Újra kibontották Rákóczi zászlóit Mezőváriban

Írta: Gálfi Dezső, a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanára | Forrás: Beregi Hírlap | 2013. június 01.

2013. május 21-én Mezőváriban, a református templom melletti téren ünnepélyes zászlóbontás és koszorúzás keretében emlékeztünk a Rákóczi-szabadság-harc kezdetének 310. évfordulójára. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezete és a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola által közösen szervezett.

Újra kibontották Rákóczi zászlóit Mezőváriban

A Rákóczi Szövetség Mezővári Alapszervezete támogatásával lebonyolított rendezvény kezdetén a helyi tanintézet igazgatója szólt az egybegyűltekhez. Szilágyi Lajos rövid köszöntőjében a vezérlő fejedelem zászlóin szereplő, „Cum Deo pro Patria et Libertate” („Istennel a hazáért és a szabadságért”) jelmondat üzenetének továbbadására biztatta „Vári nemes népét, a kurucok leszármazottait”.

Az igazgató szavai után az iskola énekkarának (vezetője Ombodi Györgyi) előadásában hallhattuk Rákóczi imáját, majd Bedő Zita kilencedikes tanuló elszavalta Szabó László Dezső Üzen a ejedelem című versének az évfordulóra aktualizált változatát. Ezt követően Debreceni Ilona igazgatóhelyettes, szervezőtanár üdvözölte a meghívott vendégeket: Kerekes Henriettát, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulját, valamint Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökét.

A vendégek bemutatása, illetve kuruc nóták elhangzása után Berki Károly, a KMKSZ Mezővári Alapszervezetének elnöke osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévő tanulókkal, tanárokkal és más helybeliekkel. A középiskola magyartörténelem-tanáraként is tevékenykedő szónok ismertette a 310 évvel ezelőtti eseményeket és azok előzményeit, kiemelve, hogy a kutatások alapján a Rákóczi-szabadságharcban mintegy 50, név szerint ismert vári ember vett részt. Véleménye szerint azért van szükség az ilyen megemlékezésekre, mert ha nem emlékezünk az elődeinkre, nem ismerjük a nehéz körülményeiket, sikereiket, akkor mi sem válhatunk sikeresekké, a magyarságot jelentő folytonossággá. Ehhez a gondolathoz kapcsolódóan beszédének végén abbéli bizodalmának adott hangot, hogy Mezőváriban folytatódnak a Rákóczi-hagyományok, és a helyiek továbbra is kurucos hévvel kitartanak magyarságuk és nemzetük mellett. A ma élő mezőváriak számára különösen fontos történelmi tanulságok levonása után Kerekes Henrietta konzul asszony mondta el ünnepi beszédét, amelyben a vezérlő fejedelem alakját és az általa képviselt értékeket példaként állította mindannyiunk elé:

„II. Rákóczi Ferenc olyan történelmi hős, akinek emléke a magyarság körében tisztalelkű és becsületes vezetőkéntél tovább. Erre van szükségünk ma is. (...) Nem önmagáért harcolt, hanem attól tovább látott, talán ezért harcolt zászlaja alatt több nemzetiség is, mint a ruszinok, a németek, a szlovákok és a románok. (...) A Rákóczi által képviselt eszme kifejezi, hogy a haza szabadságáért, a függetlenségért, egy nemes célért, a nemzetünkért mindenkinek a saját személyes életében, tálentumait hasznosítva, töretlenül kell dolgoznia, nem veszítve jövőbe vetett hitét és reményét.”

Zán Fábián Sándor a Nagyságos Fejedelem jelmondatából kiindulva Isten szerepét, a hozzá történő fohászkodást, az ő akaratának teljesítését hangsúlyozta a hazáért és a szabadságért folytatott XXI. századi küzdelmeinkben, ráirányítva emellett a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára is.

Az ünnepi szónoklatokat követően kétféleképpen is sor került az 1703. május 21-i vári zászlóbontás felelevenítésére. Először Bedő István, Józan Kristóf és Szeles Zoltán István végzős tanulók idézték fel egy rövid jelenetben a történéseket, majd újabb dalok elhangzása és a helyi gyerekekből álló Tulipán Tánccsoport produkciója után a Kész Barnabás vezette Salánki Íjászkör előadása következett. A korhű öltözetben fellépő hagyományőrzők múltidézésének magas színvonalához a Kár- pátaljai Megyei Magyar Drámai Színház két színművésze, Ferenczi Attila és Kacsur András játéka is hozzájárult.

A rendezvény zárásaként az ünneplő tömeg átvonult a templom falán lévő Esze Tamás-emléktáblához, ahol előbb Jakab Gréta Erika kilencedikes tanuló elszavalta Vári Fábián László Útban Törökország felé című költeményét, utána pedig az iskola két tanulója, illetve Kerekes Henrietta, Berki Károly és Zán Fábián Sándor egy-egy koszorút helyeztek el az emléktábla alatt.

A Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskolában hagyományosan május közepén megrendezett Rákóczi Napok fő rendezvénye mellett a tanintézetben más módon is igyekszünk felhívni a tanulók figyelmét az évfordulóra. Az idei évben rajzkiállítást, a Rákóczi-szabadság- harc legismertebb alakjainak arcképeit, a Nagyságos Fejedelem legfontosabb várairól és az 1703–1711. közötti időszak legjelentősebb csatáiról szóló ismertetéseket lehetett megtekinteni az iskola folyosóján.

Hírek

Események

Copyright © 2024 KMMI