ezen a napon az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt is ünnepli, akik a világon megszentelt életet élnek.
Az ünnep célja, hálát adni Istennek a megszentelt élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében ennek az életformának az ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a megszentelt életet élőknek, hogy tudatosuljon bennük életük szépsége és azok a csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.
Ezen a napon imádkoznak a szerzetesekért és a megszentelt életet élőkért, valamint a papi és szerzetesi hivatásokért.
A népi kultúrkörben is a jelentős ünnepek közé sorolták ezt a napot, amikor Gyertyaszentelő Boldogasszony néven tisztelik a Szűzanyát. A szentelt gyertya egyike a legrégibb szentelményeknek. A Pray-kódex tanúsága szerint a magyar középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, majd ennél a szentelt tűznél gyújtották meg a gyertyákat, melynek nagy szerepe volt eleink életében. Biztonságot nyújtott számukra, erősítette hitüket és a Teremtővel való kapcsolatukat. Az ünnepkörökhöz tartozó szokásokat évszázadokon át őrizték és továbbadták. A népi hagyományok gyűjtésében olvashatunk népi szokásokról, melyek az egyházi ünnepekhez kapcsolódnak, és amelyekben fontos szerepet kapott a megszentelt gyertya.
A gyertyaszentelésből hazaérve az asszonyok a gyertyából egy csipetnyi viaszt a kilincsre csöppentettek, hogy mindig békesség legyen a házban. A szentelményt a tisztaszobában tartották, a házi oltárként is használt sublóton, vagy vékony szalaggal átkötve a falra akasztották, hogy kéznél legyen, ha szükség van rá. Ünnepeken vagy veszély idején, örömben és bánatban egyaránt meggyújtották, így a bölcsőtől a koporsóig kísérte életüket.
Időjóslás is kötődik a naphoz: ha Gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz, mint volt. „Ha fénylik a gyertyaszentelő, a száraz íziket vedd elő!” – mondja egy délvidéki mondás. Ez azt jelenti, ha jó idő van ezen a napon, „mégeccer” olyan hideg lesz.
Ha gyertyaszentelő előtt megszólal a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni, mert hideg lesz – mondják egyes tájegységeken.
A megfigyelések között ismeretes és gyakori mondás: Ha ezen a napon a medve a téli álomból felébredve kijön a barlangból, és rossz időt talál, kint marad, mert a tél már a végét járja. Ellenben, ha a nap süt és meglátja az árnyékát, visszabújik, mert tudja, hogy a tél még hosszúra nyúlik.
